Babiczky Tibor verse Csete Soma vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Babiczky Tibor verséhez Csete Soma írt reflexiót.

 

Babiczky Tibor
Item

Az ég számlapján mozdulatlan
óramutatók a vadludak.
Az üvegmagány. A fulladás.
A kényszer aprópénze: a vágy.
Az ébredés, hogy csak álmodtalak.

A párnában kihűlt kohósalak
ropog s pár szétmorzsolt szárnycsapás.
Egymáshoz nyomódik föld és ég,
és elválik, és összeér megint –
szájüregben a két fogsor ha rág.

 

 

Csete Soma reflexiója

Tematikailag és szimmetriáját tekintve ez egy tökéletes vers. Égbolt és föld banális megfigyelése önmaga puszta logikájává egyszerűsödik, ez a logika pedig a katatónia képzetein keresztül (pl. rágó állkapocs) íródik vissza a testre, és üres fájdalmában (vö.: üvegmagány) teszi jelenlévővé a “beszélőt”, aki minden bizonnyal már a megszólalás előtt rég elveszettnek tekintette magát (vö.: üvegmagány) fogalmainak és hallucinációinak (kényszer-vágy, ébrenlét-álom) állandó (tippre metafizikai) kettényílásában. És fullad, mind, ki szerelmes, fullad.

Ha a vers felütését nézzük, nem véletlen, ha egyből Rilke vagy Pilinszky jut az eszünkbe. Ezek egy tisztesen képviselt (és már többször újrafelfedezett) költői nyelv többnyire hagyományos eljárásai. Anno Rilke (és talán még Mallarmé) kísérletezett ilyen tiszta ellentmondásokon alapuló szövegekkel, a vers egyfajta kristályszerkezetével, de Nemes Nagy Ágnes, felőle (is) olvasva Babits, József Attila és persze Pilinszky János is jelentősen alapozott ilyen modellekre, a későmodernebbek (Mészölyt is idevéve) beszéltek is sokat ilyesmikről. Úgy hiszem, Tandori járatta ezt csúcsra nálunk, valahogyan az ő nyelve érte el azt a végtelen sűrítettséget, amit azóta is csak a halál és az őrület kínosan szoros közelségében tudnak szétbontogatni (manapság például Szijj Ferenc vagy Szabó Marcell, egy oldalról nézve, persze). Nagyon nehéz (és minden bizonnyal nagyon körülményes) újat mutatni ebben a műfajban, és ilyesminek az érdekében nem is tesz meg túl sokat a tárgyalt vers. Pár igencsak toposzosnak ható és több generáció manírját magán viselő jelenség, megoldás: a vágy-kényszer vagy az ébrenlét-álom páros a maga direktségében és öncélúságában, az instant metafizikai szájízt teremtő ‘üveg’ szó egy szerkezetben egy (tetszőleges) elvont fogalommal, szárnyasállatra vagy ipari körülményekre utaló reflexió stb.

Nem látszik ki a szöveg a saját checklistje mögül.

(Csak egy dolog nem hagy nyugodni. Miért item? Tudja magáról a szöveg, hogy csak puszta termék, és nevet ezen? Vagy ez egy segélykiáltás? Vagy értsem úgy, hogy “így tovább”, és akkor prófécia? Program? Szándék, vagy annak jelölt hiánya?)

Kiemelt kép: Bokor Krisztián

Written by: