Míg egy bódult ország elsüllyedt
Én mámorban felemelkedtem
Az elhagyott táj célzottan bolyongott
A boldogság illúziója rajzott felettem

Hallottam a süllyedő rokkanást
Éreztem az emelkedő szívverést
Az ország zsákjára folt simult
Én vakon tapintottam a rést

Hogy mellé nyúltam, vagy a közepébe
Csak egy nő lehetett döntőbíró itt
Az ember olykor a legnagyobb káoszban tudja
Élére állítani a dolgait

Bűzlött a rendszer
Ahogy izzadtan hágta nemzetét
Se ezekkel, se vele
Nem feküdtem le aznap este még

Sétáltunk az utcafények hamis alkonyában
Megálltunk csókolózni a belvárosi játszótér mellett
„Alapvetően átlagos kisfiú voltam
akit az ártás szándéka csak ritkán környékez meg
na jó néha kicsit meglök”
– Megegyeztünk, hogy mindenképpen eredmény
Hogy én legalább kinőttem és nem lettem miniszterelnök –

„Egyszer rám fogták, hogy a Bencét a mászókáról lelöktem
de én csak hajtogattam sírva, hogy nem igaz
a tanítónő hamis tanúkat verbuvált a gyerekekből
és koncepciós pert vezényelt ellenem
anyám bement az igazgatóhoz, nekem meg tejbegrízt főzött”

– Sebembe horror mesét dörzsöltem
Grimmet mint foltot
Hagytam, hogy magához húzzon
Szorossá fűzött viszonyunk fojtott levegőt oldott

Visszaszivárogtunk lábujjhegyen
A nehézkesen terpeszkedő mába
Ami ismét a rossz leheletű boszorkányok
Méregkeverésének látványkonyhája

Napok múlva a burkunk szétfoszlott:
Kiderült, folytatás nem lesz
Magamban mégis megköszöntem
Hogy selyemsálat dobtál a sárra
És szótlanul elengedsz