Bor és Bűnbánat – Ördögkatlan 4–5. nap

A kissé eseménytelen pénteki nap beszámolóját a zárónap izgalmaival megtoldva zárjuk az idei Ördögkatlan-tudósításunkat.

IMG_0673

Péntek reggel nem siettünk sehová, úgyhogy végre kiélvezhettük a kávénkat. Délben belenéztünk az iskolaudvaron folyó Hrabal vurstliba, ahol pár percbe sűrített Hrabal-előadások között egyszerű játékokba vonták be a színészek a közönséget. Akinek kedve volt, verseny-szögverésben, emberi ördöglakatban vagy fogócskában élhette ki magát. A tűző napon senyvedő többiek meg lassan mind árnyékvadászatra indultak.

IMG_0626

A délután nagy része a nap elől csendesen menekülve telt. A fotóapparát Kisharsányban meglátogatta a Zalaegerszegi Leánykar előadását, a nagyharsányi kontingens viszont este nyolcig csak hallgatta az iskola ablakán át beszűrődő zajokat. Kiemelkedni igazán csak a Deer Fellaz, egy pécsi illetőségű britpop zenekar tudott – az esti Mi osztályunk előadásáig egy fokkal könnyebben telt velük az utolsó óra várakozás.

IMG_0452

A Katona József Színház a fesztivál lengyel fókuszának megfelelően a második világháborús lengyelországi eseményekről és azok utóéletéről mesélt egy évről évre felnőtté váló iskolaosztályon keresztül. A történet a témából kifolyólag sok újdonsággal nem tudott szolgálni, de a színrevitele többnyire sikeresen kikerülte a közhelyesség csapdáját. Az osztály dinamikáján keresztül nemcsak katolikus és zsidó kapcsolata, hanem az azokon belüli eltérő gondolkodásmódok is vizsgálat alá kerültek.

IMG_0537

Az esti 30Y koncerten egy enyhén spicces Beck Zoli nemcsak elmesélte, hogy vizespohárból nem szabad elfogadni Jägermeistert, mert a szemmérték hazug dolog, hanem bőven demonstrálta is a maga igazságát. Ezzel együtt kimondottan szórakoztató koncertet adott a zenekar – de még azzal együtt is, hogy nekünk, akiknek még a legelső koncertélményünk volt velük egy évtizeddel ezelőtt, a számoknak talán harmadát sikerült felismerni.

IMG_0647

Szombaton aztán ismét palkonyai busszal keltünk, mert hiába bojkottáltuk a faluházat, most került sorszámunk, és a program is sokat ígért. A lengyel (mi más) Winegret társulat óra hosszú pantomim-börleszkjén azonban hiába szórakozott felhőtlenül a közönség nagyobbik része, a vájtfülűeknek csalódniuk kellett. Az egyszerű humorú, különösebb üzenet nélküli szkeccsek minden olyan ember számára kiszámíthatók voltak, akik már vettek részt színjátszótáborban – azaz egy színházi fesztivál közönségének nem elenyésző hányada bosszankodhatott, ha erre a sorszámra pazarolta a sorbanállást.

IMG_0691

Utána viszont a Palkonya határában levő Mokos pincészetben folytattuk a napunkat, és teljesen hanyattvágtuk magunkat már a teremtől is. Nem elég, hogy a tűző falusi napról egy hűvös, korszerű, tágas és rendesen légkondicionált csarnokba tereltek minket, de még a székek is olyan kényelmesek voltak egy hét álldogálás, nyomorgás és sátrazás után, hogy két óra után sem akartunk onnan felkelni.

Maga az előadás – A zsidó – pedig természetesen Lengyelország nemzeti bűntudatával foglalkozott. Egy rendszerváltás utáni, bezárás előtt álló iskola tanári kara tárgyalja meg a címbeli izraeli író vendégül hívását, hátha kisegíti a régi iskoláját a pénzügyi válságból. Közben viszont sorra kibuggyan egyikük leplezetlen antiszemitizmusa, másikuk embertelen törtetése, harmadikuk családjának bűnrészessége, és addig ostorozzák egymást, amíg már mi is inkább egyetértünk a plébános álszentségével, hogy vannak olyan dolgok, amikről nem illik beszélni.

IMG_0712

Az előadás után Palkonyáról erdőn-mezőn-szőlőföldeken áttúráztunk egy óra alatt a Vylyan-terasz helyszínére, ahol éppen elkezdődött a slam poetry bemutató. A szokásos savanyú rendszer- és önkritikák, illetve Tengler Gergely emészthetetlen mámora mellett az derült ki, hogy Simon Mártont valami elképesztő kétségek gyötrik, de legalábbis a háta közepére sem kívánja, hogy minden keresetlen szavát ezer kislány sikongassa meg. Mi elszórakoztunk az egészen, de őszintén kérdezem: Marci, jól vagy?

Mindenesetre mi azután visszastoppoltunk Nagyharsányra, ahol pont nem sikerült beférnünk a Pintér Béla Társulat darabjára, a Titkainkra. Úgyhogy a következő programunk már csak a fesztivál zárlata volt: egy fél füllel hallgatott Kiscsillag-hakni a sportpályán, és hajnali ugrálás a Wombo Orchestrára. Reméljük, ők sem merültek ki jobban, mint mi, mert az életveszélyt semmilyen koncertélmény árán nem kívánjuk senkinek.

IMG_0353

Most a beszámolóknak is a végszava következik. Aki eddig figyelt, annak először is köszönjük, bár számítunk arra, hogy a szerkesztőnkön kívül már senki nem tart ki idáig. Mindenesetre aki minden szavunkat olvasta, annak feltűnhetett, hogy nagy hangsúlyt fektetett idén az Ördögkatlan a bűntudatra. Mi is vezeklünk tehát: sajnáljuk, hogy ennyi késéssel fejezzük be a tudósítást, és elnézését kérjük mindenkinek, aki értelmesebb kommentárra számított. Nyilvánosan megkövetünk mindenki megkövetnivalót, és ígérjük, hogy jövőre jobbak leszünk.

Fotók: Horváth Bianka

Written by:

Pécs, 1990. Túlsokadéves bölcsészhallgató, bérlaikus és szófetisiszta.