10/márc
9
0

A letehetetlen unalom – Ljudmila Ulickaja: életművésznők

152 oldal Magvető, 2004

152 oldal Magvető, 2004

A papírborító fülén bizalomgerjesztő szöveg árulkodik a könyv tartalmáról, így az Odaadó hívetek, Surik után nem volt kétséges, ezt olvasom el- most pedig, úgy gondolom, ez a szöveg lehet a legjobb kiindulópontja a könyv kritikájának. Furcsa érzés fogott el, végig az olvasás alatt, biztos volt, hogy becsaptak, de egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy azért voltam képtelen letenni e rövid kis könyvecskét, mert érdekes volt, vagy mert vártam a csattanót. Persze, ha az utóbbi miatt, jól tettem- csattanó az volt, ha túlkésőn és túl röviden levezetve is.

Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül.
- Idézet a könyv fülszövegéből

Ulickaja a kilencvennyolcadik oldalig húz (146 oldalas a könyv) egy látszólag bevezetésnek tűnő történethalmazt, melynek darabjait csupán a több részben is felbukkanó szereplők és a főhősnő, Zsenya személye tart össze. Nos, itt kezdődik az utolsó és egyben leghosszabb fejezet, melynek közepén történik meg hősünk tragédiája, az autóbaleset. Ha úgy vesszük, olyan nőkkel beszélt korábban, akik mind tragédiákon mentek át, de rendbe jött az életük, helytálló a befejezés, mi szerint ő is felépül és mégsem lesz öngyilkos. Csakhogy ezek a történetek kósza odavetett ötletek, tragédiának nem mind mondható, ráadásul egytől- egyig csak képzelgés. Remek gondolatokból keríthetne valóban megrázó történeteket az írónő, e helyett látszólag felad mindent a felénél.

A részek- valószínűleg sejtelmesnek szánt- lezáratlan befejezései azt sugallják, lusta volt tovább gondolkodni és az olvasóra hagyja a saját feladatát. Kicsit olyan, mintha a Roald Dahl-i Meghökkentő mesék moszkvai változatait olvasnánk, de a helyett hogy a részek végének megoldatlansága kétségbe ejtene, inkább felbosszant. A történeteket meséli el és a lélektan kitalálását várja az olvasótól, persze hiába, mert kinek lenne kedve napokig azon gondolkodni, hogy miért képzel magának a fantasztikus csodákkal teli életű kislány egy bátyát és miért képzel egy szép kisfiú anyja korábban meghalt gyerekeket magának.

Ugyan azt ígértem, a fülszövegből fogok kiindulni, ezt mégsem tudom maradéktalanul teljesíteni, de muszáj megemlítenem, hogy- talán azzal a céllal, hogy ne „lőjön le minden poént”, valójában elég pontatlan. A főszereplő életéről pont ennyit tudunk meg a könyv során is, amellett, hogy mesésen nagy irodalmi karriert fut be és egyfolytában dohányzik. Szerelmi élete elég furcsa, de persze az odaadó, szerelmes kémikus még a szörnyű időkben is mellé áll, az élete valójában a tragédiájáig „fenékig tejfel” és persze az odaadó gondoskodásnak köszönhetően a végére ismét rendbe jön. Sajnos ez a figura ugyanolyan kidolgozatlan, mint a történetek, ami miatt persze ez egy remek, könnyű olvasmány, de egyben jelentheti azt is, hogy Ulickaja itt is lemondott a szükséges gondolkodásról. Az egyszerűség és olvashatóság a minőség rovására ment.

09/okt
20
0

Miért nem mehetett Frankfurtba Liao Yiwu, a könyvszemle díszvendége?

„Ártanak az ország megítélésének” Liao Yiwu regényei a kormányzat szerint. A kommunista állam ellenzékének legismertebb alakjának számító író szerint kötetei azért nem jelenhetnek meg hazájában, mert azok őszintén tárják fel a kínaiak életkörülményeit. A szerzőnek az alterbalos taz című berlini napilapnak adott interjújából szemezgetünk.

„A hatóságok annyit mondtak nekem arról, amikor arról kérdeztem őket, miért nem utazhatok, hogy csak” – kezdi az interjút Liao Yiwu – „Ausztráliába se engedtek el, akkor azt mondták, az utazásom jelentős kárt okozna Kína megítélésében.” A cenzúra 2001-ben fedezte fel a szerzőt, amikor egy kínai lap interjút közölt vele. A cikk nagy vihart kavart: kirúgták miatta az újság főszerkesztőjét és a szerkesztőség nagy részét is lecserélték. Liao Yiwu nevét azóta tilos megemlíteni a kínai médiában

Liao Yiwu

Liao Yiwu

Ő azonban nem adja fel: „azóta több mint háromszáz mélyszegénységben élő ember történetét rögzítettem. A történetek egy részét az Egyesült Államokban már közölték. A cenzúra nem tud megakadályozni, hogy a kínaiak számára is hozzáférhetővé tegyem őket, hiszen ezek az interneten bárki számára elérhetőek.” A frankfurti könyvszemlére azért utazott volna ki a szerző, mert német kiadója felolvasóturnét szervezett neki, ahol a kínai rezsimhez fűződő viszonyát is megtárgyalta volna hallgatóságával. A taz kérdésére, hogy vajon miért van az, hogy egyes szerzők korrupcióval és szegénységgel foglalkozó kötetei megjelenhetnek Kínában, míg másoké (így Liao Yuwié is) nem, az író így válaszolt: