Nyerges Gábor Ádám verse Borda Réka és Csete Soma vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Nyerges Gábor Ádám verséhez Borda Réka és Csete Soma írtak reflexiót.

 

Nyerges Gábor Ádám
lenyomat

Őrizzék a csempén sokéves fogkrémfoltok
egy családnyi ember pontatlanságának
lenyomatát, hadart mondatok fröccsenő
központozását, takarítások aprólékos,
suvickolós részeinek örök, szándékolatlan
halasztódását. Majd valaki, ezt meglátva,
meg nem született gyermekei kétes kontúrokkal
határolható gyűjteményeként, tétova pedantériával
vizezzen be használt zsebkendőt, nem lustaságból
teszi majd vissza. Olyan lesz a délután, mint az érzés,
amikor minden kétséget kizáróan tudhatja az ember,
hogy valaki abban az adott pillanatban biztosan
nem gondol őrá, ezen járjon az esze majd az utcára
kilépve is. Vibráló, nyugtalan lesz majd akkor
a levegő, mint amiben túltelítődtek, egymást zavaró
frekvenciákként, állandóan növekvő számú,
párhuzamosan le nem élt, csak
tétova kontúrokkal derengő életek.

 

Borda Réka reflexiója

Az a benyomásom, hogy ez a vers valóban pusztán annyi, mint a címe: lenyomat. Lenyomata össze nem álló képeknek, érzeteknek, melyek nem, vagy erőltetetten kapcsolódnak egymáshoz.

Hiszen látunk fogkrémfoltokat a csempén és egy takarítási procedúrát (utóbbit túlírva), majd elérkezik a szövegben egy délután, amit egy teljesen más dimenzióba repítő érzéshez hasonlít a szerző, míg végül a délután levegője kerül szóba, ami ismét egy újabb síkba löki az olvasót (a frekvenciák és a kontúrok fogalmi mezejére).

A vers mondanivalója tehát, úgy látom, elveszik a megannyi kép és túlírás miatt. Maguk alá temetik, pedig elő-előtűnik a szavak súlya alatt.

Úgy gondolom, sokat ki lehetne hozni az egymást váltó “életek” megfigyeléséből. De ahogy sokkolóan gyorsan eltelik az élet és a maga módján meglepően kevés szóval le lehet írni egy-egy emberi sorsot, úgy a versnek is jót tenne az egyszerűsítés. Megadná a mélységét és rengeteget segítene az olvasónak az értelmezésben.

 

Csete Soma reflexiója

Borzasztóan körülményes olvasmány, a túlnyújtott, túlterhelt mondatok elsőre szinte parodisztikusnak hatnak, mégis, a szöveggel a gond, úgy érzem, elsősorban nem retorikai, hanem koncepcionális.

Borzasztóan üresnek hat ez az olvasmány, az ábrázolt háztartási probléma semmilyen összefüggésbe nem hozható az éteri sorskérdésekkel, mégis, a szöveggel a gond, úgy érzem, elsősorban nem koncepcionális, hanem retorikai.

Koncepcionális, amennyiben a tárgyi sík (csempe, fogkrém, zsebkendő) és a fogalmi sík (“párhuzamosan le nem élt, csak / tátova kontúrokkal derengő életek”) között sem mimetikus, sem dekonstruktív, sem konvergens, sem divergens, sem provokatív, sem konkrét, sem képi viszony nem létesül, így oppozicionális jellegük annyiban merül ki, hogy látszatfeszültséget ad az öncélú szövegburjánzásnak. A vers nem akarja igazán megszólaltatni a saját alapproblémáját.

Retorikai, amennyiben a nagyotmondás (pátosz, felesleges látomásosság) és a nagyonmondás (zavaró ismétlések és halmozások) egy előzetes, spektakuláris szövegalkotási logikára engednek következtetni, amely egy olyan olvasót tételez, aki az “erős”, “ütős” mondatok hatására majd hozzá akar gondolni mindenféle tartalmi-fogalmi összefüggéseket a szöveghez — csakhogy ha ez lelepleződik, olyan érzése lehet az olvasónak, hogy a szerző nem mondani akart valamit, hanem “csak” írni egy “jó” verset.

(“Majd valaki, ezt meglátva, / meg nem született gyermekei kétes kontúrokkal / határolható gyűjteményeként, tétova pedantériával / vizezzen be használt zsebkendőt, nem lustaságból / teszi majd vissza.” Az mit jelent, hogy nem lustaságból teszi majd vissza? Mit, a zsebkendőt? Hova?)

Written by: