Szerző: Katona Ágota

1989-ben született Balassagyarmaton, Szabó Lőrinc Tündérvárosában. Az ELTE esztétika-magyar szakán végzett, Budapesten él.

2011-10-07 / / Próza

Lidércnyomás

1.
Éjjel van, mintha mindenkit evakuáltak volna az intézetből, még az éjszakás nővéreket sem látni. A lány a folyosókon bolyong. Egy fordulóban letakart halottat lát, megáll, hogy megnézze, ki az, de végül nem mer a lepel alá nézni. Az ajtókon most az ő életének évszámait lehet látni, de sorrendben. Ahogy a jelenlegi évhez kezd érni, egyre zaklatottabb lesz, majd ki akar futni az épületből. Valamelyik folyosószegletben meglátja a vőlegényét. Elbújik előle. Egyszer-kétszer sikerül kicseleznie a férfit, de végül észreveszi őt.
A lány elfut a férfi elől. Kiér a verandára. Odakinn nincs éjszaka, csak borult idő, eső esik az olvadó hóra. A verandáról eltűntek a fehér leanderek és a székek, asztalok. A kórházudvar helyén erdő van. A lány itt találkozik a vőlegényével. Amikor szembe kerülnek egymással, a lány szólal meg először. A hideg időre panaszkodik a férfinak. Az apjához hasonlítja. Ledobja az avarba a jegygyűrűjét. Mind a ketten nevetnek.

2011-10-05 / / Próza

Várakozás

1.
Az egyik nővér, aki a leandert vitte a teraszra, reggel átöltözik a nővérszobában, majd kimegy a kórház kapuján. Ilyenkor megszabadul a fertőtlenítőszerek szagától, az őrültek látványától. Megtisztítja a drága parfüm, amit magára szór, és újra nő lesz. Utálja ezt a helyet. Magába akarja szippantani ez a hely, és elvenni belőle valamit. A nőiségét például.
Magas, festett szőke, átlagos arca van, alig sminkeli magát. Hazafelé megáll egy kis trafiknál, nézegeti az újságokat, és lakberendezési magazint vesz. Egy tízemeletes lakótelepi lakásban lakik, a kilencedikre megy lifttel. Köszön a szomszéd bácsinak, aki éppen akkor lép ki az ajtón. A lakásban ott a férje, sietve kapkodja össze a telefonját, pénztárcáját, a táskájába dobja őket. Nem veszi észre a nőt, aki közben bemegy az egyik szobába. A férfi tollért, papírért rohan, és üzenetet ír egy öntapadós cetlire, a hűtőre ragasztja. Írás közben kimondja, amit ír: későn jön haza, találkozik x. ismerőssel, papírokat intéz, tapétát vesz. Felkapja a táskáját és a kis előszoba felé rohan. A szobából halk dúdolást hall, megtorpan egy pillanatra, majd veszi a széldzsekijét és elviharzik.

2011-10-03 / / Próza

Leander

1.
Másodpercenként suhan el egy-egy autó a kisvárosi zöldséges előtt. Majdnem szemben van a helyijárat megállója. Kórháztól kórházig hozza-viszi az utasokat. Többnyire öregek.
A zöldségeshez minden délelőtt odasétál egy anya a kisgyerekével, zöld almát vesz, hosszan keresi az árnak megfelelő aprót a pénztárcájában. Színes reklámszatyorba teszi az almát, és elmegy. Aztán az autókon kívül órákig semmi. A középkorú eladónő rejtvényt fejt. Éles fékcsikorgásra kapja fel a fejét. Már megint az őrült nő rohant ki a kocsik közé. Majdnem elüti egy Opel, de tovább szaladgál az úton. Mintha fogócskázna valakivel.

2.
Másnap valamivel a zöldséges után megáll egy autó, kiszáll belőle egy negyven körüli férfi. Soha nem veszi le a napszemüvegét. Látni sem akarja azt a világot, ami megbomlasztotta egykori felesége elméjét. Csak annyi maradt belőle, hogy szereti a leandereket. Meg a lánya, aki bizonyos fényviszonyok között hasonlít rá. Például ahogy most gondterhelt arccal kiszáll az autóból. Jegygyűrű van az ujján. Az a másik negyvenes férfi húzta rá, aki mellette ült a hátsó ülésen. Már látszanak rajta a korral járó plusz kilók. Mégsem vehet el egy olyan lányt, akinek nincs érettségije. Aki nem tudja elvégezni huszonkét évesen a gimnáziumot, és túl sokat törődik a haszontalan műkörmeivel. Mégis kíséri, mintha a holdja lenne, és képes megnézni az őrült anyját.
A zöldségessel szembeni kórházba mennek, kinyílik előttük a fotocellás ajtó. Az udvaron keresztülhaladva a pszichiátriai intézethez érnek. A Betegség Kertjén keresztül vezet az út. A fehér padokon köntösben ülő idős emberek, a tolókocsis betegeket kísérő ápolók látványa nyomorulttá teszi még a virágzó fákat is.
A lány fintorog. Vagy a kórházszagtól, vagy a nevetésüktől. Tetővel fedett, széles teraszon ülnek ők. A bolondok. Körülöttük nagy dézsákba ültetett fehér leanderek virágoznak. Mesefigurás kártyalapokkal játszanak feketepétert, és visítva nevetnek, amikor valamelyikük rosszul párosítja össze a lapokat. Játék közben nem veszik észre, hogy látogatók jönnek. Nem tudni, honnan vették a kártyapaklit, mintha több is össze lenne keverve, a régi magyar mesék szereplői az új rajzfilmek figuráival. Időkeveredés.
Az egyik székben mozdulatlanul ül a nő, aki az autók közé rohant ki, és mosolyog. Nem néz semmire, tejüveg takarja el a szeme elől a világot. A tejüveg mozivászon, amin csak neki vetítenek egy filmet. Vagy egyetlen szép állóképet, hogy ne lásson olyat, amitől eltűnhet a mosolya. Megszólal. Közben is mosolyog. A férjéről mesél, akit évek óta vár. Leírja, hogy néz ki, mesél a közös életükről, látszólag józanul és hihető módon. Elmeséli, hogy néhány éve például vele fogócskázott a kórház előtti úttesten. Azt állítja, hogy a dézsás leandereket mind a férje hozta neki. Akiről mesél, nagy utazó, egy igazi hős, nem az a férfi, aki kocsival jött el a pár utcányira lévő házából, és retteg attól, hogy az ismeretlennel kell szembekerülnie, minden váratlan helyzetet próbál elkerülni. Befalazta magát a szépnek tűnő múltjába.
Fotókat készít a nőről. Mindenféle szögből, fontos neki az alulnézet is, a szék alá mászik, aztán átállítja a fehéregyensúlyt, a kontrasztot, és úgy is készít néhány képet. A lánya és a negyvenes vőlegény ilyenkor eltűnnek, hogy egymással foglalkozhassanak. A látogatási idő végén jönnek csak elő, ha nagyon muszáj. Kivesznek a csomagtartóból egy dézsába ültetett, oldalára fektetett rózsaszín virágú leanderbokrot. Az udvart megkerülve, egy másik bejáraton viszik be, és leteszik egy folyosón.

2011-09-08 / / kiállítás

Szemelvények egy volt kiállítás alapján Aki ismeri a festészet történetének női oldalát, nem tudja hová tenni A gyengébbik nem címet. Hogy festészet és gyengeség hogyan kapcsolódik egymáshoz, azt végképp nem.…

2011-05-27 / / Vers

Ma az leszek, aki a fehér város rejtekhelyeit járja, hangokat keresve. Befelé is épül egy negyed, de utcáit csak másokról nevezhetem el magamban. Bennem nincsenek nevek. A zörejek állandósága. Nem…

2011-04-24 / / Vers

Betegséggé nevezték át öröklődő boldogtalanságunk, a különös légzést, a hanghibákat. Alattuk változik a személyiség. Roncsolható, akár a szövegek. Nem figyelem már, rést kin és hol találnék. Az átélt idővel foltozom…

2010-07-23 / / Vers

Távoli tájak folyóit még láthatom. Az idegenség lassú hömpölygése biztosan átszel egész városokat, és e városok megsárgulnak a könyvek lapjain, öreg arcukat a papírnak hagyva minden évben megújulnak valahogy, de…