Vajon mikor mosok
legközelebb feketét?
De ha mosok is -
ebben a házban lassan
száradnak a lelkiismeretek.
(Néha még hallom a
falakban a lapozást.
Azt a tüzet nehéz
elfelejteni.) Tegnapelőtt
vettem csak észre,
hogy a hegyek, ezek
a puha teknősbékák
éjjelenként közelebb
másznak. A felpattogzott
tetőt ők sem simítják le,
mert idegen emberidegen
átokverte vidék ez.

Kitől tanulja meg hogyan kell kérni,
aki három éve egy sort sem olvasott.
Húzzátok feszesre a köteleket,
viharra készülünk, s nehéz a fátyol.

szemhéjam ilyenkor kitinpáncél
ha kinyílik
messze repülök

és e városok megsárgulnak a könyvek lapjain,
öreg arcukat a papírnak hagyva
minden évben megújulnak valahogy,

de az útikönyvek a változás mögött messze elmaradnak,
mint test mögött a képmása.

vadászó tekintete hívogató
mozdulatlanul gyorsulást indukál
aszfalt lepedője szeretkezni hív
vágyakat kelt a korláton túli táj

…és annyira reggae, és annyira metál és annyira pop. A TükeZoo együttes zenéje mégis leginkább annyira magával ragadóan nagyszerű.

Ahogy hallgattam őket, nem tudtam őket egyetlen zenei stílusba elhelyezni. Egyfajta rájuk jellemző kifordultsággal játszanak szinte mindent: reggae-t, sanzont, metált, funky-t, mégsem útkeresés ez és nem is paródia. Profi zenészek, hallatszik az előadásukon. Minimal felállásban játszanak, azaz kontrabasszus gitár, ütőhangszerek, és egy DJ. Az Utcazenén nem volt ott a csapat lemezlovasa, R-Nold, sőt az utolsó napi fellépésen már csak Babarci Bulcsú állt ki egy szál gitárral és játszotta el dalaikat. Érdekes volt látni, miként oldja meg az előző nap dobkísérettel előadott számokat egyedül.

De amivel leginkább belopták magukat a szívembe, azok a frappáns, nem komolykodó, életszeretettől sugárzó szövegeik. Könnyen megragadnak a fejedben, és miután megtanultad, énekled velük. Tipikusan olyan zenekar, akiknek az élő performanszaikat nem lehet kihagyni, mert igazán ott érvényesülnek. Negyven fokban is hangulatot csináltak, és hogy nem sokan táncoltak, az is csak a mondat elején említett nehezítő tényezőnek tudható be.

Összegezve nagyon jó koncerteket adtak, és ha feljönnek ide a nagy Babilonba, biztosan elmegyek bulizni.

No de villanyoltásig is sokan voltak, nagyon sokan. Vették az újságot, több helyen is felolvastunk, volt ahová odapofátlankodtunk, volt ahol kérték. A legnagyobb sikerélményem a magyar származású svéd (tegnap Magyarországra érkező) leányzónak eladott FÉLem volt.

A mai nap céljai, még többet felolvasni, eladni, még több érdekes embert megismerni, tombolni az Idraulici del Suono-n (ha már délelőtt behoztak minket a belvárosba autóval), megnézni a lányok kedvence spanyol Los Aslándticost, és addig utcazenészeket hallgatni, amíg egy árva dob is szól.

Van olyan szöveg, amihez egyszerűen nem szabad hozzányúlni, vagy ha igen, az adaptációnak nagyon meggondoltnak kell lennie. Például ilyenre gondolok, hogy lávjúbéjb’ arckifejezéssel nem kezdek bele, abba, hogy

„Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.”

A Keresek valakit pedig semmilyen célra nem használnám fel, mert ez a költő egy nagyon korai verse (mindössze 16 évesen írta), és ez még nem az az Attila, aki az irodalmi kultusz tárgya. De Vörösmartytól sem zenésítettem volna meg egy olyan – urambocsá – rossz versét, mint a Laurához címűt. Értem én, hogy V.M. neve is benne van a közismert irodalomkánonban, csakhogy a Szózatot már megzenésítették, a Keserű Pohár kihúzva, a többiről pedig itt lehet olvasni. Nyálas slágernóta nincs közöttük, bár tény: giccsnek jól eladható, csakhogy az irodalom nem egyenlő giccsel.

Varró Dániel szerencsés választás volt, vagy a Csonka vers (Hollós Korvin Lajos) csakúgy, mint Kányádi Békabúcsúztatója. A saját, közönséggel együtt énekelhetős daluk is teljesen a helyén van, a pocakos lányról.

A magyar irodalom különben tele van kevéssé ismert vagy a kánonból kiszorult, ám jó témájú, ritmusos, megzenésíthető szövegekkel, használható költőkkel, még akár kortársakkal is. Szerintem a zenekar jól tenné, ha utánaolvasna, megkeresné ezeket, és a nagy falatok helyett inkább ezekkel látná el „missziós” feladatát: az ún. kultúraközvetítést, jelesül közelebb hozni az irodalmat az érdeklődőkhöz.

„Óvodától, az általános iskoláig, fősulikba, egyetemekre sokszor megyünk “irodalom órát tartani.” Itt a fiatalok a zenén keresztül ismerhetik meg a tanult költők munkásságát, amit láthatóan jobban élveznek a szokványos tanulásnál. Ha így megszeretik Mórát, Márait, vagy éppen Kosztolányit, már megérte, és minket igazol, hogy nem csak jó, de szükség is van arra, amit csinálunk” nyilatkozzák magukról.

Arról nem is beszélve, hogy ezt a műfajt űzik náluk sokkal jobban is. Gondolok itt Ferenczi György Petőfi albumára, vagy Lackfi János és Lovasi András közös fellépéseire. Pedig nekik még giccses honlapjuk, jólfésült pózer portréik sincsenek.

A tegnapi koncertjük kapcsán úgy veszem észre, hogy az irodalomról egy csomóan még mindig úgy gondolják, hogy az amolyan szépkedő dolog, sok habbal, dobbal, nádi hegedűvel, és ezt az illúziót egy-egy ilyen nem átgondolt Mama megzenésítés, vagy Vörösmarty feldolgozás, sajnos csak megerősíti.

Jó lenne tehát, ha a nagy nevektől nem vennének át közismert (és néha már közhelyes) szövegeket. Nem lennék kíváncsi például egy Ady top 10-re, és hidegen hagyna a Tóth Árpád rock ‘n roll is.