Hegedüs Benjámin Jutas verse Melhardt Gergő vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Hegedüs Benjámin Jutas verséhez Melhardt Gergő írt reflexiót.

 

Hegedüs Benjámin Jutas
Aposztrofé

Hozzád beszélek,
mégsem vagy itt.
Nem is beszélek,
csak pötyögök.
Néma a monitor,
pedig úgy képzelném,
zúg, mint hangolatlan tévé
nagymamám nappalijában.
Szovjet gyártmány,
ma is működik.
Nyomkodok rajta
néhány gombot,
egyre jobban
tisztul a kép.

 

Melhardt Gergő reflexiója

Vegyük szépen sorra.
„Hozzád beszélek, / mégsem vagy itt.”
A megszólítás retorikai alakzatát felidéző cím után túl egyértelmű, emiatt meglepően gyenge versindítás. Az aposztrofé per definitionem valakihez („hozzád”) szólás, valaki felé fordulás, tehát mindig is megidézi a megszólítottat, akkor is, ha az nincs ott. Persze: hol is? És: kiről, kikről is van szó? Zavaros, de ennek semmi poétikai ereje nincs.
„Nem is beszélek, / csak pötyögök.”
Eltekintve a „pötyögök” (nem szleng, hanem csak) infantilis szóhasználatától, az önmagát pontosító szövegfolyamhoz ennél erősebb – azaz legalább valamit jelentő – alaphelyzet szükségeltetnék. Az írás aktusának beemelése a versbe azért is sikerületlen itt, mert nem ad hozzá semmit ahhoz, amit az első sorból is tudtunk (vagyis hogy valaki verset ír); az meg egyértelmű, hogy nem papíron írunk ma már, én is itt pötyögök.
„Néma a monitor, / pedig úgy képzelném, / zúg, mint hangolatlan tévé / nagymamám nappalijában.”
Sajnos ez sem jelent az égvilágon semmit. A „néma monitor” szinesztézia helyett csak képzavar. A váratlan családtörténeti kapcsolás a beszélő nagymamájának nappalijába ismét elcsépelt megoldás. Számtalanszor olvastunk már ilyet, ügyesebben kidolgozva, az elmúlt évtizedek magyar verseiben (apám, anyám, nagyapám, nagyanyám, szegény párák). Legalább tudnánk, mi történt a nagymamával. Vagy mi ment a tévén, amikor a kedves mama nézte!?
„Szovjet gyártmány, / ma is működik.”
Dicséretes, derék dolog. De nem tudom, miért érdekes.
„Nyomkodok rajta / néhány gombot, / egyre jobban / tisztul a kép.”
A versről sajnos ugyanez nem mondható el: akárhogy nyomkodom bármelyik oldalát, nem tisztul semmi. A végére sem tudjuk meg, kihez szól az aposztrofé, hogy jön ide a nagymama, hogy jön ide a tévé, miért épp szovjet, miért jó, hogy működik, milyen kép tisztul, és hogy végtére is miért volt ez aposztrofé, ha egyszer nem is az volt. Ez nem elliptikus szerkesztés, hanem kusza értelmetlenség.
Foszlányok, amik önmagukban is bántóan kidolgozatlanok, és rövid verssorokba tördelve egymás mellé rakva sem adnak ki semmit. Kár érte.

 

Kiemelt kép: Bokor Krisztián

Written by: