egy élet rajzok nélkül csak paranoiával telefirkált agyhártyaként lobog, a szél nemi erőszakot követ el, átszakad, mint a monogámia gátja – nem vagyunk szüzek
egy élet rajzok nélkül csak paranoiával telefirkált agyhártyaként lobog, a szél nemi erőszakot követ el, átszakad, mint a monogámia gátja – nem vagyunk szüzek
cserzett csendben öblögetem számonkéréseid – gargarizálok, köpök – felmosott ajkaim így is virágcserepesek, koszhámot hordó senkik vendégeskednek mély gyökérzetükkel bőrömbe marva; elhullajtott szennyes ruháim másnapra humuszszőnyeggé lesznek; szórófejes slagból testnedvekkel lakatnak jól és szobanövényeket ültetnek az ölembe, szobatiszták, falra futnak, női hang itt még nem volt, csak motorizált mosolyok egyfolytában; rock-plakátjaimat új dogmák legelték le, [...]
az iskolában feketepontokat adott a tanárnő, mert arcon rúgtam valami Bélát, aztán holtpontokat írt füzetembe a kamaszkor, mielőtt arcon rúgott valami-engem – azóta az akaraterőt literben mérem, ha egyedül vagyok, az akaraterőt centiben mérem, ha nővel vagyok – nem akarok mást kontrázni rajongásodra csak kínos csöndet, amit szalagra vennék, és pörgetném, persze valaki úgyis undorítóan [...]
irányított meditációm mélyhűtve hosszú utakra, laposüvegben hordom spontán oszlásnak indult farzsebem mélyén – maga a meditáció semmi más, csak szigetelőszalaggal mumifikált vezető az agyban tekergő elektromosság számára – kivert axiómák oltalmas befogadója vagyok Háborúban nincs vasárnap egy éjszakát átölelő közhelykavarás ismeretlen nőkkel korsó csapolt sörökkel egyenértékű, a holtpont után cipőtalpad alá gyűrnéd magad, orálisan pedzegeti [...]
cseppekbe zsugorodó húgy ahol a parketta illeszkedik a padlórészegek alá – egymásba beszélő szájak a masszív kocsmalevegőben – mások söreibe nyaló masszív kéregetés – a söntéspult forradalmi barikád, fénycsóvákat pislogó tekinteted a pohárszárítóra akasztja magát – nadrágba szúrom kellemetlen sípcsontomat, jó lenne csípődre bilincsként felcsatolni, amibe a ventilátor szele madárfogásban markol bele – szemöldököd hasábokba [...]
apám szerint, ez a folyton magyarázkodók generációja – pedig a magafajta kommunisták szabadkozhatnának egyvégtében, ha igaza lenne, most le kéne szögeznem valami nehezen észrevehetőt