Rékai Anett versei

Ponyvaregény

Sufjan Stevens inspirációja alapján

Csukott szemmel is látom a napot.
Lábam nem éri a talajt,
Isten a tenyerén hordoz.
Uram, többé nem hiszek.
Gyors sodrású és mély vízbe süllyedtem,
lábam nem érte a talajt.
Majdnem belefulladtam, és
most, hogy medre kiszáradt,
nincs erőm másikat keresni.
Szaladok, mint egy bíbic,
Isten futni hagy. Tudja,
hajlamos vagyok túlzásokba esni,
ha a szenvedésről van szó.
Hátadon az anyajegy emlékeztet,
mennyit bírok még ki,
csak hogy megérinthessem.
Feketerigó ül vállamon. Azt kérdezi,
mi lesz más, ha ennek vége.
Akkor majd kikaparnak belőlem,
és újra egyedül leszek.

Atlantisz

Ha Velence úgy süllyedne,
mint a rajzfilmekben, akkor
elmerülne egy pillanat alatt.
A Szent Márk téren ülők
visszatartanák a lélegzetüket,
eltűnnének a várossal együtt.
Rájuk pislognának a halak a mélyben.
Aztán az emberek egyszerűen
lehúznák az eszpresszójukat,
és a felszínre úsznának.
És most itt ez a kép.
A Szent Márk tér, nyilván.
Az oszlopokról lehet tudni.
Két nő áll combközépig vízben.
Az első csizmáját a kezében tartja.
A másik mögötte sikít, talán fázik.
Vállukon egy luxusmárka méretes,
kurkumasárga papírtáskája.
Pár nap, és az árvíz apadni kezd.
Velence nem süllyed el hirtelen,
ez a különös, kellemetlen helyzet is csak
az emelkedő tengerszint miatt volt,
pánikra semmi ok.

Written by:

Rékai Anett 1999-ben született Budapesten. 2018-ban érettségizett a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. Málik Roland-díjas, tagja a FISZ-nek és a JAK-nak.