A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” tagjaitól (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Mohácsi Balázs verséhez Melhardt Gergő írt reflexiót.

Mohácsi Balázs
bambi de aztán

november is a cruel month beteg vér lüktet az ér-
ben bennszülött ritmusok kedves andrás november
is október is a többi ember is ezen az őszön
kegyetlen próbálok építkezni szétszilánkozik
szétcsurog mint egy lekönyökölt rozé azért
regisztrálható rendet keresek egyre most sült
ki a búrkifli friss mint a harmat ha élhetek
ezzel a nagyszerű hasonlattal sétáltunk miután
bevallottam hogy nem én írom a verseimet a pár-
huzamos városainkban sétáltunk egymás mellett
szép volt az este mint a belefeledkezve mesélő
bambi de aztán egy savanyítószuterén szagára
gondoltam hogy valójában szocioveterán vagyok én
is te nem a helyemet kereshetem mint a platina
egy leszázalékolt bányász lábában a remény
rántott vissza a gondolatból bár giccsesen
hangzik talán meg egy felbukkanó anyajegy
a dekoltázsban szeretem a brutalizmust
a kétezertizenhetes év legjobb punklemeze
a plágium az intertextualitás alesete emese
jött de itt megállt a lámpa hátha pirosra vált
ám végül azt gondoltam a vers itt mégsem
hagyhatja csak úgy abba magát bár kétlem
hogy bármi folytatása jönne mutatvány legfelj-
ebb ebben némi tétlen mellébeszélés feledés ér-
dektelen vagy hatásvadász hasonlat az utolsó
sorok tengenek mint a kivert fasz záró flöpp.

Melhardt Gergő reflexiója

Talán nem csak én olvastam túl sok Tolnai Ottót és Sziveri Jánost (meg Mohácsi Balázst), hanem feltehetően a vers szerzője is. (Ha ugyan nem maga Mohácsi a szerző, amire erősen gyanakszom.) A versírás és a városi séta meg a lelkiállapotok állandóan egymásba csúszó és erős avantgárd hatásokat mutató képei elsőre igen hatásosak, a vers végére azonban inkább tűnik erőltetettnek vagy túlhajtottnak ez az eljárás: a végére, úgy látszik, elfogy a lendület, és az utolsó hat sor már nem közöl semmit azon kívül, hogy vége a versnek, és hát, tényleg vége is van, egy keresett és elég gyenge képpel („mint a kivert fasz”). Lehet, hogy mindezt tudja magáról a vers is: „az utolsó / sorok tengenek”, de ez mutatványnak akkor is kevés, mert az addig valamennyire összeszedett retorika után csalódásnak hat ez a „tengés”. Hasonló ehhez az is, ahogyan az egyik pillanatban a szerzőnek erős kontrollja látszik lenni a (készülő) szöveg fölött („ha élhetek / ezzel a nagyszerű hasonlattal”), hogy már a következő sorban azonnal átadja magát valami meg nem nevezett más erőnek („nem én írom a verseimet” – hanem kicsoda?), hogy azután a vers végül teljesen önállósodjon („itt mégsem / hagyhatja csak úgy abba magát”). Tisztázatlan viszonyok és hiányosságok ezek, amiket – legalábbis az én ízlésem szerint – nem lehet az avantgárd poétikájával vagy retorikájával elleplezni. Ahogy az olyan üres-közhelyes kijelentéseket sem, mint hogy „a plágium az intertextualitás alesete”.

A jobb megoldások közé tartozik a sortörések használata, vagyis a sorvégek és a sorok elejének sokszor kétértelmű összecsengései, amikor elbizonytalanodik, hogy mi mihez kapcsolódik (pl. „egy felbukkanó anyajegy / a dekoltázsban szeretem a brutalizmust”; vagy: „mint a platina / egy leszázalékolt bányász lábában a remény” – mi van a bányász lábában: platina vagy remény? platinaremény?). Kassák nagyverseire emlékeztető módon csúsznak egybe a versben az egymástól nagyon távoli helyeken referencializálható képek, ami ilyen eredetiséggel párosítva nagyon is ügyes eljárás. A probléma inkább ott kezdődik, hogy egyrészt az idézetek (T. S. Eliot, Kispál és a Borz – és biztos van még más is, amit nem vettem észre) retorikailag túlságosan kilógnak a szövegből, másrészt hogy ebből a karneváli sokféleségből (ami persze egyszerre képi és nyelvi sokféleség) végtére is nemigen áll össze semmi, a vers állítása mindössze annyi marad, hogy egy furcsa hangulatú ember verset ír.

Lehet pontozni? Ha igen, akkor tízből hat.

Kiemelt kép: Bokor Krisztián