Repedések

Szivárogni kezdett a beton repedéseiből a vörösbor. Először azt hittem, kiömlött, mert remegett a kezem, mint egy centrifuga. Vagy azt, hogy kirepedt, ahogy a járdára estem. A palack már teljesen üres volt, de a repedésekből még mindig ömlött a bor. Előredőltem és lefetyelni kezdtem, kurvák vére folyjon.

Valaki a hátamra csapott. Leült mellém, miközben kiköhögtem a félrenyelt bort.

– Árpi, hoztál nekem cigit?

– Nekem sincsen – válaszoltam, mikor kiköhögtem magam, és megláttam annak a szarházi Sanyinak a képét.

– Adtam rá pénzt. Elittad? – kérdezte.

– Tudod, hogy csóró vagyok. Különben is, mit ugráltatsz?

– Nekem dolgoztál, bazdmeg.

– De már nem.

– Nehogy a szememre hányd! Hogy a faszba ne rúgtalak volna ki? Már jó ideje nem bízhattam rád értelmes munkát, a kesztyűdet is odahegesztetted volna az acélhoz, olyan részeg voltál. Segíteni akartam ezzel a melóval, de te a képembe hugyoztál.

– Te hugyoztál az enyémbe! Nem látod, mi lett így velem?

Nem mert a szemembe nézni. Biztos félt tőlem. Ő emlékezett még azokra a pofonokra, amiket régen osztogattam.

Valami langyosat éreztem a lábamnál. Beázott a cipőm. Leszedtem és telitöltöttem borral, már annyi volt, hogy meríteni lehetett belőle. Az arcomba öntöttem az egészet, furcsa íze volt, más, mint amit szoktam venni. Megtisztította az arcomat és befolyt a kabátom alá.

– Már megint mit csinálsz? – kérdezte a Sanyi.

– Hát te még itt vagy? Már nem kell főnökösködnöd.

– Bazdmeg. Nem hagyhatlak itt ebben a hidegben. Főleg úgy, hogy így összelocsolod magadat.

– Mi van, baj, ha fürdök?

– Tényleg megint nekem kell téged kihúznom a szarból, Árpikám?

– Nehogy kihúzzál! Ez most jó meleg – mondtam, és beledőltem a lébe. – A múltkor sem sikerült, nézz rám, bazdmeg!

– Hogy tudtál ilyen gyorsan lerongyolódni?

– Ezek a köcsögök nem adnak pénzt. Mondják, hogy sajnálják, de nem tudnak. Ne higgyél nekik, Sanyikám! Nem vesznek szarba se.

– Neked meg eszedbe se jutott, hogy a piával van a baj.

– Ne beszélj te nekem ilyenekről, láttalak én már italozni.

– De én nem aljasodok minden nap disznóvá.

– Hidd el nekem, nem lehet ezt máshogy csinálni. Ha meg azt hiszed, hogy lehet, menj haza száraz lábbal a kurva anyádba!

Az utcát már elborította a bor, a Sanyi meg hazament. A macskák felmásztak a buszmegálló tetejére.

– Vártalak haza! – szólalt meg mögöttem Sári.

– Tudtad, hogy nem megyek.

– De mért nem? Mért kellett folyton makacskodnod?

– Ne kezd megint. Hadd nézzelek meg inkább, olyan rég láttalak. – Hátrafordultam, Sári nem volt jókedvében.

– Ne most nézegessél te engem, nézegethettél volna sokáig.

– Nem én küldtelek vissza anyádhoz. De hagyjuk ezt a kurva civakodást, megfájdul tőle a fejem. Még mindig olyan szép vagy, mint régen.

– Te meg öreg vagy és büdös.

– Mért vannak rajtad még a lila foltok? Megmondtam, hogy nem lehet hinni az orvosoknak. De mindegy. Ülj le mellém.

– Dehogy ülök. Teljesen átáznék, annak meg nem lenne jó vége, még megfáznék. Nem látod, hogy miben ülsz?

– Nem fáznál meg. Képzeld azt, hogy a tengerparton vagyunk, Olaszban. Jó meleg ez itt. Nem kell félned. Aztán holnap tényleg elutazunk Olaszba, ahogy ígértem. Lesznek ott pálmafák meg amit csak akarsz.

– Akkor induljunk most, ne halogasd tovább.

– Most nem tudunk, nem tudok felállni. De holnap. Én esküszöm.

– Indulok. Az már a te dolgod, hogy jössz-e velem.

Nem bántam, hogy most sem mentem a Sárikával Olaszba, én is tengerben ültem. Jó meleg tengerben. Felemelt a bor. A macskák megdöglöttek a buszmegálló tetején, azok is, akik az elsőn vagy a másodikon laktak.

– Te meg hogy kerülsz ide? – kérdeztem, mikor megláttam Zolikát felém evickélni.

– Meg akartalak keresni.

– Én is, csak tudod, az anyád nem látott volna szívesen. De megnőttél! Hány éves is vagy most?

– Már hat.

– Akkor már iskolás vagy. Milyen dolgod van neked ott, jól bánnak veled? Ha bárki egy ujjal is hozzád ér, csak szólj, és összeverem. A te apád nagyon erős ember. De mit keresel te itt ilyen későn, nem kéne már aludnod? Mit fogok én kapni az anyádtól. Tudsz úszni? Jó gyerek vagy. Ússzál szépen haza, majd meglátogatlak. Meg viszek mézeskalácsot.

A bor ellepte a várost. Az emberek megfulladtak a lakásaikban, de tudtam, hogy Zolika jól úszik. A többi meg nem fog hiányozni.

Written by:

Budapesten született, 20 éves, idén a Budai Rajziskolában tanul ötvösséget. A Zajnal instrumentális világzenét játszó zenekarával koncertezik.