Szabó Márton István versei Borda Réka vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Szabó Márton István verseihez  Borda Réka írt reflexiót.

 

Szabó Márton István
Megérkezés a Királyságba

Folyton gépek jönnek ebbe a Királyságba
szerdán délelőtt pl. nyolc is csak abból
az elfekvőből, ahonnan te is érkezel.
Az utolsó ítélet: kilométeres sorok,

idegenek terelnek idegeneket,
kivágott anyanyelveik helyén fehérzaj-
generátorra kötött gégemikrofon.
Szavakat hallasz, nem értesz semmit.

Átmeneti dolgok, gondolod. De: egy ellenőr
megölel egy ellenőrizettet. Megijedsz:
ti könyörgöm mégis mióta vagytok itt?

Bosch, Kaffka, Ligeti – Marx, Engels, Lenin:
kötelet húznak a mókuskerék felett. A nyertes
trojka az álom-államba a jövő héten költözik.

 

A Királyság befagyasztja a munkaerőpiacot

A szivárványszínű emberek ide mind
dolgozni jönnek. Ahonnan jönnek ott már
nincs dolguk. Onnan a Királyság, szépen
és lassan, elvitte már mind a dolgokat.

Itt zöld nők vezetik a buszokat és
lila férfiak motoznak a múzeum előtt és
rózsaszín kamaszok főzik mind a kávét és
türkiz lányok mosdatják a vérfertőzötteket.

Ha Betonkozmoszban gondolkodunk: itt
a sóder a szivárvány-, a cement a király-nép,
a víz a valuta — megmozgat, összeköt.

Habár a sóder a legközönségesebb, sóderszegény
vidéken vámot vetni rá, egy építkezni vágyó
közösségben, finoman szólva: nem ildomos.

 

Borda Réka reflexiója

Ha jól értelmezem, ez a két vers, együtt – és persze külön-külön – tűpontos társadalomkritika. Azazhogy, pontosabban: rendszerkritika, esetleg posztszocializmus kritika. Számomra így, külön, de együtt is izgalmas szövegek. Érzem, látom bennük a disztópikus hangulatot, és ennek hála számomra Paul Auster A végső dolgok országában c. regényét juttatta eszembe sci-fis, netalán poszthumán beütéssel. Aki érteni akarja a szövegek mögött rejlő aktuálpolitikai utalásokat, érti, aki nem szeretné, annak is izgalmas olvasmányok ezek.

Egyedül talán a második szöveg második versszakában érzek megbicsaklást a textus lendületességében, amikor mind a négy sort arra puffogtatja el a szerző, hogy milyen színűek a “munkások” és fiatalok. Nem kapunk kulcsot ahhoz, mi lehet a jelentésük (persze nem biztos, hogy kell kapnunk), és szükségtelen is szerintem egy egész versszakot feláldozni arra, hogy felhívja arra a figyelmünket a költő, hogy az állampolgárok bizony különböznek egymástól (legyen szó mentalitásról vagy épp származásról).

Mindazonáltal úgy gondolom, nagyot vállalt azzal, hogy többek között Bosch-t és Marxot is belefogalmazta az egyik versbe, elvégre nem könnyű jól kijönni a túlontúl értelmiségi pozícióból, ha szépirodalmi szövegről van szó. De, mint láthatjuk, mégis sikerült neki, és ezért hálás vagyok.

 

Kiemelt kép: Bokor Krisztián

Written by: