Pinthér Anna — Slammerek közt

Életem legfurcsább beszólása:
„Ez a szöveged valahogy… túl személyes volt. Mármint érted, szar.” (Ádám, 25 éves, hobbirészeg)

Hát, ok. Azért, hogy legalább a te fejedben népszerű vagyok, azt adom,
amúgy meg lehet, hogy nyitott könyv vagyok, de nem ott nyílok,
ahol a legtöbbet használnak, hanem ahonnan már téptek ki lapot.
Betűkre szabdalsz, azokból raksz ki rólam újabb sztorit,
de hát figyi, a te szövegedből is kiszedhetnék két szót,
kirakhatnám, hogy seggfej vagy, aztán proszit!
Csak nekem ez nem válik egészségemre, félrenyelem a beszólást,
kettőnk közül én vagyok, aki a szövegeket figyeli, te meg a dekoltázst.

Én a szemedbe mondom, hogy zavar. Színpadról, netovább,
én valós problémáról beszélek, te a hátam mögött hadoválsz,
úgyhogy ne spórolj fejben a sok tízzel,
ja, te ehhez csak annyira értesz, hogy „fogalmam sincs miről beszél, de legalább rímel”.
És ezalatt én minden nap elvesztek egy darabot magamból,
keresem, melyiket hol, de ha visszanézek, garantált az érzelmi karambol.
Az egész életemet egy lapra tettem: erre itt,
mert tanulható, és lehet radírozni. Nem úgy, mint a hibákat.

Pedig aki azt mondja, nem menekült még érzelmekbe érzelmek elől, hazudik,
és aki azt mondja, hasonló miatt még nem ítélt el senkit, hazudik!
Mi itt mind hazudunk, ez az, ami itt összetart, nemde?
A Barátok köztnél izgalmasabb már csak a Slammerek közt lenne.
Én vagyok Magdi anyus, csak nem a lépcsőről le, hanem a színpadra felfelé estem,
és úgy pletykáltok rólam, mint akit már régen eltemettek.
Amúgy meg itt minden egyszerű kombinatorika: ha bedobok mindenkit egy pakliba,
elég két húzás, hogy biztosan húzzak egy párt vagy expárt.
Ja, hogy csak egy húzást kaptam?
Látod, hiába eszközöm a papír, én itt sose indulhatok tiszta lappal,
mert a köztünk marad azt jelenti, nem számítom a csajod, a haverjaid, meg az ő haverjaikat.
Hogy én kisebb lettem, te attól tűnsz nagynak.

Ideje elgondolkoznod a káros következményein egy könnyen szerezhető tapsnak,
mert miattad érzem úgy, hogy újra ott vagyok
minden egyes gyerekszobában, ahova valaha bezártak.
Fogalmam sincs, miért, valószínűleg csak azt akarták, fogjam be a pofámat.
Miattad a barátaim arcából, akik régen összeszedtek, ha romba dőltem,
szintén csak rom maradt.
Elfoszlik mellőlem mindenki, mint a kalács,
de ha nincs mit a tejbe mártani, az érzések sem lágyulhatnak emészthetővé,
így minden kapcsolatom csak megmikrózott kényszer:
forróbra melegszik a tányér, mint benne az étel, aztán gyomorfekély,
mikor meredhetek a rólam szóló pletykák alatt magam elé ostobán.
Becsméreltek, mert valaki szexnek hitt egy szexthangközt a zongorán,
és emiatt sírtam. De legalább tudom, hogy aláfestésnek Chopin e-moll prelúdium a tuti,
te meg csak beírod a Youtubera, hogy best classical sad music.

Ha meg tévedek, és ez csak figyelemfelkeltés, hogy aztán felszedj, bátorság!
Lehet ez még köztünk is egy szext hangköz, úgy értem hat lépés távolság.
Tudtok rólam bármit is? Mondjuk, hogy rettegek a vízerőművektől,
utálom a rendetlenséget, de tűröm a koszt,
nem hordok papucsot, gyapjúzokniban mászkálok, húzom magam után a szöszöket.
És ha továbblépek, csak ezeket a szöszöket fogom
magammal vinni, mert a kamuból elég.
És ezeket nem azért mondtam, hogy szeress belém,
csak hogy legközelebb legalább tudd, mégis kiről beszélsz.

Fotó: Bokor Krisztián

Written by:

1999-ben született Győrben, zenész családban. Az írással komolyabban a gimnáziumi évek alatt kezdett foglalkozni. Akkoriban prózákat és slamet, ma már inkább verseket ír. Jelenleg klasszikus éneket és muzikológiát hallgat a Zeneakadémián.