Vudu

A gép sikeresen földet ér. Ennek örömére a repülőtér bárjában felhajtok eggyel. A taxi már vár rám. A szálloda kényelmes, nem túl elegáns, de nem is túl lepukkant. A 7-es szobát kapom. Légkondi nincs, és a ventilátor sem működik. A recepciós megesküszik mindenre, hogy másnapra megszerelik. Kérdezi, hogy mit kérek reggelire. Egy kávéban kiegyezünk. A boly a lelkemre köti, hogy a vízzel csak csínján bánjak. Miután leteszi a bőröndömet, a kezébe nyomok pár dollárt. Meleg víz nincs, a hidegből is langyos folyik. A minibár tele hűtött italokkal. Rum és kóla közül választhatok. Az erkélyről a térre lehet lelátni, ahol épp kávét és banánt árulnak. Nyitva hagyom az ablakot, és az erkélyajtót, hogy a huzat átjárja a fülledt szobát. Ledobom magamat az ágyra, és előszedem a táskámból az iratokat. Az éjjeliszekrényen egy hamutartó, alatta egy kopott papírfecni, amelyen meg egy telefonszám. Rágyújtok egy cigire, a hamutartót az ölembe rakom, és közben a papírokat nézegetem.

Egy bennszülött fiú lesz a kalauzom. Megígéri, hogy kora reggel kocsival kivisz a faluba. A srác egy barna labdát rugdos a tér közepén. Az árusok még zárva tartanak ilyenkor. Amikor kilépek a szálloda kapuján, egyből odaszalad hozzám, és kinyitja a kocsi hátsó ajtaját. A faluig több órás az út. Illemtudóan megkérdezi, hogy nem zavar-e, ha rágyújt. Nem, felelem, én magam is nagy hódolója vagyok a bűzrudacskáknak. A visszapillantó tükörből látom, hogy a fiú nevet, és kivillantja hiányos fogsorát. Ahogyan a kormányt forgatja, úgy dagadnak ki vézna karjain a tetoválások és a tűnyomok. A visszapillantón lógó feszület, csak úgy himbálózik, amikor rátérünk a városon kívüli hepehupás földutakra.

A falu a hegyek között van. Ritkán jár erre kocsi, a helybeliek leginkább öszvéren közlekednek. Megállunk a falu poros főterén. Az asszonyok és a gyerekek körénk sereglenek. A gyerekeken nincsen ruha, az asszonyok is fedetlen kebellel tolonganak. Lelkes ovációval fogadnak. Olyan üdvrivalgásban törnek ki, mintha maga a messiás érkezett volna közéjük. 

Az egyik kunyhóból előjön a misszionárius. Nyújtom a kezemet, mire megölel. Elengedi az öltönyömet, majd bekísér az egyik kunyhóba. Egy ágy, egy spanyolfal és egy vödör víz a berendezése mindösszesen. Leültet az ágyra, ő meg állva marad. A spanyolfal mögül előhoz egy üveg félig bontott rumot, és két kispoharat. Felhajtom, karcolja rendesen a torkomat. Magam elé meredek, a koszos csuháját bámulom. A misszionárius nagy átéléssel gesztikulál, mintha egy gyerek mesét mondana. Én meg csak helyeslőleg bólogatok. Végül abbahagyja, és nagy szemeivel néz rám. Tájékoztatom, hogy olvastam a jegyzőkönyvet, amelyet a hivatalnak küldött. Az orvosi papírokat már a repülőn átnéztem. Eddig egyértelműnek tűnik az ügy, de mindenképpen beszélnem kell az érintett tanúkkal is. A misszionárius csak vigyorog, majd finoman megragadja a karomat, hogy felsegítsen az ágyról. Érzi a zakóm selymes tapintását.

Kimegyünk a kunyhóból. A fiú a kocsi mellet áll, és cigizik. Nézi, ahogyan a gyerekek meztelenül rohangálnak. A misszionárius a falu szélére kalauzol. Megkérdezem tőle, hogy az itteniek a feszületben vagy a vuduban hisznek jobban. Egy kicsit ebben is, egy kicsit abban is, feleli. Akkor az már fél siker, nyugtázom. A misszionárius csak hallgat. 

Ismét egy kunyhóba vezet be. Nem sokkal nagyobb, mint az övé. A kunyhóban egy asszony meg a lánya fogad minket. A berendezés főleg faszobrocskákból áll, amelyek különféle embereket és állatokat ábrázolnak. Az asszony egymás után veti magára a kereszteket, közben meg patakzanak a könnyei. A lánya egy mate teával kínál. Egy kis asztal mellé ültetnek. Csak én ülök, a többiek állva maradnak. 

Az asszony elkezd hevesen magyarázni. A misszionárius fordít. Azt mondja az asszony, hogy imádkozott a szenthez, aki meghallgatta őt. Azóta éjjel-nappal a szent nevét áldja. Helyeslőleg bólintok. És mióta imádkozik a szenthez, kérdem. A misszionárius fordít. Az asszony azt mondja, hogy még az édesanyja tanította meg őt imádkozni, és azóta dicsőíti a szentet minden áldott nap. Szerinte a lánya azért gyógyult meg, mert a szent meghallgatta a könyörgését. 

Nem mondok semmit, csak intek a lánynak, hogy jöjjön oda hozzám. A lány megáll előttem. Nagy szemeivel mered rám. Megfordul, mutatja nekem, hogy minden porcikája megvan. Majd visszafordul felém, és a fogait fitogtatja. Vicsorog, mint valami kis állatka. A fogai épek. Megfogom a karját, és a volt kelések helyét vizsgálom rajta, de nem találom. Megsimogatom a fejét, majd felállok. Intek a misszionáriusnak, hogy mehetünk, eleget láttam és hallottam. 

A fiú visszavisz a szálódához. A kezébe nyomok egy pár dollárt, meg egy doboz cigit. A recepciós vacsorával vár, de tettetett sajnálkozással visszautasítom. Az ágyamon szanaszét hevernek az orvosi papírok. A huzat szétfújta a lapokat. Középen egy fénykép, amelyen a lány kelései láthatók. Előveszem a hamutartó alatt lévő számot, és a szobámban lévő telefonon tárcsázom.

A madame sajnálattal közli, hogy escortot nem tud küldeni, de a bordélyában szívesen látnak, és közli velem a címet.

Inget váltok, és ellátogatok a megadott címre. Nem messze van a szállótól. Gyalog egy öt perc séta. A téren az árusok pakolnak, közben megkondulnak a közelben lévő templom harangjai. A bordélyban a madame szívélyesen fogad. Azt mondja, hogy a legszebb lánya vár rám. Kezet csókolok, majd felmegyek a 6-os számú szobába. A nő az ágyon fekszik egy selyem kombinében. A mosolya ugyanolyan, mintha csak a falubeli lányé lenne. Ahogyan egyre jobban elnézem az arcát, úgy egyre jobban hasonlítani kezd rá. Minél tovább bámulom, annál jobban az az érzésem támad, hogy a meggyógyult lány fekszik előttem. Gyengéden megfogom a karját, és megcsókolom. Nem találok rajta keléseket. Ő meg csak vicsorog rám kajánul.

Másnap a taxi időben kivisz a reptérre. Szerencsére hamar sikerül becsekkolnom, így még marad időm egy italra a felszállás előtt. A bárból még felhívom a kongregációt. A kardinális veszi fel. Közlöm vele, hogy alaposan kivizsgáltam az ügyet. Mire azt kérdezi, hogy akkor most csoda történt, vagy nem. Igen, csoda, felelem egykedvűen. A kardinális elégedetten konstatálja, majd a honoráriumról kezd el papolni. Illedelmesen megköszönöm, és leteszem a telefont. Felhajtom az italt, és kimegyek a dohányzásra kijelölt helyre. Megigazítom a fekete inggalléromat. A fehér kollárét egy laza mozdulattal betolom a helyére, hogy eltakarja a keléseket a nyakamon.

Written by:

Mandalov Balázs 1984-ben született Budapesten, azóta is itt él. Eddigi életében sok mindennel foglalkozott, jelenleg szociális munkásként dolgozik. Szabadidejében ír, olvas.