A víkendházban

Gazdám, tudod, dermesztő fagy a hűvös

vizet átváltoztatja, üveges kő

lészen a sarkcsillag alatt, a hűvös

űrben, ahol a lég s a pára hűvös

elemmé válik”

Dante Alighieri: Amor, tu vedi ben

 

Reméltem, hogy időben hazaérek,

hogy ki kell néznem az ablakon,

felmérni a dolgokat, amik közt élek,

hogy tulajdonosa mely állapotát

 

nehezményezi. Ezt felmérni sosem

tökéletes az árnyék sem, amit magamra

vennék, megőrizve tetszetős alakját,

hívogatni kezesét, ha nem szöknének el

 

valahányszor minden lépésemmel

a levél és a fa, talán én is a nehezebb

fény elől, ha lenne bárhova.

Csak mozdulatlanul tudnám őrizni,

 

míg rám csukódik a hideg, a formák

árnyékába, mint köpenybe burkolózva

ellene, míg elpiszmogok alatta minden

sötéttel és különbséggel elfojtódik

 

a megtartásukra vonatkozó szándék,

ahogyan egy szertartásra gyújtott gyertya

az ünnep végén, mely alatt megszólalni

ugyanúgy tilos. Örülök, hogy elkísér,

 

ha őrt áll mellettem rendje, szólásomkor

dér köszönt neve pitvarában.

Written by: