Székely Örs verse Vajna Ádám vakreflexiójával

A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Székely Örs verséhez Vajna Ádám írt reflexiót.

Székely Örs
zárt kertek

még szigorú ez a nyár: most épp gyakorolja unalmát,
terpeszkedhet, hogy beborítsa a kertet, az udvart,
sok pipacsot, zizgő, lágy szénafüvet. közelebb jön,
árnyékként dől rá a mezőkre, kisülnek alatta –
árnyék, úgy fekszik, s nem hoz hűvöst a kiégett
sáv, a göröngy, rög vár a magokra, amíg kiperegnek.
nincs más műveletem, csak az osztás: ebben a nyárban
mintha követ lassan dobnának víz közepébe,
mint kis zajjal a víz és mint a növényben a nedvek,
otthont többé nem, csak éjt vet az éj fonadéka.
nyugtalanul alszom. álmomban búzaszemekben
ülnek meg, kuporognak a tájak, néma növényben
áramlik, fut az álom. messzebbről pici motrok:
rajnyi bogár hangját hogy szórja az éjjeli hőség,
gyűszüvirág, köviszegfű, szirma a réti katángnak
surrog az égbe ezer neszt, aztán messze szitálhat.
míg befelé tágulnak a tájak, állat oson be,
hosszan nézi hogy alszom, az ágy keskeny pereméről
pásztáz, tán közeledne; ahogy látszódik a légzés,
úgy feszül inkább minden tagja, rugózva feszül meg;
csak míg tartja a mozgást, őt aprózza figyelme,
s foltokban foszlik mint illat az éjjeli fűben.

 

Vajna Ádám reflexiója

Arra nem jöttem rá, itt mi a szerepe annak, hogy hexameterben íródott a vers, így pedig kicsit zavar, hogy ennyire elburjánzik a szöveg. Főleg, hogy ez az elburjánzás néhol kifejezetten zavarossággá válik. Nem érzem annyira erős ötletnek, hogy árnyékként dől a mezőkre a nyár, de ha még ez is történik, akkor sem értem miért kéne a kiégett sávnak hűvöst hoznia, illetve miért megemlítendő tapasztalat az, hogy nem hoz. Ahogy azt sem értem, mi történik a 7-10-ik sorban: miért csak az osztás a műveletem, és végeredményben mi is hasonlítódik mihez?

Nem tudom biztosan, hogy ezek a problémák akkor is létrejönnének-e, ha a szerzőnek nem kellene betartania a formát, de az a gyanúm, hogy nem. És akkor valószínűleg egy-két felesleges résszel (pl. „aztán messze szitálhat”) és ismétléssel (pl. „a kertet, az udvart”) is kevesebb lenne. Persze születnek szép megoldások is, például, hogy „búzaszemekben […] kuporognak a tájak”, vagy hogy „foszlik, mint illat az éjjeli fűben”, összességében azonban sokkal jobb lenne, ha a költő írná a verset és nem a hexameter.

Kiemelt kép: Bokor Krisztián

Written by: