Molnár Péter az Európa-bajnok!

Tegnap rendezték Budapesten, a Trafóban a 2018-as Slam Poetry Európa-bajnokság döntőjét. A 21 ország indulója közül végül Molnár Péter vitte a prímet. Második helyen a spanyol Adriana Bertran, harmadik helyen pedig a norvég Sofie Frost végzett. A döntő az alábbi linken visszanézhető (Péter két szövege 1 óra 18 perctől és 2 óra 39 perctől hallható): https://www.facebook.com/SlamPoetryHungary/videos/346657579495186/

A döntőről hamarosan részletesebben beszámol Erdős Kristóf, itt a FÉL-en.

A FÉLonline szerkesztősége nevében szeretettel gratulálunk Molnár Péternek!

Written by:

1992-ben született, Sopronban. A Károlin végzett szabadbölcsészként, filozófia és vallástudomány szakirányokon. Verset és slamet ír. Szövegeit, többek között a Helikon, a Műút, a SZIFONline, a Contextus és az Ambroozia közölte. Aktív tagja a Fiatal Írók Szövetségének és a József Attila Körnek. A Contextusban 2018-as verspályázatának III. helyezettje. Jelenleg a KRE-BTK vallástudomány mesterszakán tanul.