MOLNÁR PÉTER – ÉN NE LENNÉK KONZERVATÍV?

Angolul is írom a szöveget,
menekülök magyar agyamtól,
eltorzult szavaktól,
föl-földobott kő.
Azt mondod, minden nap küzdelem,
nekem is.
Egyedül én nem hívom a pártot fidesznek,
negyedszázada szűnt meg.
Nem tudtuk megállítani a már az országban is szépen épülő hatalomközpontosítást.
Jó társaság volt,
nem rosszabb, mint mi.
Hatalom hatása,
láttam, láttam, láttam!
Olyan demokráciát akartunk, aminek csodájára jár a világ,
meglett,
csak nem úgy.
Jeges magányban nézem,
egykor a fideszben, ma az utódpártban lévők
tisztelettel köszönnek,
szeretik slamjeim, esti vezetőségi üléseiken maga Viktor idéz:
“Hogy is mondta Molnár Péter? Ha lehet, éjfélnél sokkal tovább nem szeretnék maradni.”
Bár más mondatom lett volna rá ilyen hatással!
Angolul is írom a szöveget,
menekülök magyar agyamtól,
eltorzult szavaktól,
föl-földobott kő.
Az amerikai New Yorkból nézek
a közép-európaira, ami Budapest,
az egyetlen város itt,
ami zsidó is maradt.
Szikáran akarok beszélni,
nem csak mondani,
tényleg nem félni,
főleg, ha nincs mitől,
csak a félelemtől.
Megbellebbítem a szöveget,
pontosulnak a sorok,
élesednek, mint a madár röpte,
ne legyen bennük fölösleges mozdulat,
nyílegyenesen érjenek oda, ahova kell.
Hallom őket svéd szocdem cangámon,
pesti utcákból látszó budai hegyekből,
piros ecsetvonás padokról, varjak slamjéből,
álmomban, ébredéskor, anyám szavaiból.
A szöveg áradása, rengeteg suhogása,
bennem él, és én benne,
a szöveg én vagyok.
A szöveg a lelkem, a testem, a nyelvem, a kertem,
a Margit-sziget hosszúkarú platánfával,
aki leveleivel beszél a szélben,
az én szavaim az ő szavai is.
Ő látta az Őszikéket író Aranyt Jánost,
a régi Magyarországot, amiből lehetett volna közép-európai unió,
Trianon és a holokauszt előtt.
Attila Dunája már nincs,
de itt a mindent átmosó folyó.
Anyám az aradi tizenháromból, a szerb Damjanich-ról elnevezett utcában él, mint hosszúkarú platán a szigeten,
családtagtól hallott az első világháborúban falhoz csapott szerb csecsemőkről, és látta a másodikat,
az ő szavai az én szavaim is.
Tőle magyarul jönnek a sorok,
mint napsütésben a villamosok,
ha akarnék se tudnék kitérni előlük,
nem is akarok,
előbb a hitemből,
ha lenne,
van,
csak nem úgy.
Angolul is írom a szöveget,
menekülök magyar agyamtól,
eltorzult szavaktól,
föl-földobott kő.
Anyám az ajtófélfának dőlve vár,
odaadom hosszúkarú vihar törte ágát,
találkoznak.

Én ne lennék konzervatív?

Written by:

1964-ben született Budapesten, jogot és esztétikát tanult az ELTE-n, az ELTE 1988-tól Bibó Istvánról elnevezett Szakkollégiumának tagja, 1987-1988-ban tanára és a Szakkollégiumi Értesítő szerkesztője volt. 1988-ban a Fidesz egyik alapítója, a választmány tagjaként vezette a Fidesz Akadémia, a Narancs Alapítvány és a Narancs Klub hálózat létrehozását. 1990-től országgyűlési képviselőként a Fidesz kulturális és média politikusa. 1993 áprilisában a Fidesz alelnökévé választották, november 15-én a párt értékeinek megváltozása miatt lemondott minden tisztségéről, kilépett és visszaadta a mandátumát. 1994-től 1998-ig az SZDSZ parlamenti képviselőjeként is a kulturális és a média politika felelőse. 1994 óta tanít magyar és amerikai egyetemeken, kétszer Fulbrigth ösztöndíjjal. A CEU-n 2004 óta gyűlöletbeszéd kutató és 2012 óta a „Hate Speech” Monologues című részvételi színház rendezője. Keresők című kisregényéből rádiójáték, többszörös díjnyertes színdarab és képregény készült. 2013 óta a Tilos Rádió Gondolatbátorság című műsorának készítője, doktori értekezésének is ez a címe. 2010 óta slam poetry estek szerkesztője és fellépője, ő az idei országos bajnok.