Odüsszeusz emlékezik

Én, a Tűrőlelkű Odüsszeusz, ki sokfelé bolyongtam s hosszan hányódtam, mire az olümposzi istenek kegyéből hazaérkezhettem, sejtvén, hogy mint a hatalmas, de kopott patájú bikára is veti néha vérgőzös tekintetét az éhes oroszlán, megérezte szagomat Cerberos mindhárom ocsmány fejével, s hallván, amint halált hozó ugatását felém küldi, hajdan szilárd kezembe tollat szorítok, hogy szavakkal öntsem át hősiességemet a görög ifjak szívébe.
Hát szólj nekem, Múzsa, az isteni parancs tiszteletéről, bátorságról, a nemes szív kínjairól; Hüperión Éliosz barmairól, Trója elfeledett nevű harcosairól és Akhilleusz könnyeiről; szólj nekem erről is és mindarról, amit az istenek állatnak nem, csakis az embernek adományoztak. Szólj minderről felidéz… (Mily nehéz mozdítani kezemet!) felidézve saját bolyongásaim éve… (Szinte nyakamban érzem a háromfejű kutya dögvészes leheletét!) bolyongásaim éveit mind… (Már csak kevés időm maradt e világon…) Vezesd tollamat, Múzsa, s mivel testem, e megkopott eszköz már alig alkalmas munkára, szólj nekem csak… (Mily éles fogak villannak fel sűrű sorokba tömve e leghatalmasabb véreb torkában, mint ahogy éjszínű szörnyű halál villant valaha egy másik, édes életeket lopó sorban…) életem csak egy részéről… De melyik részéről? (S mily furcsán hasonlít e halált hozó hang arra a hangra… Az istenekre, bármely daliás harcos térde remegni kezdene e három riadalmas fej láttán! De én, ki még fülemben a Szírének dalával láttam kétszerennyi riadalmas fejet, nem félhetek!) Múzsa… Szólj hát hősi tettemről, Szkülla barlangjának áthajózásáról.