Címke: Kalligram

2018-03-27 / / kiemelt

Bogyó Noémi első regénye Vakfoltok címmel jelent meg az év elején. Négy fiatal forradalommal és szerelmi vívódással átitatott történetét ígéri olvasóinak, amihez az 1989-es Csehszlovákia adja a hátteret. A Kalligram…

2015-11-18 / / Egyéb

“Csak aki képes volna saját múltját kényszer és a szükség szülötteként szemlélni, az volna képes a múltat a legmagasabb fokon hasznosítani bármely jelenben. Mert amit az ember átélt, legjobb esetben…

Turi Tímea a Jönnek az összes férfiak című előző kötete után kiadót váltott, hozzáállást azonban nem, formailag pedig a már meglévővel gazdálkodott, csak kiegyensúlyozottabban. A Magvető gondozásában megjelent A dolgok,…

2014-10-22 / / Egyéb

Köztudott, hogy az internet széles tárháza a legkülönfélébb összeesküvés-elméleteknek. A minap például azt olvastam valahol, hogy az ebolát Bill Gates találta ki, mivel az a célja, hogy később az ellenszernek…

2014-07-20 / / kiemelt

Pavel Vilikovský 2010-ben kiadott, magyarul 2013-ban megjelent esszéregénye csekély terjedelme ellenére igen sűrű tematikát vonultat fel: alig százhetven oldalon olvashatunk reflexiókat egyén és nemzet összekapcsolódásának problematikusságáról, a szlovák nemzet fogalmának…

2014-03-01 / / Beszámoló

Beszélgetés a történelmi regényről? Most? De miért? A programajánlót látva nem csupán én tettem fel magamnak ezeket a kérdéseket, de az est házigazdája, Szilágyi Zsófia is leginkább erről kérdezgette vendégeit…

2013-10-04 / / Beszámoló

Szeptember utolsó hétvégéje kivételesen sok programot kínált Budapesten az irodalom iránt érdeklődőknek. A nagyszabású és rendhagyó rendezvények mellett azonban érdemes volt odafigyelni a hagyományosabb, bensőségesebb, családiasabb eseményekre is, például Csobánka…

2013-08-14 / / kiemelt

„Hányingerem lett, olyan váratlanul ért a látvány. De nem tudtam levenni a szemem róla.” (19.) Borbély Szilárd műve az idei Könyvhét egyik legnagyobb meglepetése volt. Egy lírai regény – minden…

2012-10-16 / / Beszámoló
2012-04-03 / / Beszámoló

Apokrif tavaszi lapbemutató, 2012.tavasz Az Apokrif irodalmi folyóirat ötödik évfolyamának nyitó darabja, a tavaszi kiadás került bemutatásra március 26-án, a Roham Bárban. Az utóbbi időszak meglehetősen mozgalmasan alakult a lap…