Polgár András fotói

Helmut Newton kiállítása a Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg 2013. július 14-éig.

Karlik Anett kiállításkritikája itt olvasható

A Hippikiller története nem mai:  Bihari Balázs, zenei újságíró alapította hobbizenekarként, első EP-jük pedig 2003-ban jelent meg a hetvenes évek hardrockjából és a punkból energiát nyerve az Iron Maiden és a Judas Priest című dallal. Budapest Rockandroll című számuk a Budapest Rock And Roll-közösség albumain programadó műként szerepelt:

A zenekar ekkoriban műfajon kívüli utazásokat is tett a Ludditák-lányokkal, akikkel Ludditák Live néven állandó zenekarként léptek fel és a 2005-ös Porcogó korongon két dallal is szerepeltek a testvérek lemezén (Kisbetűs, Moslékország).

Idén áprilisban a Hippikiller egy, a hetvenes éveket idéző, normál 8-asra forgatott klipet is készített, egy Van Halen-feldolgozást a Runnin’ With The Devilt.

 A zenekar természetesen a fesztiválszezonban sem lesz rest: legközelebb június 18-án, a Brék fesztiválon az Akvárium klubban, 27-én az A38-on, 28-án pedig a Hegyalja fesztiválon érheted őket utol.

A Szépművészeti Múzeum Ión-Pergamon Csarnokát ellepték a meztelen nők: ledérségükkel és nyíltan szexuális üzeneteikkel három hónapra kisajátították a termeket. Ki hozta ide őket? A reklám és divatfotózás mestere és forradalmasítója, a zseniális „közönség-idomár”: Helmut Newton.

A kiállítás legelején a névhez arc is társul: a fotós hatalmas fortéja néz ránk, kezéből pisztolyt formázva a nézőt veszi célba. Tudja, hogy mit csinál. Egy zseniről van szó, aki nemcsak a fotózáshoz értett, hanem ahhoz is, hogy megvezesse a közönséget, hogy először ellenszenvet váltson ki, majd megnyerjen; vagy épp fordítva: először elnyerje rajongásunkat, majd elbizonytalanítson. Mindenesetre nagyot tévedünk, ha azt hisszük, csak modelljei táncoltak úgy, ahogy ő fütyült.

Mielőtt rátérnék magára a kiállításra, nem hagyhatom szó nélkül azt, ahogy a tárlat „fel lett vezetve”, illetve ahogy a sajtó reagált rá. Az eddig megjelent kritikák közös nevezője, hogy mind Newton „szexizmusát” és „feminizmusát” vizsgálja, a művész tulajdonképpeni munkássága pedig másod- vagy harmadrangú hírértéket képvisel (azt hiszem, a „Feminista művész vagy szexista gyökér” cikkcím mindent elárul). De vajon a képek ezen kétarcú és zavarba ejtő tulajdonságai helyett miért nem a művészi kvalitást, a profizmust, a világhírű divatcégeket és modelleket emelték ki? Azt hiszem, azért, mert itt egy tudatos reklámfogásról van szó, ami elterelte a közönség figyelmét Newton valódi érdemeiről.

A tárlatot reklámozó poszterekre felkerülő képe is mintha a provokáció része lenne: hiszen a magát feministának valló művészt épp egy szexista asszociációkat keltő képpel reprezentálják. Az 1975-ös felvételen egy nagyvárosi erkélyen tűsarkúban, megadó pozícióban, álarcban támaszkodik a modell. Tehát a felhőkarcoló (ami köztudottan fallikus szimbólum), a latex szemkötő (szexuális játékszer-szerep) és a nyuszis jelmez (nyilván senkinek sem jut eszébe a hasonló emblémájú, nem éppen feminizmusáról híres férfi magazin) mutatják meg, hogyan látja a nőket egy „nem szexista” művész.

Hogy emberként Newton szexista volt-e, azt nem tudom megállapítani, néhány képe azonban igenis szexista. Szerintem. Persze ezt nehezen tudom bebizonyítani. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha egy sor feminista művész munkái mellé tennénk Newton műveit, összehasonlítanánk, és az egyezések-különbségek alapján hirdetnénk eredményt. Csakhogy a feminista művészek általában mind nők. Ezzel pedig egy másik kimeríthetetlen problémához érkeztünk el: hogy különbözik-e a nők által alkotott művészet a férfiakétól, hogy létezik-e egyáltalán nőművészet, és ha igen, miben különbözik az erősebb nem alkotásaitól.

Életében a művész feministának vallotta magát, nőábrázolásaival kapcsolatban azonban heves vitába keveredett a német nőmozgalom egyik legismertebb alakjával, Alice Schwarzerrel (aki egyébként rasszistának és fasisztának is titulálta Newtont, ami miatt kárpótlás fizetésére kötelezték). Úgy hiszem, ez a vita és per alapozta meg Newton művészetének a „szenzáció, botránykereső” megközelítését. A művész ugyanis védekezni kényszerült, képeit igyekezett feminista olvasatban bemutatni – ami, valljuk be, nem mindig sikerült tökéletesen.

Azt hiszem, a feminizmus keresése és a szexizmus tagadása közben nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a divatfotózás világában vagyunk: a műfaj, sőt maga a divat is (szigorúan véve) eleve nem feminista, hiszen megmutatja (jelen esetben) a nőknek, hogy milyen márkát kell venniük ahhoz, hogy a férfiak számára kívánatosak legyenek. Külön könyvet érdemelne annak vizsgálata, hogy a különböző korok divattudósításai miként mutatták be a nőket – annyi bizonyos, hogy a ruhán kívül egyfajta „magatartási útmutatót” is hordoztak magukban, és ha ezeket a nőábrázolásokat összevetnénk az elmúlt 200 év művészeti asszonyalakjaival, bizony rá kellene döbbenünk, hogy a divatban nincsenek feministák.

Newton feminizmusa melletti fő érve az volt, hogy modelljeit mindig domináns szerepben mutatja be, nem pedig alávetettként. Nos, aki látta a kiállítást, az tudja, hogy ez nem igaz. Ugyanakkor a művész minket is „próbára tesz”, amikor egy földön fekvő, radiátorhoz bilincselt meztelen nő képét mutatja nekünk. „Áhá, még hogy nem szexista”, mondhatnánk, de aztán kiderül, hogy egy leszbikus pár viszontagságait megörökítő sorozatról van szó: tehát valójában a mi hozzáállásunk volt szexista.

Engem sajnos így sem sikerült meggyőzni. Newton képei ugyanúgy felfoghatók feministának, mint szexistának. Vegyük például „Newton cipőit”: a valószerűtlenül magas tűsarkú lehetetlenné teszi, hogy viselője járjon benne. Mégis, ez a kellék egy sor képen szerepel. Állítólag ezzel is azt fejezte ki a művész, hogy a nők képesek „még a gravitációval is szembeszegülni”. Nem tudom, ez mennyire feminista, de ha arra gondolok, hogy szegény nők azért kénytelenek harcolni a gravitációval, hogy a férfiak kedvében járjanak, akkor úgy érzem, ez a cipő a férfiuralom megtestesítője.

A tárlat az életmű három jelentős albumát mutatja be: a nagy divatcégeknek (mint a Versace, az Yves Saint Laurent, a Chanell, a Blue MArine, Marie Clare, stb.) készült alkotások mellett sajátos hangvételű, a művész saját folyóiratában, a Helmut Newton’s Illustratedben megjelent provokatív aktokat láthatjuk. Newton zseniális fotós, aki túllépte a divatfotózás hagyományait, az alkalmazott műfajt magasművészeti kategóriává tette.  Kiválóságát azonban úgy érthetjük meg, ha a gender megközelítés helyett a művész szimbólumhasználatára, képszerkesztésére, optikai és vizuális játékaira összpontosítunk.

A kiállítás a Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg 2013. július 14-éig.

A fotókat Polgár András készítette.

A szintetizátorok az első néhány számban zúdulnak ránk a legnagyobb mennyiségben. A frontember, Ligeti Gyuri a Recordernek elmondta, hogy a legtöbb számötlet a billentyűs Szijjártó Tamás érdeme – így már mindent értünk. Nos, hogy a második nóta, a Love Hate egyik sorával éljek, ”It’s a little more than you can take”. Tudom, hogy a 21. században vagyunk, és a WAR-nak is jól áll, hogy a rockzenét elektronikus hangzásokkal dúsítják fel, de itt ezt egy kicsit túlzásnak érzem. Több helyen szívesen hallanék inkább basszusgitárral elpengetett mélyeket, vagy vinnyogtatás helyett egy dallamosabb szólót, mint ami a Can’t Stayben van. De ez csak az első pár nótára jellemző, a keserű szájíz nálam itt véget is ér, ezután csak simogatja a fülemet a Second. Itt van például az előbb említett dal, az „Elhagyom a várost” modern átgondolása, a lemez egyik legfeelingesebb darabja. Látom magam előtt Ligeti Gyurit, ahogy szülővárosában egy utolsót beleszív a cigijébe, s a csikket a városra pöccintve felül a pesti vonatra.

Coke reklám a WAR-ral

A legfeelingesebbet követi a legfülbemászóbb nóta; Like A Rockstar. Megjelenése előtt a srácok kiraktak egy mókás, játékszintis verziót a facebook-oldalukra, már akkor azon kaptam rajta magam, hogy egész nap a refrénjét énekelgetem. Lágy, akusztikus mátépéterezés kíséri a sorokat, az ominózus refrén pedig megfogalmazza minden rockzenész álmát: a koncert végén csak ennyit mondani: „Köszi, szevasztok!”, aztán irány a bárpult – mindezt egy életen át.

Több dal érezhetően szerelmi hátszéllel jött létre. A Paperbacks On The Shelf motorja a bizonytalanság, a refrén szerint költőnk a remény és a kétségbeesés küszöbén billeg, de a zene egyértelműen a sötét oldal felé húz. A Sit And Wait már egy fokkal reménytelibb hangulatú bizakodás, ahol az én olvasatomban nem is a szöveg, hanem az egyszerű, de remekül kigondolt gitárszóló jelenti a szerelmi vallomást. A lemez első slágere, a Magasban (kislemezként is megjelent, klip is készült hozzá) átkarolja és égbe röpíti a leányt, aki nem találta meg szíve társát. Ez a zenekar első magyar nyelvű dala, de a lemezen csak az angol verzió, a Gorgeous One szerepel.A szerelmi vonal és talán az egész Second „legje” a Without You I’m Nothing, ennek a szintik is baromi jól állnak. Az egész dalnak olyan nagy a súlya, mint a címének magának. Ha végre rájön egy szélesebb körű közönség, hogy a We Are Rockstars egy király banda, szívesen fogom mindenkivel együtt üvölteni a refrént koncerten. Készült ebből is magyar verzió, Én leszek minden címmel, de én maradnék inkább az angolnál. Ennél a stílusnál már annyira hozzászoktunk (legalábbis én) az angol nyelvhez, hogy magyarul nem nagyon lehet kiélvezni az ízét.

Amikor elérkeztem a This Night This Morninghoz, a fejemet ösztönösen a vállaim irányába kezdtem döntögetni, pont úgy, mint apáink annak idején a dizsiben. Ez a pörgés a soron következő G.M.T.-vel gyorsan átvált merengős melankóliába. Teljesen ugyanaz a koncepció, mint az előző lemezen, a végére becsempészett a Rockstars egy lassú tempójú, mozaikszavas címmel ellátott kísérletezést. Itt megtudhatjuk, hogy Ligeti Gyuri milyen hosszan tud egy kitartott hangot énekelni. Ha már Ligeti Gyuri és a képességei, akkor meg kell említenünk egy korábbi rádiónyilatkozatát, amiben elmondta, hogy az összhangzattan tudománya közel áll hozzá. Beemeli ezt a tudományt a Second dalaiba is, amik egytől egyig patentos harmóniákkal vannak felszerelve. Magyarul ez annyit jelent, hogy egyszerre több szólam éneket hallunk főként refrénekben, és az így kialakult összhatás eufóniát okoz, tetszik nekünk.

Elnézést a sok ligetigyurizásért, de csak ő a frontember, na. Olyan világot élünk, hogy a nem mikrofon mögött álló zenészeket nem nagyon szokás emlegetni. De ott vannak ők is, és értenek a hangszereikhez. Nyugati színvonalú zenéjükhöz jó választás a nyugati-parti hangulatú albumborító is.. Rocksztárokat élőben az igazi hallgatni, WAR-koncerteket az alábbi helyszíneken és időpontokban látogathattok legközelebb:

Vekeri fesztivál, Debrecen – júnuis 21.

VOLT fesztivál, Sopron – július 4.

SZIN-en készült interjúnk itt olvasható

Jozifek Zsófia fotói

Hiszen el lehet beszélgetni a könyvárussal, dedikáltatás közben fényképezkedni,  kávézni  a kedvenc szerzővel, régen látott, a fővárostól távol élő barátokkal együtt böngészni a könyvújdonságokat, vagy éppen spontán összefutni a könyvimádó bölcsész szaktársakkal, véletlenül találva rájuk a hatalmas tömegben.

Az előző évekhez képest azonban az első napon alig sétálgatnak a Vörösmarty téren. Munkanap van, gondolom, ám a szombat sem duplázza meg a lézengők számát, talán csak gyerkőcből van több. Versmondással kezdődött a nap a kisszínpadon: az apróságok voltak a legbátrabbak, büszkén mondták el kedvenc verseiket. Természetesen nem maradhatott el a zene sem a könyvek mellől: pénteken a Szélkiáltó együttes lépett fel, szombaton pedig Huzella Péter dalai szűrődtek be a nagyszínpadi beszélgetésekbe.

Ilyet sem csináltam még, hogy együltő helyemben  4-5 beszélgetést hallgassak végig a tűző napon aszalódva, de meg kell mondjam, nagyon megérte. A szombati program igencsak színes és szórakoztató volt, hála a prae.hu szerkesztőségének, főleg Balogh Endrének, aki fáradhatatlan moderátornak bizonyult. A székely stand up comedytől a gyerekkönyveken át egészen a pszichológiáig kalandozhatott a nézőközönség.

,,Egyetlen baj van Székelyfölddel: a fenyőfa tobozt terem , és nem kenyeret” – mondta Muszka Sándor, a Sanyibá című kötet szerzője, aki szerint a székely humor a tragédiák túlélését szolgálja. Ízes felolvasás székelyül: csillagos ötös, a közönség derül, a szerző pedig bevallja, hogy a székely történeteket összegyűjtő kötet célja – a hagyományőrzés mellett – valóban az igényes szórakoztatás.

Dél körül még ragyogóan süt a nap, így a Balaton témájú könyvekről szóló beszélgetés pont ide illik. Annyi családi és baráti nyaralás után mindent tudunk a Balatonról, tele van a fiók képeslapokkal és fotókkal. Mi újat lehet mondani? – kérdezheti a gyanútlan olvasó, aki talán nem is sejti, hogy mi a balatonfelvidéki borok különleges ízének titka (Pikler Éva: Szépséges Balaton), vagy hogy kik azok a siófok (Jeney Zoltán: Révfülöp Fajszföldön). Kovács Emőke A régi idők Balatonja című könyve helytörténeti érdekességek által kalauzolja a múltba az olvasókat, Pikler Éva rendhagyó mesekönyve, a Balatoni böngésző pedig  a valóság és a képzelet határvilága: cigiznek a halak, és egymás mellett úszkálnak az igazi és a felhúzható hattyúk.

Hála a víz- és sörárusoknak, egyre többen sétálnak a kezükben műanyag pohárral a nagyszínpad felé. Lassan a szépirodalmi könyvújdonságokra terelődik a szó. Erdős Virág (Ezt is el) elmondja, hogy a látszat ellenére nem akar politikus lenni, és bevezet minket a közéleti gasztroköltészetbe, Finy Petra (Folyékony tekintet) pedig a költői személyiség és a valós életesemények határáról beszél. Csobánka Zsuzsa feltárja, hogy a Majdnem Auschwitz cím mögött a hétköznapi meg-nem-értés és el-nem-fogadás megannyi sérelme rejtőzik. Mikola Gyöngyitől pedig megtudhatjuk, hogy Esterházy új könyve (Egyszerű történet vessző száz oldal) se nem egyszerű, se nem száz oldal, annál inkább izgalmas játék, melyben az olvasó is játszik a szerzővel, és mindennek lényege a könyvben vissza-visszatérő szó:örülni. 

Figyelem az embereket. Egy gyönyörű, fehér ruhás nő rohan valaki felé tűsarkúban, gyöngyökkel a nyakában, arcán gyermeki öröm. Vajon ki lehet? És mi vehet rá valakit, hogy szörnyűséges katonai egyenruhában flangáljon (hát a könyvpromóció, mi más) – az indiánok már jobban tetszenek. Nem is beszélve Dömötör Lászlóról, aki egy táblával sétál: ,,kortárs művész bérelhető” favágásra és portéfestésre, 1 Ft/sec. Magácskának féláron, mondja mosolyogva. Közben mintha Schein Gábort látnám a Kalligram kiadó standjánál beszélgetni. Hamarosan Esterházy Péter is megérkezik majd, hogy dedikáljon. A celebek sem maradhatnak ki: Soma Mamagésát minden évben van szerencsém látni, hamarosan pedig Bombera Krisztina fog beszélgetni Vészabó Noémivel – kiderül, hogy ő a fehér ruhás, sugárzó nő.

Tükröm, tükröm… című kötetét valódi tükörként értelmezi, hiszen minden érintkezés, minden találkozás tükör az ember számára – vallja a szerző. Beszél az anyaság és az alkotás között ingadozó női művészsorsról, mélységről és magasságról, és a világról, úgy alapból. ,,Lássuk egymást a szívünkkel. Mindenki a mesterünk, mindenki tanít minket, gyöngyök vagyunk és a világ egy gyöngy nyakék. Mindenki ragyog valakiért. Ez nemes játék” – mondja, és örülök, hogy gondolatai az enyéimre rímelnek.

Szinte hagyománnyá válik a könyvheti felhőszakadás. Most is kifogok egyet. Az árusok már felkészültek, előkerülnek a ponyvák és a nagy nejlonok. Idén Rostás-Farkas György verseit mentettem meg az elázástól, és az O cino krajorót – a cigány nyelven szóló A kis herceget, aki alighanem idén járt először a könyvhéten.

Ennyi a titok, újra személyes élményt kell csinálni a kultúrából, gondolom hazafelé menet. A könyvhét kicsit olyan, mint egy négydimenziós internet. Itt nem kattintasz a könyvre, hanem kinyitod, nem a google-ben kapsz róla információt, hanem a kereskedőtől, a szerzőtől, a barátodtól, aki már olvasta  mint a régi, internet nélküli szép időkben. Kicsiben ugyan megvan ez egész évben, könyvbemutatók, felolvasások, könyvklubok formájában, még ha nem is ezek a legnépszerűbb programok. De nagyban az igazi.

Gondolom, ennek a hírnek hallatán már húzódnak a szemöldökök, hogy már feloszlottak, minek ennyi bőrt lehúzni a zenekarról, de a Fishing on Orfű ahelyett, hogy megpróbálná feltámasztani a legendás zenekart, inkább külön napot szentel annak emlékére. Június 19-én szerdán, a Fishing nulladik napján korunk produkciói közül több is ott lesz a FOO nagyszínpadán, hogy saját képére formálja a legendás formáció dalait. Az egész estés gálaműsoron fellép a Punnany Massif, a Soerii & Poolek, a Compact Disco, a Hétköznapi  Csalódások, a Subscribe, a Brains, az Isten Háta Mögött, az Intim Torna Illegál, a Bëlga, az Óriás, a Supernem, Odett, az Uzipov és az Alvin és a Mókusok is, az est házigazdái Lévai Balázs és Varga Livius lesznek majd. A Kispál-nap programjait – és ezáltal a fesztivált is – a Csík zenekar teljes értékű koncertje nyitja majd meg, ahol az összes jól ismert és kedvelt ’borz-feldolgozásuk is elhangzik majd.

A nulladik nap egésze a Kispál és a Borz jegyében telik majd Orfűn: a 2. Nagyszínpadon Ágoston Béla A borz filozófiája c. estjével lép fel, míg a Café sátorban a tavaly megjelent Holnaphoz Holddal c. feldolgozáslemez előadói adnak koncertet. Aki pedig táncos mulatságra vágyik, annak a Kispál tagjaiból álló DJ-duók szolgáltatják majd a talp alá valót egészen hajnalig. Ráadásul aki ezen a napon érkezik a Panoráma Campingbe, belépője mellé egy Kispál és a Borz kiadványt kap ajándékba.

Csütörtöktől a megszokott fesztiválprogram fellépői továbbra is változatos és izgalmas egyveleget alkotva ígérnek szórakozást az élőzene kedvelőinek. A Nagyszínpadon idén is ott lesz a Quimby, a Punnany Massif, a Péterfy Bori & Love Band, a Brains, a Kiscsillag és a Vad Fruttik is. Új belépő a nagyszínpadosok klubjában a Supernem, míg természetesen Orfűn is játszik az idén újjáalakuló Kaukázus. A második nagyszínpadon lép fel a Soerii & Poolek, a VHK, az Intim Torna Illegál, az Isten Háta Mögött, valamint itt csíphető majd el a dallamos modern-rockban utazó, a Biffy Clyro kistestvéreként is emlegetett brit Gunning for Tamar is. A Lenti sátor jól megszokott bulihangulatát hozza majd az Anna & the Barbies, a Magashegyi Underground, a Szabó Balázs Bandája, a Carbonfools és a Fish! is. Ezen a helyszínen a péntek továbbra is a szövegelőké: itt lép színpadra a Hősök, a Bëlga, Ganxta Zolee és a Kartel, valamint Akkezdet Phiai is. A Laptopszalon-sátor programja bír a legszínesebb zenei kínálattal: itt jól megfér egymás mellett a Kaláka és a Blind Myself, de akár Üllői úti Fuck és a Mary Popkids, és a pécsi ám már a Keleti Blokk b-bázisú Kamikaze Scotsmen is.

A Fishing különös figyelmet szentel az új tehetségek bemutatására, ezért a fesztivál idén új koncerthelyszínnel bővül: a Szabad az Á színpad a kevésbé ismert, de annál több meglepetést tartogató csapatok bázisa lesz.

Akinek már kicsit elege lenne a nagy ricsajból, annak szerencséje van, mert a Fishing idén is gazdag szabadidőprogram-választékkal készül – aktív kikapcsolódást biztosítva a látogatóknak. A Hosszúlépés Fröccs(kul)túrán a különböző fröccsfajták és az orfűi gasztronómia nyomába eredünk. A Statikus Sörtúrán megmártózunk a habokban; először az élményfürdőben, majd (átvitt értelemben persze) a helyi kézműves sörfőzdében. A kerékpáros túrán a Mecsek erdei és tavai között tekergünk, gyalogosan akár a Denevérmúzeumot is bejárhatjuk, de akár lóháton is megismerhetjük az egész környéket. Az orfűi tavon pedig egy nagy csapattal sárkányhajózhatunk, és horgászverseny is lesz! A malomban megtanítják, hogyan kell dagasztani és sütni a kenyeret, a fesztivál borutcájában pedig az ínyenceknek borkóstolókat és vakteszteket szervezünk. Mindezt ledolgozhatjátok a kispályás focibajnokságon, a nyári hokibajnokságon vagy asztalitenisszel. De rekeszeket is építhettek, zsonglőrködhettek, a korán kelőknek pedig napindító aerobikedzéssel is készülünk. A programokról bővebb információt a www.fishingonorfu.hu oldalon lehet találni.

A rendezvényre 4 napos bérletek 12990 Ft-ért válthatóak. Napijegyet a Kispál-napra 2990 Ft-ért, a fesztivál további napjaira 4990 Ft-ért vásárolhatóak a Ticketportal országos hálózatában vagy a http://fishingonorfu.ticketportal.hu/ weboldalon.

Május 31-ig közel háromszor annyi bérlet kelt el elővételben a SZIN-re, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A siker köszönhető annak is, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok idén jelen volt a Szegedi Borfesztiválon, ahol minden nap egy villámakciós órában lehetőség volt 11.900 Ft helyett mindössze 10.000 Ft-ért SZIN bérletet vásárolni. A villámakció keretében a szervezők, több mint 1000 db kedvezményes bérletet adtak el. A villámakció mellett nyereményjátékot is hirdettek a fesztivált kedvelőknek, melynek keretében egy szerencsekerék megpörgetésével lehetett különböző SZINes ajándékokat nyerni. Az akciós napok iránti nagy érdeklődésre való tekintettel hamarosan elindul a SZIN Roadshow, mely a főváros mellett, több vidéki nagyvárosban is villámakciókkal és hasonló aktivitásokkal jelentkezik majd, így érdemes rendszeresen figyelni a SZIN Facebook oldalát, valamint a weboldalt a friss információkért és a pontos részletekért. Emellett egyre több fellépőt is kommunikálnak a szervezők, melyek között számos különböző zenei stílus képviselőit találhatjuk meg.

A Szegedi Ifjúsági Napok idén még SZINesebbé tette a Szegedi Borfesztivált, mely ebben az évben május 17. és 26. között került megrendezésre. A SZIN standja előtt kígyózó sorok álltak, hogy megpörgethessék a szerencsekereket, mellyel SZINes ajándékokat lehetett nyerni. A villámakció keretében minden nap 1 órában, mindössze 10.000 Ft-ért vásárolhattak bérletet a SZIN rajongók, mely óriási érdeklődést váltott ki, több mint 1000 db bérletet adtak el a Borfesztivál ideje alatt. A május 31-ig elővételben megvásárolható, szintén kedvezményes 11.900 Ft-os bérletekkel együtt így közel háromszor annyi bérlet kelt el, mint tavaly ugyanebben az időszakban. „A szerencsekerekes nyereményakció és a villámakció rendkívül népszerű volt, nagyon örülünk, hogy ilyen sok embert sikerült megmozgatnunk a kampány révén. Sokan érdeklődtek, főleg a fővárosból, hogy hasonló aktivitást tervezünk-e Szegeden kívül. A nagy sikerre való tekintettel jó hírünk van minden kedves SZIN rajongónak, hiszen hamarosan elindul a SZIN Roadshow, melynek keretében Budapesten, Miskolcon és több vidéki nagyvárosban is különböző játékokkal, aktivitásokkal, és bérlet villámakciókkal jelentkezik majd a SZIN stábja”- nyilatkozta Kurucsai János, a SZIN sajtószóvivője.

A fellépőket illetően, már közel 50 zenekar nevét közzé tették a szervezők, és további 50 együttes lesz publikálva a közeljövőben, több neves külföldi dj kíséretében. A szervezők komoly hangsúlyt fektetnek a nem zenei programokra is, melyek idén még színesebbnek ígérkeznek.  A fesztiválozók nem csak kreativitásukat, de ügyességüket és bátorságukat is próbára tehetik, akik pedig a humor fenegyerekeire kíváncsiak, stand-up fellépők műsorait kísérhetik figyelemmel napközben.  A környezettudatosság jegyében idén is lesznek zöld programok, valamint a jelenlévő civil szervezetek révén a társadalmi felelősségvállalás is előtérbe kerül majd. Érdemes rendszeresen figyelni a SZIN hivatalos Facebook oldalát (http://www.facebook.com/szin.official), valamint a weboldalt (http://www.szin.org), ahol nem csak a legújabb nevekről tájékozódhatnak a SZIN rajongók, de a Roadshow állomásairól és a villámakciók, programok részleteiről is olvashatnak bővebben.

„Mindenhol jó, de a legjobb Sopron. ”  - aki esetleg még nem tudta, nem költözik el a fesztivál, és az elkövetkező négy évben még maradni is fog a soproni Lővér kempingben. Idén már a sör is környezettudatosan szürcsölhető, bevezetik a visszaváltható repoharakat. Ha valaki még ennél is többet akar tenni a természetért, részt vehet a helyszínen az Új Széchenyi Terv hulladékgyűjtő akciójában is, így ingyenesen próbálhatja ki a fent említett élményparkot. Erről egyelőre annyit tudunk, hogy látványában is elragadó lesz, a tornya pedig 25 méter magas, erről elindulva suhanhatunk majd át fesztiválozók feje felett.A fellépők listája a szivárvány sokszínűségével vetekszik – rázhatjuk a hajunkat a stoner rocklegenda Queens Of The Stone Age, az üvöltős Parkway Drive, az egy fokkal kevésbé üvöltős 30 Seconds To Mars vagy a populárisabb Billy Talent koncertjére. Az elektronikus vonalat olyan nagyágyúk képviselik, mint Example, DJ Fresh, Martin Solveig, Fritz Kalkbrenner, a GusGus vagy a Knife Party. A simogató hangú Jamie Woon és a 80-as évek szintipopjából táplálkozó Hurts sem maradhat ki, de a lista még így is erősen hiányos, az összes külföldi fellépő itt megtalálható egy videóba gyűjtve:

A hazai felhozatalra sem lehet panaszunk, hiszen biztos, hogy annyi magyar fellépőt, mint amennyi a VOLT-on lesz, nem fogunk találni más rendezvényeken. A Tankcsapda és Ákos kérdésesek szoktak lenni, ha fesztiválokról van szó, de egyikük rajongótáborának sem kell csalódnia. Az Emil.RuleZ! hosszú ideig szünetelt, azonban nemrég új nagylemezzel jelentkeztek, és öt koncertmentes év után biztosan megtáncoltatnak minket Sopronban. Nemcsak Hajós Andrásék koncertje lesz különleges – gondoltátok volna, hogy a Punnany már tíz éves? Mindenesetre így van, és rengeteg meghívott zenész cimborával fognak ünnepelni a színpadon a nulladik napon.A lista itt olyan hosszú, hogy pofátlanság lenne kiemelni belőle több nevet, készült a hazai fellépőkről is egy jópofa videó, ami tutira meghozza a kedvet a fesztiválhoz:

Úgy, mint minden más fesztiválnak, a VOLT fő profilja is a zene, de aki nem megállás nélkül koncertre járó típus (vagy nem éri be kiflivel, parizerrel és sörrel), az Sopron és az ország ízeit kóstolgathatja a Borfesztivál területén, vagy elmehet szellemi táplálékért az idén debütáló Diákhitel Kávézóba, ahol slam poetryt, vagy olyan előadókat hallgathat, mint Csernus Imre, Zacher Gábor vagy Baksa-Soós Attila.A képzőművészet idén sem maradhat ki a buliból. Robotok fogják díszíteni a fesztivál területét, kihelyezett standokon elismert művészek rukkolnak majd elő saját koncepcióikkal. A nagyszínpad lesz a főszereplő, ahol grandiózus díszletekkel, az éjjeli partyk során pedig különleges fény-és látványelemekkel találkozhatunk majd. A robotolásból persze a közönség is kiveheti a részét, kartondobozokba ugrott emberek robotszépségversenyen vehetnek részt.Ott találkozunk!

Jegyárak:

Bérlet június 16-ig 27 500 Ft, június  17-től és a helyszínen 29 900 Ft

Napijegy június 16-ig 9900 Ft , június 17-től és a helyszínen 10 990 Ft

VOLT Fesztivál – Heineken Balaton Sound kombinált bérlet: június 16-ig 54 000 Ft                                                                                                          június 17-től és a helyszínen: 59 000 Ft

Szép, komoly mesterség 

Tanár úr, ön egyszerre egyetemi tanár, költő és műfordító. E három – ha szabad így mondanom – foglalkozás közül melyik a legfontosabb, fel lehet-e állítani köztük sorrendet?

Ha foglalkozást mond, akkor nyilván a tanár: az tényleg olyan foglalkozás, hogy az ember reggel bemegy a munkahelyére, és csinálja a dolgát. A másik kettő talán inkább tevékenység. Ha meghalok, és Szent Péter megkérdezi a mennyország kapujában, hogy „te, fiam, mi voltál?”, akkor azt fogom neki mondani, hogy tanár. Ez hangzik a legjobban. A múltkor például Londonban voltam egy társaságban, ahol volt egy csomó ismeretlen ember és egy nagyon kedves hölgy megkérdezte, hogy „Maga micsoda?” Egy pillanatig gondolkodtam, és azt feleltem, hogy angoltanár vagyok. Ő meg bólintott, hogy milyen szép, komoly mesterség.

A három (akkor nevezzük így) tevékenységet mennyire lehet összeegyeztetni egyrészt időben, másrészt „lelkileg”? Nem telepszik rá egyik a másikra?

Mindegyik a nyelvvel van kapcsolatban, azt mondhatnám, hogy általános nyelvmunkás vagyok. Kétségtelen, hogy a műfordítás az utóbbi tíz-tizenöt évben rátelepedett a nyelvészetre, kevesebb nyelvészeti cikket publikálok. Kiderült, hogy jól megy a fordítás, a színházak ráharaptak, megrendeléseket kapok, és persze az is igaz, hogy az ember azt csinálja, amihez jól ért és amire van kereslet.

Az említett nyelvészeti publikációknak mi volt a célja? Ismeretterjesztés vagy inkább publicisztika?

Az ismeretterjesztés tényleg fontos, és úgy érzem, hogy nekem az jól megy. Nyelvész kollégák biztattak és biztatnak ma is, hogy írjam ezeket a népszerűsítő cikkeimet, mert ők nem tudják egyszerűbben mondani. Mint némely matektanár, hiába kérlelem: „mondja egyszerűbben” – „de nem lehet egyszerűbben mondani, mert az úgy van.” Pedig mindig mindent lehet egyszerűbben mondani.

Úgy érzem, sikerült megtalálnom egy olyan hangot, amit a komoly nyelvészek is elfogadnak, mondván, nem hazugság és nem népbutítás, amit írok, és a közönség is érti és elfogadja.

Valójában az érdekes tudományos cikkeim mindig a magyar nyelvészetről szóltak, mert egy más nyelvészeti képzéssel, más iskolával a hátam mögött, mint ami a magyar tanszékeken van, egy kicsit új beállításba tudtam helyezni a régi problémákat. Fő területem a hangtan, a magyar hangtanról és fonológiáról tudtam olyanokat írni, ami állítólag felforgatóan más volt, mint az addigiak.

Az említett publikációkban éppúgy, ahogy a versiben gyakran találkozhat az olvasó hasonlatokkal, könnyen megragadható képekkel. Ezek tudatos eszközök vagy ösztönösek?

Ezek csak úgy jönnek, ilyen a fejem, a gondolkodásom… Talán a tanári mesterségből is származnak, hiszen egy száraz tárgyat tanítok, amit nem árt hasonlatokkal fűszerezni.

A versekben mintha a közvetlen önkifejezést takarnák el ezek a hasonlatok…

Ez nagyon jó, amit mond, de erre nem vagyok hajlandó válaszolni. A távozásom után beszéljék meg… Lehet, hogy van benne valami. Nagyon személyes akarok lenni a versekben, de persze nem szabad nagyon személyesnek lenni. Tudja, olyan ez, mint a festőmodell, aki órákat áll meztelenül a festőtanítványok előtt, de amikor öltözik, akkor mindig bemegy a paraván mögé! Meztelenül kijönni: ez a dolga, ezért fizetik. Nincs szemérmesebb dolog, mint a meztelenség. Ha úgy érzi az ember, hogy hajtja valami, hogy megmutassa magát, akkor talán azt alaposan körül kell bástyázni a hasonlatokkal.

Ez a jellegzetesség még a közéleti verseiben is megjelenik, gondolok itt például az elhíresült A hazafiúi hűségről címűre, ami szintén egy nagy allegóriával él, nem direkt módon jelenik meg benne a tartalom…

Olyat nem lehet már csinálni.

…pedig amikre válaszként született ez a vers – Kemény, Térey szövegei –, azok inkább olyanok voltak.

Hát, igen, igen…. igen. Erről többet nem tudok mondani.

Az úgynevezett közéleti tematikánál maradva: néha publicisztikai írásokban is reflektál efféle témákra, legutóbb például egy államtitkár azon kijelentésére, miszerint a német nyelv nehezebb volna, mint az angol.

Kikérem magamnak, én semmilyen államtitkárról nem írtam… azt írtam, hogy sokan azt hiszik, hogy a német nyelv nehezebb, mint az angol. Ha maga szerint ebbe beletartoznak némely államtitkárok, az a maga dolga. Minden tréfálkozás mellett a válaszom: igen. Egy felelős pozícióban levő személy ne mondjon ilyesmit. Ez egy tévhit, amit nagyon sokan osztanak és szükségesnek tartottam ezt tudományosan cáfolni. Ha orvos lennék és valaki azt mondaná, hogy legyen mindenki nagyon kövér, mert az az egészség kulcsa, hát akkor meg kéne szólalnom, hogy ez nem egészen így van.

Mennyire érzi úgy, hogy eljutnak az olvasókhoz, az átlagemberekhez, az iskolába ezek az ismeretterjesztő írások? Egyáltalán mennyire ez a célkitűzés?

Azt hiszem, kevéssé jutnak el. Viszont ismerek számos magyartanárt, akik némelyik írásomat szinte óravázlatnak használják. Van is benne valami, mert magam is tanár lévén úgy építem fel ezeket, hogy exponálunk egy problémát, keresünk megoldásokat és aztán szépen eljutunk a megoldáshoz. Lehet, hogy valahogy majd lassan leszivárog a köztudatba, de nem tudom. Annak idején Magyar Narancsba írogattam, meg a Buksz című folyóiratba, mostanában az ÉS-be, ezek pedig ugye nem a legnagyobb példányszámú lapok.

Shakespeare is géppuskát írt volna

A legtöbb műfordítás színházak felkérésére született. Volt-e valami más motiváció?

Igen, a becsvágy. Be akartam bizonyítani, hogy én is tudok olyat csinálni. Mészöly Dezső, nagy elődöm és „riválisom” mondta egyszer, hogy attól, hogy már százötvenen megfestették a Madonna a gyerekkel témát, ő is meg akarja festeni, mert talán máshogy tudja megoldani. Olyan ez a kérdés, mintha egy operaénekestől megkérdezné, hogy miért énekel. Hát azért, mert tud énekelni, szereti csinálni, és az embereknek láthatóan tetszik. Ez az egyik ok. A másik az, hogy angol szakos lévén szeretném, ha az angol drámairodalom és elsősorban Shakespeare, akit nagyon szeretek, továbbra is ilyen nagy népszerűségnek örvendene, nehogy valami múzeumi, kosztümös dologgá váljon. Ezen csak az új fordítások tudnak segíteni. Bevallom őszintén, van egy küldetésem ezzel a dologgal.

Megy most például a Hamlet a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert rendezésében, nagyon erősen modernizált előadás, ami külsőségeket illeti. De a cselekmény meg a szöveg az az eredeti, csak mondjuk géppuskával lövöldöznek, amikor kell, de ilyen a mai világ. Shakespeare is géppuskát írt volna kard helyett, ha akkor már lett volna olyan.

Mennyire nehéz új, a mai igényeknek megfelelő fordítást létrehozni a nagy elődök: Arany János, Mészöly Dezső stb. árnyékában?

Árnyékában vagy fényében?! Mind a kettő… Az, hogy ezek a darabok annyira népszerűek, az nagyrészt az ő munkásságuknak köszönhető. A mai igényeknek megfelelően, így mondta, ugye? Nos, azt egy kicsit azért én döntöm el, hogy mik a mai igények. Lássuk be, ez így van. Mint amikor egy építészt felkérnek, hogy építse meg az új nemtudommicsodát, akkor ő dönti el, hogy az milyen lesz, aztán hümmöghet a megrendelő, hogy igen, hát igen? Hát igen… jó. És az építész reméli, hogy ha beköltöztek, használni kezdik, akkor rájönnek, hogy neki volt igaza.

Jártam már úgy, hogy színészek csalódottan nézték a szövegemet, ismervén egy szép régi Babits-, Arany- vagy Kosztolányi-fordítást, és kérdezték, hogy „akkor én nem fogom azt mondani, hogy … ?” Mondtam, ha rám hallgatsz, nem fogod azt mondani, de ez már a rendező dolga. Én csak egy beszállító vagyok, olyan, mint aki egy vendéglőnek nyershúst szállít: nekem arról kell gondoskodnom, hogy az jó minőségű legyen. Aztán, hogy mit főznek belőle, az már nem az én dolgom. Néha elmegyek a premierre – mint vacsorára – és csalódottan rágcsálom, amit az én kiváló alapanyagomból összehoztak. Néha meg épp fordítva van, egy tisztesen elkészített, viszonylag jó minőségű húsból is csodálatos dolgot hoznak ki.

Visszatérve a történetre, ebben az esetben mondtam neki, hogy ezt beszélje meg a rendezővel. Ez egyébként a Hamlet-fordításom ősbemutatója volt Debrecenben. Lengyel György, a rendező engedett neki, mondja azt, amit szeretne. Aztán a próba közben rájött a színész, hogy nem jó ez. Miért mondok Arany János-idézeteket a Hamlet kellős közepén? – kérdezte. Olyan lett volna, mintha idézőjelek között beszélt volna. Így végül is aztán nem mondta.

Fordítás közben megnézi a korábbi magyar változatokat?

Igen, nagy remegve, hogy ugye nem találtak ki valami jobbat, mint én? De mindig csak utólag. Ha lefordítok egy jelenetet vagy egy részt, szaladok, és megnézem. Van, hogy jobbat csináltak, van, hogy mást csináltak. Például Mészöly Dezső remek mester, mindent ért, pontos, kiváló stílusa van, de én a magam részéről nem szeretem. Arany mindent nagyon szépen megtanult, ráadásul használta a korának megfelelő komoly német szakirodalmat. Megjegyzem, én is németből puskázom, mert a német fordítások szépek, értelmesek – a német könnyű, mint tudjuk –, és nagyon hasznos összevetni a változatomat egy másik nyelvvel, mert annak a megoldása nem fog annyira a fülembe ragadni. Gyakran előfordul, hogy egy shakespeare-i sorban több rövid szó van, ami nekem nyilván nehézséget okoz, mert a magyarban hosszabbak a szavak. Ilyenkor megnézem, hogy mit csinál a német fordító, mit hagy ki, mert neki ugyanezek a problémái. Konzíliumot tartok vele, és gyakran elfogadom a megoldását, vagy elgondolkozom.

A szállóigékké vált híres sorok esetében mennyire érzi küldetésnek azt, hogy valami más oldalról ragadja meg őket? Például a Hamlet híres sora: „Gyarlóság, asszony a neved” az Ön fordításában így hangzik: „Jellemgyengeség, nőnemű vagy.” Ez egy fricska Aranynak vagy a mai közízlésnek…?

Erre a sorra (Frailty, thy name is woman!) egyébként egy olyan változatot is csináltam, hogy „A jellemhiba másik neve: nő.” Úgy érzem, erre lehet reagálni, az hogy gyarlóság, asszony a neved, az gyönyörű, de kicsit olyan, mintha egy áriából hallenék egy részletet, ahol igazából mindegy is, hogy mit hallok. Ráadásul Arany számára az asszony szó volt az, amit mi ma nőnek nevezünk, ők a nő szót kevésbé használták. Aztán a gyarlóság is kevés, ma azt inkább elnézően használjuk: nézd el neki ezt a gyarlóságot. De Shakespeare nem ezt akarja mondani, hanem jellemgyengeséget vagy jellemhibát.

A pokol is elég

Térjünk rá a legnagyobb vállalkozásra, projektre, ha lehet így mondani, az Isteni színjáték fordítására. Hogy indult a munka, egyáltalán mi volt a motiváció?

Annak idején olasz szakot is végeztem az angol mellett, ahol annyit megtanultam Dantéról, hogy érdekes és szép, de aztán végül anglista lettem. A Ceaușescu-diktatúra utolsó évében Kolozsváron egy lakásban illegális magyar gimnázium működött, ahová Pestről is hívtak tanárokat. Egyszer megkértek, hogy menjek, beszéljek a gyerekeknek Dantéról. Kinyitottam a Babits-fordítást és borzasztóan nehéznek találtam, főleg a Paradicsomot. Azt gondoltam, hogy ha én nem értem, akkor a gyerekeknek még nehezebb lesz.

Utána sok évig gondolkodtam, és egyszer csak felkerestem a Magvető Kiadót, aki azt mondta, hogy boldogan kiadja az Isteni színjátékot és százezer forintot tud érte fizetni. Én meg, mit tehetek, persze elfogadtam. Tudják, most az a helyzet, hogy Shakespeare keresztfinanszírozza Dantét, mert Shakespeare-ből jobban meg lehet élni. Ha sikeres valamelyik előadás és többször játsszák, több a jogdíj. Ezt különben csak azért mondom, kérem, hogy mint szentre tekintsenek rám, aki gyakorlatilag ingyen csinálja az egész Isteni színjátékot.

Nos, tehát akkor elkezdtem próbálkozni. Először arra gondoltam hogy prózában fogom fordítani. De úgy nagyon nehéz volt, mert nem tudtam eldönteni, mennyit írjak, egy szép komplex gondolatot mennyire fejtsek ki? Ezt tudniillik parafrázisnak hívják. Valahogy egyre hosszabb lett a szöveg, szétesett, és rájöttem, hogy ehhez nincs kedvem. Ezért úgy döntöttem, rímtelen drámai jambusban fogom fordítani, amiben Az ember tragédiája, vagy Térey Jánostól a Protokoll, és Vörösmarty vagy Shakespeare darabjainak többsége is ebben íródott. Ez bevált, mert így be kell tartanom a sorokat, és ez rám nagy fegyelmet ró. A rímeléshez, úgy érzem, túl nagy áldozatot kéne hoznom, valamit fel kellene adnom. Ha Dante azt írja, hogy „joghurt”, nekem lehet, hogy „kefirt” kell írnom, mert az fog rímelni az adott helyzetben, és ez még a legkevesebb. De például hogy szellem vagy lélek, az egy ilyen műnél egyáltalán nem mindegy.

Hogy áll most a fordítás?

Örömmel jelentem, hogy a Pokollal kész vagyok, és a fordítás folytatásokban megjelenik a Műút folyóiratban. Most a Paradicsomot csinálom. Nemrég nagy megtiszteltetés ért, mert a Magyar Dantisztikai Társaság a tagjai közé választott. Hogy így mondjam, a színük elé citáltak, hogy adjam elő nekik tanaimat. Nagyon jól esett, hogy megkritizáltak és nagyon örülök, hogy főpapi áldásukat adták a munkámra. Ők azt tanácsolták, hogy a Pokol után ne a Purgatóriumot csináljam, tehát hogy ne sorban haladjak, hanem a Paradicsomnak álljak neki, mert másképp bele fogok fáradni. A Paradicsom ugyanis nehéz, kevés dolog történik benne, bár Dante nagyon ügyesen csinálja, például az egyik üdvözült, Justinianus, a híres jogász és bizánci császár elmeséli a római birodalom történetét, és az, mint tudjuk, nem csupa rózsaszálakból áll. Tehát abban is van konfliktus, de kevesebbet lehet látni. Nem jelennek meg személyek, csak fények vannak. Szóval megfogadtam a tanácsukat, és most a Paradicsom közepén tartok.

Mikorra várható a teles megjelenés, vagy megjelennek külön kötetben az egyes részek?

Morcsányi Géza, a Magvető igazgatója ezt nem akarja, és talán igaza van, amikor azt mondja, hogy akkor kevesen vennék meg a másik kettőt, mert azok kevésbé ismertek. A legtöbb embernek a Pokol is elég… Persze ezt a poklot most dőlt betűvel és nagy kezdőbetűvel mondtam, csak nem hallatszott. Még legalább két évig tart a munka, ez biztos.

A Dante-fordítás során ugyanígy működik a korábbi fordítók kontrollja, a „konzílium”, vagy – mivel kevésbé ismert szövegről van szó – nagyobb a szabadság?

A szabadság sokkal kisebb. Sokkal jobban akarok ragaszkodni ahhoz, amit Dante mondani akar. Ez igazából nem más, mint egy tankönyv a középkorról. Amikor fizikakönyvet fordít valaki, nem mindegy, hogy súlyt ír vagy tömeget, miközben, bevallom, nekem aztán teljesen mindegy. Mondok egy példát. A Pokolban sosem használja a vivere ‘élni’ szót. Értjük, hogy miért nem: mert a szereplők nem élnek. Igen ám, de magyarul ez a szó nagyon könnyen becsúszik mint segédige. „Könnyekre fakadtam, mikor láttam, hogy milyen kínok között…” vannak? Ugye? Tehát néha ki akart csúszni a tollamon. Vagy amikor azt mondja valaki: „lásd, hogy élek fej nélkül”, miközben kezében tartja a fejét. Írhatom-e hogy „szenvedek”, ha Dante csak azt írja hogy „vagyok”? Ezeket meg kell oldanom valahogy. Ilyen értelemben nehéz Dante, Shakespeare-nél ilyen problémák nincsenek. Ott más problémák vannak.

 Milyen problémák?

A humor például. Ő nagyon szeret vicces lenni és szereti keverni a hangnemeket, néha elég ordenáré módon, az egyik jelenet ilyen, a másik olyan. Kényes, hogy a viccekkel mit csinálok, mert azt nem szeretik a színházak, amikor a közönség érzi, hogy valami vicces akart lenni, de nem vicces. Attól megfagy a levegő. Ezért azzal néha nagyon szemtelennek kell lennem és tücsköt-bogarat bele kell írnom, amiről szó sincs az eredetiben. „A Nílus sírjánál találkozunk”, írtam gátlástalanul a Szentivánéji álomban, ugye itt a Nínusz sírjáról lenne szó, de ezt a butuska mesteremberek nem értik. Shakespeare korában létezett egy szlenges szó, a ninny, ami azt jelentette, hogy ‘hülye’. A szereplő azt mondja, „we shall meet at old ninny’s tomb.” Azt gondoltam, gyerünk, nyomjuk meg a ceruzát, és mondja azt, hogy a Nílus sírjánál találkozunk. Csakhogy erre aztán választ is kellett adni, ami így az lett, hogy „a Nílus az egy folyó, annak nincsen sírja” és így tovább. Remélem, hogy Shakespeare onnan fentről jóváhagyja ezt. Végül is az ő szándéka az volt, hogy azon a ponton nevessenek.

Vagy vegyük a Hamletet, ahol meg meri csinálni azt a salto mortalét hogy az utolsó jelenet előtt, amikor már tudjuk, hogy mintegy tizenkét perc múlva mindnyájan halottak lesznek, bejön a két sírásó, és énekelnek meg koponyákkal dobálóznak. Itt Shakespeare azzal játszik, hogy lie angolul azt is jelenti, hogy ‘feküdni’ és azt is, hogy ‘hazudni’, ezzel viccelődnek. Törtem a fejem, végül az lett belőle, hogy azt kérdezi az egyik, „kié ez a sír?”, mire a válasz: „azé, aki túl van már a síráson, de nincs még túl a sírásón!” Muszáj, hogy itt nevessenek, mert ettől működik a darab. Utána bejön a gyászmenet és a torkunkra forr a nevetés.

De hogy válaszoljak az előző kérdésére is: természetesen működik a kontroll az Isteni színjáték esetében is. Pedig Babits annyira más, mint én vagyok, egyetlen szó nem ugyanaz a fordításainkban, de tényleg. Egészen másképp gondolkodik, egészen más a célja. Nagyon erősen modernizál, például áthajlásokat, enjambement-okat használ, ami teljesen idegen Dantétól, olyan, mintha Baudelaire-t olvasna az ember. A rímeléssel pedig szerintem messze túlharsogja Dantét. Mintha a dantei continuo-jellegű, visszafogott rímelés helyett behozna egy straussi nagyzenekart tizenkét trombitával, hat nagybőgővel meg üstdobokkal. Persze ha itt ülne Babits, azt mondaná nekem: „fiam, te egy száraz tanáros fordítást csinálsz lábjegyzetekkel, de hol marad a költészet?!” Hát, így szép a világ.

Elhangzott az Eötvös Collegiumban 2013. február 14-én.