About the Author Fekete Anikó

1988-ban született. A Nemes Nagy Ágnes Humán SZKI színész szakos hallgatójaként végzett. A Károli Gáspár Református Egyetemen a magyar szak elvégzése után színháztudományi mesterképzésen is abszolvált. Az ELTE ének-zene – karvezetés alapképzését követően ének-zene – andragógia tanári MA-t végzett. Maga is diákszínjátszó volt, s diákszínjátszó-rendezéssel, színházi neveléssel, mozgásszínházzal, kreatív zenével és kórusénekléssel is foglalkozik. Jelenleg az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatója, szaktárgyi pedagógiák alprogramban. A MégIs Társulat vezetője.Diákszínházi interjúsorozatát 2012-ben indította, azóta célja, hogy ezt a tevékenységet hazánkban népszerűsítse, s az ezzel foglalkozó alkotók olvassanak egymás munkáiról, folyamatokról, e tárgykörben fellelhető problémákról.