Pál Dániel Levente – Négy évszak

Tavasz

Ne csukd be,
hagyd, hogy a szél törje be
az ablakot!
Ez lesz a mi titkos szabadságunk –
meztelen üvegcserepek között
úgy élni le egy teljes életet,
hogy soha ne vágjuk meg
se egymást,
se magunk.

Nyár

Vihar volt.
Egymást pofozták a fák.
Elhúztam füledtől a zajt,
így aludtál.
Sóhajt a gyűrött szemhéj,
ahogy áttakarom rád –
ne dideregj, hajnali fénytől
meg ne fázz.

Ősz

Hátadra levelet fúj egy árnyék.
Ahogy érte nyúlok, elillansz.
Ott marad a forró homokban helyed,
és kezemben a törek.
Elmorzsolódom,
hogy már alig jutsz eszembe.
Lebukik a nap,
simára nyalja a partot a dagály.

Tél

Nincs semmim,
amit rendbe kéne raknom,
mielőtt belepne a hó.

Pál Dániel Levente 1982-ben született Budapesten. Költő, író, műfordító, szerkesztő, a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja és az ELTE BTK óraadó tanára. Legutóbbi kötete: Az Úr Nyolcadik Kerülete (2017).