Vöröskarácsony

Karácsony van.

Anya azt mondta, ha szerencsénk lesz, fehér lesz idén, apa meg azt, hogy ha esne a hó, akkor sem állna meg a háború, még az ünnepre sem. Régen mindig volt karácsonyfa a szobában, apával mentem ki az erdőbe kiválasztani a legszebbet, aztán Borival díszítettem fel, papírdíszeket hajtottunk rá, meg cukorkákat csomagoltunk, hogy aztán éjszaka titokban lelopkodhassuk a fáról. Bori nem ünnepel velünk. Amióta nincs, már nem kívánom a kenyeret, mert mindig Bori jut eszembe a kenyérről, az, hogy veszekedtünk, kié legyen a csücsök, de apa mindig elmondta, hogy két vége van a kenyérnek, jut ide is, oda is, mi pedig mindig nevettünk, mert ilyenkor bohóckodott a kenyérvégekkel, feldobta és elkapta őket, mint egy igazi zsonglőr. Látom magam előtt, ahogy futott, lobogott a haja, olyan volt a színe, mint a kenyér hajának, aztán egyszer csak recsegett valami. Elesett. Soha többé nem kelt fel. Már nem megyünk együtt kenyérért. Nem megyünk sehova, mert meghalt.

Karácsony van.

Az év legszebb ünnepe, és nyár óta várom, hogy végre eljöjjön. Nem csak azért, mert a szomszéd Lacika azt mondja, hogy addigra vége lesz a háborúnak, mert az ő apukája ezt biztosan tudja, minden nap bemegy a városba, hogy megkérdezze. Hát én erre azt mondom, hogy az én apukám nem csak kérdez, hanem harcol is, nyáron jött haza, mert megsérült, de nemsokára megy is vissza, messze még a vége, és azért is várom a karácsonyt, mert ilyenkor mézeskalácsot készítünk, csillagot és hóembert vágunk ki a masszából. Idén az se lesz, a múltkor megnéztem a kamra összes polcát, de mézet, azt nem találtam, csak néhány szem krumplit, meg egy kis lisztet. Akkor jutott eszembe, amit nyáron Bori mondott, hogy figyelj, öcsi, nézd, semmi nincs odabent, de mire hazaérünk a kenyérrel, édesanya háromfogásos vacsorát készít, és tényleg így volt, mert levest is csinált, meg főtt krumplit, és tavaly eltett barackbefőtt volt a desszert. Nem tudom, hogy Bori nélkül tud-e anya varázsolni. Lehet, hogy nem.

Ma mégiscsak karácsony van.

Szerintem most minden máshogy lesz, mint eddig, biztosan a kint háborúzók is megállnak majd, hogy hazamenjenek ünnepelni. Tudom, hogy így lesz, és ha Bori most itt lenne, ezt mondaná ő is, erre a pár napra vége lesz, fogunk szilvával töltött húst enni, meg mézeskalácsot is sütünk majd, porcukorral hintjük meg a tetejét, meglátod, nagyon jó lesz. Egész nap segítettem itthon, hogy estére minden készen legyen. Megpucoltam a krumplikat, aztán rendet tettem a szobában, és kikészítettem az ünneplős ruhámat, anya azt mondja, jövőre varr nekem újat, mert ez most még éppen jó, de a következő karácsonyra már biztosan kicsi lesz, mert úgy növök, mint a gomba. Délután átmegyek a szomszédba, nem Lacikáékhoz, hanem a másikba, Valika néni ad nekem zsírt, én pedig lisztet cserébe, hogy tudjunk sütni, mert a hámozás után nem vízbe rakjuk a krumplit, hanem vékony karikákat vágunk, hogy megsüthessük, karácsonyi krumpli lesz, mondja anyu. Lassan telik el az idő, délután besötétedik, meggyújtjuk a tavalyi adventi koszorú félig leégett csonkjait. Minden egy kicsit olyan, mint régen, bár apa nem hozott fenyőt, nincs szilvás hús, se Bori, se ajándékok, de nekem így is jó. Este hatkor gyűlünk az asztal köré, ahogy mindig, és a nagymutató eléri a tizenkettest. Megnémulunk, egyszerre imádkozunk, tudom, hogy apa azért, hogy mégse hívják be a frontra, anya azért, hogy holnap is legyen mit ennünk, én pedig Boriért imádkozom, és a hóesésért.

Ma karácsony van, és nagyon gyorsan történik minden.

Kint megszólalnak a szirénák, először el se hiszem, az egész olyan, mintha álmodnám, de aztán apa felkap és kiabál, hogy menni kell a légópincébe, anya összeszed egy kis krumplit, elfújja a gyertyát, apa kabátot ad, mintha elmennénk sétálni, mintha elmennénk a boltba, mintha nem is a pincébe indulnánk el. Amikor kilépek a lakásból, a gangon ott van Valika néni meg Lacikáék, mindenki lefele siet a lépcsőn, mégis szépen kettesével, Gyurka mondta, hogy az iskolában is így sorakoznak. Senki nem veszi észre, hogy egy apró hópehely hullik le az égből, meg akarok állni és megvárni, amíg még több hópehely száll a kabátomra, mintha Bori meghallgatott volna, lehet, hogy pont ő küldte nekem. Talán ez az ajándéka. Apa megfogja a kezem, a fülemnek nagyon hangos a sziréna, és hiába várom a havat, nem esik több. Lent a pincében már megvan mindenkinek a helye, az én kedvencem a sarokban van, ahol egy téglába Gyurka belekarcolta a nevemet. Takarókba bújunk és sokáig csak csöndesen várunk. Van, aki azt mondja, elérte Pestet a Vörös Hadsereg, van, aki szerint ez csak ijesztgetés, mert már évek óta nem hagynak minket békén a németek, másvalaki csendesen imádkozik. Anya elkezdi körbekínálni a krumplit, aztán mindenkitől előbb-utóbb előkerül valami; egy kis adag kenyér, lisztes-zsíros lepény, vagy történet a háborúk előtti időkről. Hideg van, de mégiscsak karácsony, Valika néni sajnál minket, hogy a gyerekeknek ezt így kell megélni, Józsi bácsi szerint hozzá kell szoknunk, előbb-utóbb mi is felnövünk, hosszú vitatkozásba kezdenek arról, mit lenne szabad nekem, Katinak meg Gyurkának és Lacinak látni, meg mit nem. Belealszok. Hiányzik Bori.

Ma karácsony van.

Anya szerint már nincs esély, hogy éjfél előtt hó essen.

Apa szerint vöröskarácsony van.

Written by:

Megszületett, azóta él, szeret, akar, próbál, meggyűlöl, eldob, összegyűr, ölel. Egyszer talán felnőtt válik belőle, de ezt még ő sem tudja biztosan.