Follow

A szerző cikkei

kzs
Kapelner Zsolt
Vers

A vasútállomásról

Hónapok óta először Jutott eszembe egy tiszta sor A vasútállomásról Reggel a hideg miatt Nem volt ott senki azt hiszem Ez mind nem az én hibám Aztán persze hiába Keresem hogy ki hisz nekem Csak fiúk jönnek én meg úgy teszek Mint hogyha különben is Így összehúzva tartanám magam Látszik rajtuk nem idevalósiak Egyfelé megyünk [...]

Kapelner Zsolt
esszé

Holdaskönyv

„A megbilincselt költészet megbilincseli az emberiséget” William Blake Meggyőződésem, hogy a politikai költészetről lesz szó. De most, talán még inkább, mint máskor, meg kell hagynom a lehetőséget, hogy tévedek, a politikai költészetről beszélni egyáltalán nem ezt jelenti. Ha azonban így áll a helyzet és a politikai költészet kérdései egészen mások, úgy már muszáj lesz azt [...]

Kapelner Zsolt
Vers

szerves

Mint egy különös, De ártalmatlan szerv, Néha ruhán át is Látszik. Lüktet. De zsugorodik. Úgy érzem, Ez jó. “Ha kisebb, akkor gyógyul” – És ezt kell mondani Akkor is, Ha fáj. Ezek az apró dolgok Sosem zavartak, persze Ha belegondoltam, Hogy egy vese Mondjuk méretre És kicsit alakra is Egész olyan, mint egy magzat, Megijedtem, [...]

Kapelner Zsolt
Vers

Ballada

A lány érzi a frissen ellett nádifarkast a sás közt, azt hiszi Ezek végre a pirkadat bomlástermékei, és hogy már biztos: az éjszaka Hatalmas, halott férfi, ahogy oszlani kezd, az a hajnal, az anyaállat Szökik a szürkületben, belegázol a vízbe, mely, ha most alámerül, Nem fojtja meg, hiszi, mégis siet, reggelre ő lesz a lány, [...]

Kapelner Zsolt
esszé

A vers üzenete

Hogy van-e egyáltalán bármi ilyesmi, arról lesz szó. Hogy nem nehezebb ügy-e a vers, minthogy csak úgy jelentsen valamit, szóljon valamiről? És hogy vajon gyanúsíthatjuk-e a szerzőt, bárki is ő, olyasmivel, hogy a versen át beszél hozzánk, üzen nekünk valamit? Ez nem az a romantikus mítosz, ami szerint a költészet az, hogy a Petőfik és [...]

Kapelner Zsolt
Beszámoló

Nincs új a nap alatt – JAK tábor 2011 – 4. nap

A kevés alvás, a hosszas bulizás és a rengeteg irodalom lassan kezdi éreztetni egészségkárosító hatását. A délelőtti programokon nem tömeges a részvétel, ebédre is csak kevesen döntenek úgy, hogy felkelnek. Zsadányi Edit előadására azért a legtöbben már eljönnek.

Kapelner Zsolt
Beszámoló

“harmadnapon” – JAK 2011 tábor – 3. nap

A nap újra eseménytelenül, de legalább enyhébb hőségben kezdődik meg. Felkelek, lezuhanyzom, reggelizek, visszafekszem aludni. Álmos, nyári délelőttökön egészségtelen a túl nagy aktivitás, nem is kísérletezik vele senki. A szemináriumok és az ebéd után Zsadányi Edit folytatja előadássorozatát a női poétikáról és a kiszolgáltatottak megszólításáról az irodalomban. Az előadás hamar beszélgetésbe csap át, a csapongás [...]

Kapelner Zsolt
Beszámoló

“Az irodalom én vagyok!” – JAK tábor 2011 – 2.nap

A második nap nehezen indul, de annál izgalmasabban folytatódik. A legtöbben négy-öt körül adták fel a mulatozást, így hajnali tízkor még csak kevesen virgonckodnak. Néhány álmos és/vagy másnapos arc (így az enyém) az ebédlőben. Lassan rávesszük magunkat, hogy elinduljunk a szemináriumokra. A délelőtt jórészt verseléssel, drámázással, prózálással telik, egyre fokozódó melegben.

Kapelner Zsolt
Beszámoló

szocioköltészet(?) – JAK tábor 2011 – 1. nap

És újra Szigliget. A JAK huszonharmadik írótábora a szigligeti alkotóházban. Költők, írók, eladók, vendégek, az öt nap alatt több mint másfél százan. Az első nap persze üres folyosók, lassan szállingózó JAK tagok, és főleg: meleg. A délután, mint egy hatalmas, izzadt meztelencsiga, lassan vonszolja magát előre. Négy-öt körül a szemináriumok vezetői — Kukorelly Endre a [...]

Switch to our mobile site