Fügefalevél

„Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal.” Jn. 21:7-8.

*

Péter a hűvös, ólomhúzta éjszakát követően a hajóból azonnal a tóba csobban. Arcára gödrök ülnek az örömtől, miközben fejében elkezdődik a néma párbeszéd:

– Az Úr az! Végre! Újra itt! Tényleg? Nem csupán a fáradtság játékszere lettem? – A nap még épphogy csak nyújtózkodik, de a hajnali szürkületben jól kivehetővé válik a parton álló alak. – Tényleg Ő! Ez nem lehet igaz! – A férfi izmai megfeszülnek, ahogy testébe mohón és kérlelhetetlenül próbál beköltözni a vakító bánat helyébe újra az egész világ. A tó illatosnak tűnik, az alapzaj nélküli hajnalt csak más halászok ténykedése töri meg. Az esetlen halász első zavarában úszni próbál a sekély vízben. A testét borító vászon teleszívja magát és rátapad, teljesen elnehezítve őt. Majd felegyenesedve nekiiramodik a hideg, fél lábszárig verő habokban, közben meg-megbotlik a testéhez makacsul ragaszkodó ruhában. – Végre elmondhatom neki, hogy… Jóságos ég! Hogy? Mit? – cikáznak a fejében a gondolatok, miközben mozgása lelassul, és tétován megáll. – Mit akarok neki elmondani? Mi van, ha tudja? Ha tudja, hogy mennyiszer? Hogy lehetek ekkora marha? Biztosan tudja. Hallhatta és láthatta, amikor azt mondom: Nem vagyok az övé, nem ismerem. Jó, ez talán kimagyarázható. – Újra a parton álló alakra emeli tekintetét, és elszántabban tapossa a vizet a hajó mellett. Időközben a hajóban is megül az első öröm és beáll a feszült csend a fél tucat férfi között. Pár halk, de annál ingerültebb szó szűrődik ki, ahogy Tamás rászól Jánosra, hogy az tartsa erősebben a hálót. – Vajon megérti? – tépelődik Péter. – Nem, ezt biztosan nem. Szégyent hoztam mindenkire, és szembeköptem Őt, és a többieket is. – Miután bénultan megtörli a homlokát, kezével kitakarja az élesedő napsugarakat, hogy újra szemügyre vegye a lépésről lépésre elmosódó alakot, majd az ellenkező irányba tekint, ahol csak a fügefák ernyőszerű alakja kivehető. Nekiiramodna, de a mozdulat lendülete megtörik, teste meggondolja magát. Ökölbe szorított kézzel fordul a hajó felé, és társai feszült tartását figyeli. Jánosra néz, egy pillanatra találkozik a két világ, de Péter zavartan kapja el tekintetét, és csak a maga előtt lévő kékséget bámulja.

– Esetleg visszafordulhatunk?! – szól halkan és kétségbeesetten, miközben ismét Jánosra emeli tekintetét. – Ez nekem nem megy! Hogy állhatnék oda? Biztosan rátok vár, de én nem kerülhetek a szeme elé. – János a hálót elengedve ránéz:

– Péter, mondom még egyszer, az Úr az! Gyere! Szállj vissza, menjünk oda együtt! 

– Mondom, nem lehet. Tényleg nem érted? Hát ennyire nem értetek? – Az eddig szótlan Tamás ráüvölt:

– Péter! Fogd be a pofád és szállj vissza! 

– Nem érted meg, hogy nem mehetek oda? – lomha mozdulatokkal száll vissza társai közé.

– Baszd meg, most komolyan! – Tamás idegesen fordít hátat a társainak, a hajó falára támaszkodva egy távolabbi partrészt bámul, és az ott terpeszkedő fügefalevelek oltalmába vágyik. – Elcseszted! Oké!? Hidd el, én is. Gondolkodj már! Én hol voltam az elmúlt időben? Magasról tettem Rá. Csak a saját kis mindennapjaimért kapartam. Hogy túléljek. És itt kábé mindenki. Egy hajóban evezünk. Lehet tényleg irányt kellene váltani. – Tamás érzi a hátában János tekintetét, ezért visszafordul.

– Jó, János! Tudjuk, te mindannyiunknál különb ember vagy! Menj oda te – kezével a part felé döf. – Neked talán még örül is – veti oda cinikusan. 

– Ne nevettess, Tamás! Csak mert nem beszélek róla? 

– Miről? – csattan fel ingerülten Péter.

– Arról, hogy te ott voltál végig mellette? Vagy arról, hogy csüngtél a szavain? Esetleg, hogy benned bízott leginkább? 

– Ezt honnan veszitek? 

– Igaza van Péternek! – vágja rá Tamás. – János, te vagy a „Bezzeg tanítvány”! János bezzeg figyel, Jánosra bezzeg lehet számítani. Ő bezzeg nem kérdez hülyeségeket. 

– Mint egy rossz stréber – nevet fel kínosan Péter. 

– Na, te csak jobban teszed, ha hallgatsz! – hördül rá Tamás. – Vedd már észre, hogy te is folyamatosan jelen voltál a számára, mindenhova vitt magával, rengeteg feladatot kaptál.

– Annál szörnyűbb ez az egész – dünnyögi Péter, majd fogait összeszorítja, és térdei közé hajtja elnehezült fejét. 

– Nem veszitek észre, hogy ennek semmi értelme nincs? – szólt közbe a másik négy tanítványból az egyik. Ti hárman, akármennyit szerencsétlenkedtetek, legalább valódi szerepet kaptatok ebben az egészben. 

– Fejtsd ki, kérlek – gúnyolódik Tamás. 

– Még Júdás szerepe is jobb volt a mienknél. 

– Na, ilyet ne is mondj! – vágja rá Péter. 

Miért? Nem igaz? Az első sorból néztük végig, ahogy valamiből kihagynak. Jobb lett volna nem is tudni, hogy éppen történik ez az egész. Tudjátok, mennyire magányos ez? Igaz, hogy ti elrontottátok, de volt mit elrontani. Nektek az a kérdés jut, hogy miért szúrtam el. Nekünk ez: Miért nem kellettünk? Hogy miben bizonyultunk kevesebbnek nálatok. Ti itt panaszkodtok, hogy megromlott a kapcsolatotok, hogy ennek vége, hogy haragszik. Nekünk meg talán soha nem is volt valódi történetünk.

– Szóval, ha jól értem, akkor nekünk azért jobb, mert lesül az arcunkról a bőr? – kérdezi Tamás égető tekintettel. 

– Fogalmad sincs, hogy miről beszélsz – mondja halkan János, miközben arcát a kezébe temeti. 

– Arról, hogy én sem akarok odamenni, mert ez az egész a ti ügyetek. Igen, lehet, hogy ha kimennénk, nekünk lenne a legkevesebb szégyellnivalónk. De veletek van múltja, és így megbeszélnivalója. Veletek tud az árulásról, a hitetlenkedésről beszélni. János, téged meggratulálna. És nekünk mit mondana? Jobb lett volna, ha ez az egész meg sem történik. – A hajó a parttól egy percre, tétován ül a vízen, a hullámok fel-felcsapódnak. A tenger játékán kívül csak a Péter ruhájából csepegő víz hajópadlón kopogó, idegesítő ritmusa hallatszik. János kérdőn felnéz.

– Akkor? Menjünk? – Tamás végignéz társain.

– Merre?

*

Fotó: Gospel Media

Written by:

1993-ban született Budapesten. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán végzett 2018-ban teológia-lelkész szakon. Jelenleg doktorandusz ugyanitt, egyúttal ösztöndíjasként Tübingenben kutat.