Bent azonban már komoly dolgok fogadták a látogatókat. A sorokba rendezett asztalokon képregényhalmok várták, hogy az érkező kézbe vegye, és lehetőleg haza is vigye őket. Ideális mennyiségű standot állítottak fel, soknak tűnt, de még végig lehetett nézni mindet ép ésszel. Bele is feledkeztem a kínálatba. A színpadon a most 50 éves Pókember-sorozatról Harza Tamás tartott előadást, miközben az egyik sarokban vadul rajzoltak a bátor kísérletezők és az elismert képregényrajzolók, például a Korcsmáros Pál-díjas Felvidéki Miklós.

Az idei meghívott vendég Lengyelország volt. Nem emelték ki a tömegből, ez rendben is van, a képregény demokratikus műfaj, és sokkal kevésbé vannak nemzeti sajátosságai, mint az irodalomnak, a választék pedig bőséges. Jelen voltak Tomasz Tomaszewski és Robert Trojanowski képregényrajzolók, és Piotr Kasiński, a lódzi képregényfesztivál igazgatója. Rajtuk kívül Ausztriából a Radar és Tonto Comics, Szlovákiából pedig a félig magyar F_art-comixes páros erősítette a nemzetköziséget. Hozzám hasonlóan rengeteg érdekes programról maradt még le, aki nem volt ott egész nap.

A képregényeket nézegetve sajnos nem mindig tudtam örvendezni. A legtöbb fekete-fehér volt, valószínűleg a nyomdai költségek leszorítása, és nem a koncepció miatt, jó pár igen gyenge papírra nyomva és kapoccsal tűzve rendes kötés helyett (nem mintha mind érdemelt volna többet). A külföldi kiadások, például Marjane Satrapi könyvei vagy Korcsmáros Pál művei szerencsére már megjelenésükben is igényesek voltak. A klasszikus hősképregények mellett pedig a lassan kultusszá váló Simon’s Cat több kötete, vagy a valóban kép-regénynek (graphic novel) számító Berlin is elfért. Külön pozitívum volt, hogy a képregény-rajongókról keringő előítéleteket meghazudtolva teljesen normálisnak tűnt mindenki, leszámítva a bejáratnál ácsorgó jedi-lovagokat és a cukrászt, aki erre az alkalomra különleges figuratív tortákkal készült (a kedvencem Yoda feje volt életnagyságban egy tányéron). Bár a képregény szubkultúrának számít, egyáltalán nem zárt, és mivel érdekes, egyedi műfajról van szó, ennek csak örülni lehet.

A 8. Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztivál 2012. május 13-án került megrendezésre a Millenáris Központban.
A fotókat Jakab Tündi és Petren Gábor készítette.
Forrás: 5Panels – Magyar Online Képregények

» FACEBOOK »

Berényi Csaba:
Ölbe ültetett szobanövény

Evellei Kata:
Judit

Horváth Dorottya:
Margit álomba ringatja magát
Egy szó gyerekkori fényképei
Gyümölcsfák

Katona Ágota:
Családfák

Kemény Lili:
Végtelenül Egyszerű

Liptai Nóra:
Azok a szép napok…

Mihályi Réka:
Gombolkozás

Nyerges Gábor Ádám:
Feljegyzések készülnek II.
Széljegyzetek is készülnek IV.

Polgár Tóth Tamás:
Szertartás

Előadják:
Hernádi Szabolcs, Resetár Dániel, Szilvási Dániel, Telepó Zsófia

a Látvány Művek és a Vörösmarty Színház színészei

A verseket válogatta és rendezte:
Mihók Nóra Zsófia

Közreműködik és az est után koncertet ad a
Levitál zenekar

TÖBB KÉP A FACEBOOK-ON!

Fotók: Braun Benjamin

2.
Reggel arra ébredtem, sötét árnyékon fekszem.
Nem bírtam felülni. Éreztem, nem, ez már nem az
Én testem. Idegen azóta a szemüreg, de nem is bánt,
ha már nem enyém nem is hiányzik. Csak az lenne jó,
arra gondolok néha, ha meg volnának a szemek.

Nem tudhatjuk, mi lehetett a baj Várpalotával, de az biztos, hogy a valahai bányászváros a fesztivál révén került fel a térképre, most pedig, legnagyobb bánatomra, eltűnik onnan. Báj-báj olcsó boltok, kocsmák, pizzázók, MOL-kút. Szervusz Szántód, szervusz Balaton, strandi büfék, tiltott éjszakai fürdőzések!

Eddig minden úgy fest, mint egy tündérmese: a sokat próbált legkisebb fesztivál elhagyja a várost és egy háromszor nagyobb, vízpartra néző király rétre költözik, ahol az őket látogatók hét különböző helyen „csemegézhetnek” a 200 különféle ínyenc fogásból.
Szóval a Pannónia Fesztivál idén a Tihanyi-félszigettel szemben, a Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális központ területén rendezi meg négynapos pünkösdi királyságát május 24. és 27. között.

A helyszín sajátossága – a vízpart közelségén kívül –, hogy különleges kőház épületeivel olyan, mint egy skanzen, a sátortábor pedig egy templom tövében lesz, így idén kevésbé lesznek „nomádak” a körülmények, mint az elmúlt öt évben.

A dögbor szerelmeseinek üzenjük, idén meglepően új élményben lehet részük, ugyanis az új helyszínhez egy 1000 négyzetméteres borospince is dukál, ahová a szervezők nemcsak kellemes lötybölgetős borkóstolást, de nagy bulikat is ígérnek.

Meg Re-poharakat, ami áldásos ötlet, hacsak visszaemlékszünk azokra a reggelekre, amiken egy sörpadról figyeltem, ahogy az elhajigált műanyagpohár dombokat megvilágítják a felkelő nap sugarai… És ha már a poharak változnak, miért ne változna a beletöltött nedű is? Idén Sopronival hűthetjük le hangszalagjainkat egy-egy áténekelt koncert után, amiből lesz bőven: 200 előadó húzza-zúzza-rappeli-üvölti-énekli a talpalávalót a fesztiválra kiéhezett közönségnek.

Visszatér a nagyszínpadra a Quimby és az új gitárossal kiegészült Tankcsapda, újra találkozhatunk Péterfy Borival és természetesen idén is lehet szándék Kiscsillagra, 30Y-ra, Roadra, Irie Maffiára, PASO-ra menni, hogy a többi 192-t ne is soroljuk.

Bár úgy tűnik, már nem csak Pannónia zengi a szép dalokat a fesztiválon. Habár már tavaly megtört a „magyar dalos fesztivál” hagyománya a szülinapi Twister Sistersszel, idén azonban három este is idegen nyelvek pörögnek a mikrofonon, mint az Amerikából jött rapper, Flo Rida, a hardcore-rapper Onyx és a szuper hip-hop csapat Slaughterhouse.

Ugyanis 2012-től a PAFE mindenkié, így hiphop és hardcore színpaddal bővül az eddig megszokott sátrak sora.
Ám a sok változás mellett az alacsony jegyárakat sikerült megőrizni, így a négynapos bérlet 6900 Ft-ba kerül, a három napos ára pedig 5900 Ft, az előző évektől eltérően pedig végre lehet venni napijegyet is, ami 3900 Ft-ot kóstál.

A kis puszta fesztivál egyre inkább kezd feltörni. Ki emlékszik még arra, mikor csak úgy lehetett bejutni a PAFE-ra, ha előtte interneten regisztráltál és kinyomtattad a jegyet? Az elmúlt öt év alatt a legkisebb fesztivál lett a leginkább szeretett, és a magam részéről úgy vélem, ameddig a kedvenc hazai zenekaraimra tombolhatom ki magamból a vizsgaidőszak fáradalmait, addig mit bánom én, ha többet nem kell a rendőröknek elzavarniuk a bányatótól, és nyugodtan áztathatom koncertporos lábamat a Balatonba, miközben felszisszentek egy doboz sört.

A megnyitón Simon Attila, a Herend Porcelánmanufaktúra fővezérigazagatója az 1826-ban alakult üzem történetéről mesélt és arról, hogy a gyár nyitott az új dolgok iránt, de őrzi a tradíciókat is. Erre lehet példa az itt bemutatott ruhák és a herendi minták egybeolvadása is.

Utána a Magyar Intézet vezetője, Bereczki Urmas szólt néhány szót a vendégekhez, észtül és angolul egyaránt köszöntve őket. A Magyar Intézet ezzel a különleges tárlattal ünnepli nyár végén 20. évfordulóját. Ezt követően Héjja János a ruhák tervezője mesélte el, hogy amikor készen lettek a kiállítással és végigvonultak a termeken, az az érzés fogta el, hogy szívesen leülne a porcelánokhoz kávézni, és reméli, a látogatók is felemelőnek fogják találni a ruhák, a szobák és a porcelánok közötti harmóniát.

Héjja János divattervező alkalmi és esküvői ruhák készítésével foglalkozik, és 2006-ban kezdett a Herendi mintákkal kooperálni, azóta több mint ötven viselet készült herendi mintás díszítéssel. Az összes alkotás természetes anyagokból készült, amelyek mintája a herendi porcelánfestők kézügyességét dicsérik. Hiszen egyes ruhákon kész festmények találhatóak, mint a Miniatures perscas fantázianevű hosszú, narancssárga estélyin, amelyet az alján lévő kínai miniatúra tesz különlegessé.

A köszöntőbeszédek után rövid divatbemutató keretében modelleken is megcsodálhattunk a ruhaköltemények közül hat különleges darabot. A kifutót ezúttal a kastély főbejáratának lépcsősora helyettesítette, ahol sorra tipegtek végig a modellek. Az egyikükön pici, fekete tüllös alkalmi ruha volt, festett mintával, a mellrésznél gyöngyös berakással, úgy nézett ki, mint a fekete hattyú, másikuk légies könnyedségével, mélykék szoknyájával és türkiz felsőrészével a görög Helénát jutatta eszembe.

A patinás kastélyban minden helyiségre jutott egy ruha és hozzá illő Herendi-készlet. Mert bizony, manapság már, ha kedvünk tartja, az étkészletünkhöz is válogathatunk a kosztümök közül, mint például a Hadik János nevével fémjelzett mélybordó kiskosztüm, amelynek aranyos szegélye pontosan megegyezik a nemesi készlet mintázatával.

Habkönnyű pillangós álom, üde elegancia jellemzi a Viktória-motívum ihlette fehér ruhakölteményt. A herendi kollekciók nagy része egyébként első neves megrendelőjük után kapták a nevüket, így a stilizált kínai virág-és pillangómintás étkészlet Viktória angol királynő nevét viseli, aki az I. Londoni világkiállítás után rendelt belőlük a windsori kastély számára.

Ezeket az estélyiket, kosztümöket bizony bátran nevezhetjük ruhakölteményeknek, hiszen a ruhák tökéletesen rímeltek a mellettük álló porcelánokra, ahogy az rendes költeményeknél is illik. Ezeket a ruhákat nemcsak a kifutóra tervezték, egyes darabokat bátran felvehetnénk egy diplomaosztóra vagy bálba is mint egyedi, a tömegből kitűnő, de nem ordítóan kirívó darabokat. Hiszen csakúgy, mint maga a manufaktúra, egyszerre tradicionális, mégis újszerű.

Érdekessége volt az estnek, hogy gyakorló író és szerkesztő is kifejtette véleményét. A ki hogyan látja ezt belülről kérdésnél senki nem kerülte ki a kényes részeket. Ma a politikai költészet valahogy nem találja meg a saját terét, és folyamatosan szembe kell néznie azzal, hogy irodalmon kívüli feladatok elvégzését is rendre elvárják tőle. Szilasi László véleménye szerint nem korrekt az eljárás, hogy az ÉS-ben indult vita konzekvenciáit sokan nem akarják levonni, és magára a költészetre hárítják a felelősség és a feladat megoldását egyszerre. A politikai költészet nem légüres térben mozog, s így nem választható el a társadalmi folyamatoktól. A politikai költészet mostoha gyermek jelenleg. Milián Orsolya is egyetértett azzal a megfogalmazással, hogy történetiségében kell megvizsgálni a politikai költészetet, és tekintettel kell lennünk arra, hogy az előzmények igenis befolyásolják annak beszédmódját. Narratívák vannak, és egy ilyen műfaj esetén különösen éles kompetenciaharcok folynak. Boldog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a magukat semlegesnek gondoló baloldali és liberális emberek, annak ellenére, hogy igyekeznek objektív módon viszonyulni a dologhoz, mégis saját fogalmi rendszerükkel, és kulturális meghatározottságuk által befolyásolva próbálják ezt megtenni. Semlegességük szubjektív meggyőződésükben rejlik, ezért nagyon óvatosan kell megfogalmazni véleményüket, hiszen az mégsem lehet teljesen objektív. Mindez természetesen vonatkozik a jobboldali beállítottságú értelmiségiekre és irodalmárokra. Az önkritika és a tudatos önreflexió segíthet abban, hogy kompromisszumos megoldás születhessen a politikai költészet beszédmódját illetően. Azaz: mi az, ami még tolerálható, milyen hangnemben és esztétikai, illetve stilisztikai jegyek mellett. Szilasi László egy hetekkel korábban már elhangzott javaslatot kínált fel közös alapvetésnek, amely úgy hangzik: a kirekesztőkkel legyünk kirekesztők. A politikai költészetben ennek az elvnek kellene érvényesülnie. Ezen túl úgyis egyéni ízlés dolga lesz, hogy ki milyen hangvételű és tartalmú politikai költészetet művel.

A érdeklődők, akik szép számmal jelentek meg, kérdéseiket az est utáni kötetlen beszélgetésen tették fel, tekintve, hogy az érdekes beszélgetés teljes mértékben kitöltötte az időkeretet. A Grand Café igényes környezetével és jó szervezésével biztosította, hogy a magyar irodalom és képzőművészet aktuális kérdéseit sokak számára érdekes formában adja közre, és lehetőséget teremtett annak hallgató-, vagy olvasóbarát befogadására. A beszélgetés nem titkolt célja volt az is, hogy a közönséget az elhangzottak továbbgondolására késztesse.

Képek: Hapax

Manapság nagy divatja van tehát a tehetségkutatásnak, mindenhol és mindenhonnan fel akarják karolni az embereket, akik valamihez értenek, majd ha ez megtörténik, egyenesen beleadagolják őket az arcba. Ezzel a hirtelen jött, hirtelen ment sztárcsinálással próbált szembeszállni az R33.

A jó hang kevés volt ide. Igazi zenekar, kiállás, tudás, koncepció és újdonság kellett ahhoz, hogy végig tudjon menni valaki a kijelölt ösvényen. Az országban termelik a zenei tehetségeket, így május ötödikén az elődöntőkön lemorzsolódott csapatokból hat maradt csupán, akik a meghirdetett kezdéshez képest egyórás késéssel mutatták meg, mire képesek a – horribile dictu – hangszert is használó zenekarok.

R33

Kisebb téblábolás után, a szocreál gyárkapun belépve végre sikerült megtalálni a kicsi, sárga, nyíl alakú táblát, rajta felirat: R33. Lerobbant épületek sora, fuvarautók sokasága, egy kisebb köz, majd még egy tábla, és végre célba értünk! Meglett az R33 bejárata! A hely egyébként a manapság divatba jött romkocsmákra hajaz, ugyanakkor annyira nem „rom”, ellenben a felszerelés látványosan a lomtalanításokon összevadászott alapanyagokból áll össze: szakadt kanapék, ízlésesen eldobált szőnyegek, a backstage-ben egy terebélyes könyvespolc-rendszer, a falon indiai képek mellől József Attila néz a megszokott komorságával. A színpadon méretes Orange hangláda terpeszkedik, mellette erősítők, végfokok, temérdek kábel és két torony, amely a néző- és hallgató közönségnek löki a hanghullámokat.

A hely egyébként tök korrekt volt, ám közönséget este hétkor még csak nyomokban tartalmazott. Ez a probléma is megoldódott idővel, laza száz-százhúsz fős hallgatóság gyűlik össze!
A kiszolgálás viszont sajnos egész végig problémát okozott: a szünetekben a pultra zúduló tömeggel nehezen tudta felvenni a harcot a két-három csapos.

A decemberben kihirdetett R33 Tehetségkutatóra több mint kétszázhatvan zenekar jelentkezett. Ahogy mondták, a cél a zenekarok felölelése, nem felbukkanó és eltűnő énekesek kiválasztása, szerepeltetése. A végső „összecsapáson” Németh Juci, a Colorstar frontembere, Keleti András, a Freshfabrikos Szabó András és az R33 vezetője, Perecsényi „Pernye” Tibor ült a zsűri kanapéján.

El-döntő

A zsűri is bevallotta, a végső sorrend felállításában nem volt egyszerű dolguk, és ez nem véletlen. A hat zenekar, amelyik eljutottak a döntőig, mind profi, színvonalas zenei produkciót tett a színpadra. Nyolckor felvillantak a fények, elsőként a pécsi hardcore banda, a The Talking Horse lépett a porondra, bánatukra a közönség még nem volt elég életteli: csak simán körbeállták a táncparkettet. A profi zúzás után egy classic-rock zenekar, a Love from Above lépett színpadra. Keleti András, a zsűri tagjának erőteljes biztatására ekkor már a közönség is közelebb merészkedett. Ez után az indie-s, bluesos és countrys hangzást keverő Superzero következett, majd nagy változás történt. Az eddigi angolul éneklő zenekarokat felváltotta a nyolc tagból álló, erős elektronikát és magyar szöveget használó Osztálytársak Voltunk. Az elszállós zene után a dunaújvárosi hip-hop formáció, a Beatkoho foglalta el a terepet, Joó László rappelése mellé még vetítés is dukált.

Ekkor már jelentős csúszásban voltunk, az este átkanyarodott a holnapba, a közönség kezdett elfogyni. Ennek ellenére az utolsó zenekar, a Noxious Foodie and the Run Over Dogsnak sikerült egy nagyobb csoportot összehozni maga elé, és sikeresen meg is táncoltatta őket. A produkció olyan jól sikerült, hogy még a zsűri is felállt elégedetten bólogatva egymásra.

Mindenki nyert

Ki lehet jelenteni, hogy az egész esemény olyan volt, mint egy nagy baráti összejövetel. A zenekarok hozták magukkal a törzsközönségüket, felálltak a színpadra és csak zenéltek, ahogy kell és ahogy tudtak. Persze az igazi izgalom az eredményhirdetéskor volt. Nagyobb levegővétel után a zsűri felvonult a színpadra, és elkezdte a szokásos felkonferálást. A lényeg: harmadik a Beatkoho, második a Love from Above, és teljes meglepetésmentesen első pedig a Noxious Foodie and the Run Over Dogs lett.

Ennek ellenére senki nem távozott üres kézzel. Az R33 minden zenekarnak felajánlott studióidőt, az Osztálytársak Voltunk videóklipet készíthet, az NFatROD pedig nagylemez-felvételi lehetőséget nyert.

Zárásnak idézném Keleti Andrást, aki bár a nyertesnek mondta ezeket a szavakat, ennek ellenére mind a hat zenekarnak innen üzenem: „takarodjatok világkörüli turnéra”. Vagy legalább egy országosra.