70
Szoktam
Szembenézni egy tükörrel, melyben
csak én állok, nélküled, sosem ment könnyen.
Szerettem volna közben olyan grimaszt vágni,
mint amilyet akkor szoktam, ha a
nyakamnál megpislogsz és együtt nevetünk.
Egyedül nem tudok nevetni, pedig
mondták már, hogy próbáljak meg – belülről mosolyogni.
Úgy látszik én csak kifelé tudok;
akkor, ha te is ott vagy, akkor, ha grimaszt vágok,
akkor, ha a nyakamnál megpislogsz, és akkor, ha együtt nevetünk.
Mert szembenézni egy tükörrel, melyben
csak én állok, nélküled, sosem ment könnyen.
233
Káoszt holnapra!
Becsukta szemeit,
hallgatja a redőnyzajt.
Nálunk arcokat rajzolnak
filccel egy sarokba.
Tükrökkel bélelik
ki körbe a szobákat
(csak, hogy beférjen a világ)
Szíveket törnek fel
slusszkulccsal, markomban nyöszörög,
izzad az életvonal.
Flamingókat hoznak,
kirakják a gangra.
Forralt bort eresztenek
minden kádba. Csillagszórót
vetítenek ki
fekete szembogárra.
Rúzsos csókot nyomnak
a frissen mázolt padra.
Pénzt szórnak a fákról a
zsugori darazsak.
Aláhull az égből
az almaszagú talán.
Nézzük, ahogy a sárga
lámpa odafenn holdra vált.
Flamingókat hoznak…
Káoszt kértem holnapra!
110
Az Isten háta mögül
Katt’ a csatos üveg,
hóna alá csapja,
tárca a zsebében, fején a kalapja.
Rég nem volt erre már
se zápor, se ünnep,
nincsenek most lyányok, akik csak úgy ülnek
az ároknak szélén,
lábukat lóbálva.
Nem húznak harangot, nem állnak tótágast.
Nem károg a madár,
fenn a magos égen.
Így ülve egy tört padon, csak azt remélem,
elfogy tán’ a bája
a hajnali Napnak,
felkel a juhász a tarkóját vakarva,
pásztortáskát szakít,
füle mögé dugja,
s aztán csak elindul. Az Isten se tudja
merre, még nem látta
soha, hiszen az a
háta mögött vagyon, s most nem fordul oda.
140
Az a piros
Mostanában az a
kitaposott lakkcipő vagyok.
Az, akit épp most rúg le
lábfejéről ott arra,
egy sarki lány.
De nem is az a
rendesebbik fajta, mert csak
rááll a hátuljára, úgy
lép ki belőlem, aztán
maradok szanaszét.
Kopogtatok. Talpamon rágógumik.
Magas sarkam pocsolyában
tocsog. De az a közös ülés lenn
még a metróban, azzal a
tornacsukával. Áradt a szájából
a gumiszag. Már közelről
megcsapott, cipőfűzője szorosan
rám csavarodott.
Eldőltem, úgy ni. Lepereg
rólam a szenny. Csókokba
ugrott kényelmetlen lépdelés
így a tánc. Talpra álltam, majd
odébb botorkáltam kicsit
had lássák; büszkén lófrál
a megfáradt utcalány, bokája
megcsuklik, miközben
taxik közt szlalomozik.
20
Augusztusi csillaghullás
Augusztusi csillaghullás
Hajamba hullámcsatot tűzök,
csak, hogy, ha a szél játszani
akarna vele, megbökje a tenyerét.
Akkor majd kicsordul az égből a könyörület
és eláztat minket, a szederbokor alatt
simuló, natúr szerelmeseket.
Majd behunyt szemmel
hallgatjuk, ahogy az eső bőrünkön tárcsázza
vágyaink hívószámát.
Ah…ó…halló? És a hívás megszakad.
Akkor nézünk fel újra az égre.
A nap majd épp narancsot
pucol neked a horizonton.
Eljön a sziluettek napszaka, és
mi felkapaszkodunk a domboldalon,
hogy pacsizzunk a Kismedvével és
beleültess a Göncölszekérbe.
Kiterülünk és élvezzük, ahogy
a nyár ránk terít egy vizesre vasalt
vászonlepedőt. A lent és a fent
közöttünk hatol egymásba.
Aztán a Tejút is lefolyik ránk, mire valaki
újra felhúzza mögénk (egy csigán)
azt a neonpirulát.

Illusztráció: Pap Emese
Augusztusi csillaghullás
Hajamba hullámcsatot tűzök,
csak, hogy, ha a szél játszani
akarna vele, megbökje a tenyerét.
Akkor majd kicsordul az égből a könyörület
és eláztat minket, a szederbokor alatt
simuló, natúr szerelmeseket.
Majd behunyt szemmel
hallgatjuk, ahogy az eső bőrünkön tárcsázza
vágyaink hívószámát.
Ah…ó…halló? És a hívás megszakad.
Akkor nézünk fel újra az égre.
A nap majd épp narancsot
pucol neked a horizonton.
Eljön a sziluettek napszaka, és
mi felkapaszkodunk a domboldalon,
hogy pacsizzunk a Kismedvével és
beleültess a Göncölszekérbe.
Kiterülünk és élvezzük, ahogy
a nyár ránk terít egy vizesre vasalt
vászonlepedőt. A lent és a fent
közöttünk hatol egymásba.
Aztán a Tejút is lefolyik ránk, mire valaki
újra felhúzza mögénk (egy csigán)
azt a neonpirulát.
