Szálinger Balázs verse Csete Soma vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Szálinger Balázs verséhez Csete Soma írt reflexiót.

 

Szálinger Balázs
Eszembe juttatott közgazdászok hárman

Eszembe juttatott közgazdászok hárman
Négyfelé. Mint a csontot. Végül is mindegy,
Melyikük győz; hol szolgaság van,
A test ott is termel, fogyaszt, adózik.

Jómagam ember, az államháztartások-
Nak legeslegfenségesebbike, csurgatott
Méz, szellem és letűnt harcos – nocsak!
Közgazdászaim közül kettő lemaradt.

A maradék egyet megbecsülni, megérteni,
Programszerűen szeretni kell, vele
Összerázódni; egy világvégi Mithras-
Szentély tövébe kifekszünk például együtt.

Nézd ezt az istent, őt is ki tudja már?
Kinek hiányozna, ha gombostűre
Szúrná fel egy másik? Átkozott szél fúj,
Fekete fű, halott piknikkosár, s furán

Parázslik,
A hitehagyott, prosztó, mindegy világ
Egyik fele furán,
Furán parázslik.

 

Csete Soma reflexiója

Sajnos egy kukkot sem értek ebből a versből. Peddig tetszik a címe, meg az is érdekel, hogy honnan van ez az egész közgazdász-frenzy a beszélő fejében (aki csak egy pillanatra gondolt rossz felé, és máris tépik-szaggatják egymást). De nem igazán derül ki.

Cserébe látunk pár elég jó húzást, nem egészen öncélúakat. Az egymást gombostűre tűző, jelentéktelen istenek képére gondolok, meg arra a két mondatra, hogy “Jómagam ember, az államháztartások- / Nak legeslegfenségesebbike”, és “Parázslik, / A hitehagyott, prosztó, mindegy világ / Egyik fele furán, / Furán parázslik.” Valahogy ezekből összeáll egy nihilből és dühből furcsán elegyedő, sajátos tónus, látom az elhagyattatást, amiből és amibe beszélünk, de mégsem tudom, hogyan jutottunk ide. Általában nem tudom, hogyan jutunk bárhova, és általában ez a legkevésbé sem zavar, a csőd csak akkor kezelhető értelmesen, ha kaotikus. Itt valahogy mégis zavar, hogy az atmoszféra, amiben elveszhetnék, nem igazán enged visszacsatolni a Közgazdászok Viadalára, így két szék közé esve érzem magam, és a saját referenciális automatizmusaim foglya maradok, magyarán azt gondolom, amit akarok, csak nincs ezeket a gondolatokat mire rágondolni. Pedig így látatlanban érdekelne az is, ki nyert.

 

Kiemelt kép: Bokor Krisztián

Written by: