Vadoma imája

Vadoma előkészül az imához. Megmossa az arcát, a fülét, a karjait és a lábát. Megigazítja a kendőt a fején. Besétál a szobájába, előveszi az imaszőnyeget. Világosbarna színű, közepén a Kába-kővel, ezt kell irányba tenni Mekka, a szent város felé. Így legalább közelebb érezheti magát a többiekhez.

Az anyja és a nővérei is ugyanezt teszik most, csak ők messze vannak, nagyon messze. Úgy tudja, ma is élnek, és ők is imához készülnek. Ha ugyanazokat a szavakat mondják, az megnyugtató. A testvéreire gondol, hogy mennyit gyakorolták az anyjával az imapozíciókat. A Ramadánra, hogy jövő héten kezdődik. Az apja már fél éve nem imádkozhat. Robbanás volt. Nagy. Mindenki, aki ott volt. Biszmilláhi al-Rahmáni al-Rahími. A család többi része otthon maradt, csak Vadoma jött el. Kiváltság, hogy ő el tudott menekülni, és most Budapesten élhet. Itt minden nap jut ételre. A kollégiumban saját ágya van, ami egyedül és csakis az övé. Al-hamdu lilláhi rabbi-l-álamín, és vannak bútorok is, kettő szék és egy asztal. Ott szokott tanulni, tankönyvekből, mert az is van. Az íróasztalára ragasztott képeket az otthonáról, mert régen még volt otthona. Ott is volt íróasztala, és széke. Az ágyat viszont megosztotta a nővéreivel, három nővére van.

Al-rahmán al-rahím, legyen, ahogy ő akarja, engedelmeskedik. Budapest úgyis majdnem olyan, mint Aleppó. Csak olyan városrészeken kell átsétálni, ahol szűkek az utcák és macskakövesek. Még dzsámi is van, a Móriczhoz közel. Idejutni volt csak borzalom, máliki yaum al-dín, itt jobban kell koncentrálni az imaszövegre. Nem szabad abbahagyni, ez a fontos. A szótagokra kell figyelni, a hangsúlyokra. Nem szabad gondolni utakra, tengerekre, családra. Csak a végtelen kegyelmes Istenre, mert nélküle minden semmi. Jó volna, ha néha mégis minden semmi lenne. Iyyáká na’budu wa iyyáka naszta’ín Budapesten még macskák is vannak. Mindet megsimogatja, amelyik engedi magát. Dorombolnak is néha. Legszívesebben hazavinné őket, és megmutatná a szobáját. A macskákat meg kell becsülni, hasznos jószágok, csak kétszínűek. Aleppóban alig vannak már macskák vagy állatok. Éhen haltak vagy rájuk omlott valami. Mások is éhen haltak vagy rájuk omlott valami. Ihdiná al-sziráta-l-musztaqím szép a magyar nyelv, csak alig ért belőle valamit. Meg kellene tanulni, a kiejtése egészen könnyű. Erős akcentusa van, de az angolt jól beszéli, szeret beszélni, csak félős egy kicsit. Mióta itt él, mégis inkább hallgat. Lehet, hogy ez városfüggő, hol mennyit van kedve. Törökországban lakott néhány hónapot, ott rengeteget beszélt, szinte átbeszélte azokat a hónapokat, amíg végre továbbengedték. Hátrahagyta a szavakat, megnémult. Isztambul csodálatos. Sosem látta, csak egy kikötővárost és a nehéz, fekete sziklás partját.

Sziráta-lladzína an’amta ’alayhim, bocsásd meg, de még mindig. Minden nap hiányoznak. Nem érzi magát elég hálásnak, pedig ő jöhetett el. Mégsem megy. Olyan nagyon nehéz itt élni. Akár csak boltba menni, és megnézik a fejkendő miatt. Néha azt kívánja, bárcsak levehetné, de nem meri mégsem. Akkor olyan lenne, mintha meztelen lenne. Nem akar meztelen lenni. Nem akar beszélni sem. Ghayri-l-maghdúbi ’alayhim walá ddálín, néha azt gondolja, Budapest egészen jó. Itt legalább nem kell rohanni az utcákon, hogy ne lőjjék le, és még utcák is vannak. Amíg ránk nem omlik egyszer. Csak itt ne történjen valami, csak ide ne jöjjön háború. Itt legyen béke, itt legyen jól minden. Budapest szép, de nem olyan, mint Aleppó, mert az sokkal szebb volt, amíg volt. Jó lenne szeretni valakit. De ahhoz meg kellene szólalni, és ahhoz a legtöbbször nincsen kedve. Nem akar elveszni. Itt van íróasztal, székek, tankönyvek, utcák és dzsámi. Mindene megvan.

*

(a szövegben lévő al-Fatiha ima magyarul: Dicsőség és hála Allahnak, a teremtmények Urának – a Könyörületesnek és Irgalmasnak – az Ítélet Napja Uralójának – Téged szolgálunk és Hozzád fordulunk segítségért – Vezess minket az egyenes úton – azoknak útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál, s ne azokén, akiket haragvásod sújt, sem a tévelygőkén. Ámen.)

Written by:

1995-ben született Pécsett. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanul pszichológiát. Prózái megjelentek többek közt a 2000, Apokrif és a Vigilia című folyóiratokban. Az elmúlt években egy menekült lány, Vadoma történetét írja.