A Késelés Késsel rovatban magyar szerzők eddig publikálatlan versei mellé közlünk „állandó kritikusgárdánk” egy-egy tagjától (Borda Réka, Csete Soma, Kállay Eszter, Melhardt Gergő, Vajna Ádám) pár bekezdésnyi reflexiót. A szerzők nem tudják, hogy versük kihez fog kerülni, illetve a kritikusok sem, hogy kinek a verséről írnak. A versek és a reflexiók egyszerre, már nevekkel együtt jelennek meg, csak ekkor – az olvasókkal együtt – szembesülnek ezzel a szerzők és a kritikusok is. Bocsik Balázs verséhez Borda Réka írt reflexiót.

Bocsik Balázs
Szalvéta nincsen

Cáfolhatatlan októberi idő, nem bizonyítható ősz. Kikalapálásra
váró szalagkorlátok gondolkoznak a passzív eutanázián. Jószívből
kiadott forgalmi engedélyek tizedelik a lakosságot, munkások fokhagymával
bőven megkent lángosokat esznek buszpályaudvarokon.

Egy lombikban Bajorországban már születőfélben az első elefánt-egér
hibrid, miután a génenzsinőrök sikeresen leválasztották a sejtfalat
és így most már minden geci átfolyik. Egy fokvárosi konferencia kimondja:
eljött a hibridek korszaka, akik teherbe fognak baszni mindenkit.

Megjöttek az alakváltók a Sziriuszról: az alakváltók nem jöttek meg a Sziriuszról.
Helyek, ahová a mentő csak rendőrrel, a rendőr csak mentővel. Szirénák,
szívmonitorok egyszerre halkulnak el egy utcában, amit az átnevezések közepette
még nem anyakönyveztek, inkubátor felett értetlenül fejüket vakaró nővérek.

Én: mániás listázgató, a fát soha el nem érő hajított kő. Igen, a lángosok
ropogása,
érdekel.
De a befagyott félautomata felett csak konvencióból szitkozódó katona
mímelt dühével törlöm le az olajat a számról, ha az túlcsordul
mint az okság.

Borda Réka reflexiója

Feszült lettem a szövegtől. Aztán persze rájöttem, hogy nem fogok tudni egy kicsit is releváns véleményt megfogalmazni róla, ha nem oszlatom el az első benyomásokat. Szóval úgy döntöttem, megvizsgálom, mi váltotta ki az ellenérzést bennem – analizálom magam, mielőtt analizálni kezdenék.

A szavakkal lenne problémám? Nem, hát jól működő szavak ezek, miért is kötnék beléjük. Zavarosságot érzékelek a versben? Nem, bár nem élvezem a széttartó képi elemeket, ez tény, de érteni vélem a szövegbéli szerepüket. Akkor hát a koncepció? Nem, igen, nem, izé, azazhogy, de, igen, na. Igen. I-G-E-N. Azt hiszem, itt van a (genetikailag módosított) kutya elásva!

Merthogy kétség kívül minőségi szöveg ez és számos konnotációt behív (legyen szó laboratóriumi kísérletekről, sci-firől vagy épp a Szíriusz-elméletről), ráadásul a már-már szúrós, éles képek mellett meglehetősen kellemesek, figyelemfelkeltők is találhatók. A valódi probléma az, hogy az elmúlt években sok ilyet olvastam már. Ez, a kétség kívül a (költészetben többek között) Nemes Z. Márió és Németh Zoltán által meghonosított részben groteszk, részben pornográf költészet, ami egy ideje a hungarofuturizmus elméleti keretrendszerével is fűszerezhető, számomra nem ad újat.

És nem azért, mert nem lehetne közel érezni a költészet ezen irányát vagy mert lekicsinyelném ezt a költői utat. Elismerem ennek újító szándékát, a kortárs magyar líra izgalmas elágazásának tartom. De ebben a versben azt látom, inkább az utánzásra, a “trashy kontextusban” nagyot csattanó képekre játszott rá a szerző, mintsem egy komolyan vehető, átgondolt koncepcióra – és teszik ezt vele együtt sokan mások a legfiatalabb generációból. Nem a szerző egyéniségét, írói lenyomatát látom, inkább valakiét, aki rálép egy elefántlábnyomra és ahhoz próbálja mérni a saját, nyilvánvalóan más formájú talpát (és tudatosan nem azt mondom, hogy “természetesen kisebb méretű talpát”, hiszen ettől még láthatóan tehetséges szerzőről van szó).

Az a benyomásom támad, a költő belső kényszernek érezte azt, hogy beleerőltesse a versbe a baszást, a gecit és a Szíriuszt, mert abból születik a polgárpukkasztás, az összezavarás, az A- és Zs-kategória közötti oszcillálás. Szerintem ez viszont nem így van.

Ezek ellenére szeretném hangsúlyozni, hogy jó versnek tartom a Szalvéta nincsent, a szerző erős képekkel dolgozik, és valóban elgondolkodtató és érdekfeszítő pontokat villant meg a soraiban. Ám ez ettől még egy génkezelt vers marad, ami mögött kirajzolódik halványan a költő valódi DNS-e (csakhogy a szöveg hangulatánál maradjak), de ez nehezen felfedezhető a sorozatos kísérletek hatására.

Kiemelt kép: Bokor Krisztián