Nirvána

Phoumi egy kis faluban született Laosz északi tartományában. Szülei már hétéves korában buddhista szerzetestanoncnak adták, és mikor eljött az ideje, a közösség örömmel fogadta őt tagjai közé. Gyerekkorától buzgón, de türelemmel kereste a tudatlanságból kivezető utat, és amennyire tőle tellett, másokat is próbált erre az ösvényre segíteni. Serdülőkora után rászoktatta szervezetét, hogy napi egyszer étkezzen. Éhség nem gyötörte. Igénye mindössze napi pár óra volt saját maga számára, melyet szeretett meditálással, kertészkedéssel tölteni. Napjai ezenkívül adománygyűjtéssel és Buddha szavának tanulmányozásával, később tanításával teltek. Példás életet élt, szerzetestársai úgy vélték, hogy sokadik reinkarnáció, és közel áll ahhoz, hogy megismerje a világ legvégső természetét, és szelleme kilépjen az újjászületések állandó körforgásából. Sosem látták őt kizökkenni nyugalmából. Nem sejtették, hogy Phoumit is kínozták világunk mulandó dolgai. Voltak például szenvedélyek, amik iránt ő sem tudott süket és vak maradni. Negyvenéves korában szerelmes lett. Életének ebben a szakaszában sokat gyötrődött a lelkében csapongó érzelmek miatt, amiket nem tudott lecsitítani, nyugodtabb mederbe terelni. Ez azután elmúlt. Később olvasás közben lepték meg gondolatok, indulatok, amiket nem tartott helyesnek. Tévelygésein ugyanakkor igyekezett nem bosszankodni, utat engedett nekik, hagyta, hadd jöjjenek és hadd múljanak. Idősebb korára nyugalma derűs árnyalatot nyert. Egyre több időt töltött kertészkedéssel és ház körüli munkákkal, ritkábban meditált. Tanítványai sokat beszélgettek vele, szívesen tartózkodtak társaságában. Boldogok voltak, hogy a halál meditáció közben érte.

Phoumi szelleme egy harisnyaszem alakjában született újjá. Egy középkorú, még mindig észbontóan gyönyörű nő bal lábán reggel nyolckor meghasadt a nejlonharisnya anyaga a nagylábujj mellett, a varrásnál. Létezése lassú folyással vette kezdetét, bizonytalanul araszolt előre, ismerkedett környezetével, szokta a talp érintését, szagát, a léptek diktálta ritmust. A saroknál megijedt a durva, száraz bőrtől, az éles kanyartól, szinte visszahőkölt, ha tehette volna. Félve, óvatosan haladt tovább mindaddig, míg az Achilles-ín vonalán ki nem lépett a cipőből. Ez jelentette a fordulatot. Más fényeket látott, más illatokat érzett, mint eddig. Megtáltosodott. Megkezdte eszeveszett, gyönyörű futását végig a vádlin. Vágtájában nem volt telhetetlenség, követelőzés, ugyanakkor nem ismert határokat és nem fékezte semmi. Meggyőződése volt, hogy nincs hozzá fogható szem a harisnyában. A térdhajlatban egy anyajegy mellett megtorpant. Gondolta, megpihen. Elmerengett. Mit üldözött? Mi elől menekült? Hová sietett? Nem tudott válaszolni a kérdésekre, annyit érzett csak homályosan, hogy eddigi hajszája szemtelenség volt. Higgadtabban, megfontolt tempóban indult meg tovább, felfelé a combon. A szenvedélyes iram, ami a vádlin végighajtotta, lecsillapodott. Megtanulta kényelmesen kiélvezni az apró örömöket, gyönyörködve időzött el egy-egy szembejövő szőke pihénél, a halvány bőrön áttetsző hajszálereknél. Nem sürgette őt semmi, gondjait elengedte, ő sem okozott már gondot senkinek így, a szoknya jótékony takarásában. Szórakoztatta őt újra találkozni régi, ismerős tájakkal, mikor a nő a mosdóban letolta harisnyáját. Ilyenkor másnak látta a vádlit, mint reggel. A combtő közelében, ahol sűrűbbé vált az anyag szövése, változás állt be a futás irányában, enyhe kanyart vett a belső comb felé. A lyuk kiszélesedett. Ő mindennek már nem tulajdonított jelentőséget, szinte fel sem figyelt rá. Délután hatkor a szeméremdombon húzódó varrásnál ért útja végére.

Written by:

Született 1988-ban a szlovákiai Ipolyságon. Az ELTE-BTK magyar alapszakán és finnugrisztika mesterszakán szerzett diplomát. Finnből és szlovákból fordít, újabban saját prózai művekkel gazdagítja az irodalmat.