Szerző: Desirout

2012-02-07 / / Próza

A verőfényes napsütésben, a szürke homlokzatú ház aljában lévő Babák adása és javítása nevű bolt küszöbét lépte át magas sarkú cipőjében egy jól öltözött, elegáns asszony, és így köszönt:
– Jó napot!
– Szép napot, miben segíthetek?
– A kislányomnak szeretném megcsináltatni a babáját, mert földhöz vágta, és letört az orra. Van róla egy fényképem. Meg lehetne oldani?
– Abban az esetben, ha van ilyen fej raktáron, minden gond nélkül, ha nincs, akkor nem tudok biztos választ adni. Minden azon múlik, hogy tudok-e rendelni ilyen fejet. Megnézhetném a fényképet?
– Természetesen, egy pillanat, itt kell lennie…
Egy másodperc múlva a kép ott pihent az asztalon. A férfi ránézett, és az mondta:
– Ilyen fej biztos, hogy lesz hozzá. Ez az egyik legnépszerűbb.
– Nagyszerű, köszönöm szépen! Mennyivel tartozom?
A baba közben tulajdonost cserélt.
– A munka elkészültével kell fizetni.
– Rendben, még egyszer nagyon…
– Maga szereti a babákat? – vágott közbe a férfi.
A nő meglepődött a kérdésen. Tulajdonképpen ehhez hasonló kérdést évek óta nem intéztek hozzá.
– Őőő… Hát persze, szerettem kislány koromban, de most már nagy vagyok az ilyen gyerekes dolgokhoz.
Azonnal beugrott Annának (így hívták a hölgyet), hogy ez egy szörnyen buta és tapintatlan válasz volt, és nagy valószínűséggel megbántotta a férfit.

2011-12-24 / / Próza

„Tyger! Tyger! burning bright
In the forests of the night”

Dohányfüstben úszott a hely. Egy előadás után ültem be, piszok hideg volt, és azt gondoltam: „ miért ne üljek be egy italra, csak úgy ?”. Így hát beültem, a hely egy hátsó részén foglaltam helyet. Eléggé kavargott a fejem. Jean-Paul és Simon szerelme, a hangos zene, általában véve a hangzavar, és a Mester és Margarita járt a gondolataimban. Utóbbit nem csupán saját szórakoztatásomra olvastam, nem is először, de ez most nem igazán fontos. Tehát ott ültem, és zsongott a fejem, kicsit fájt is. Elkezdtem olvasni. Először nehézkesen ment a dolog, ahogy az lenni szokott. Nem tudtam teljesen odakoncentrálni, fel-felpillantottam, körültekintettem, megnéztem magamnak az embereket. Volt ott minden fajta. A lányokra koncentráltam. Eszem ágában sem volt odamenni valamelyikhez, vagy hasonló. Csak szeretem csodálni a lányokat a maguk sajátos szépségében. Egy szép lány olyan is lehet, mint egy szép kép. Az ember nem feltétlenül azért nézi, mert kezdeni akar vele valamit. Egyszerűen csak jó nézni. Szóval eleinte kevésbé tudtam a könyvre koncentrálni, aztán, ahogy haladtam előre, mégiscsak megfogott Bulgakov festészete. Például Woland, mikor színpadra lép a frakkjában, kíséretével. Lenyűgöző. A tizenkettedik fejezet végén jártam, az előadás volt soron, majd néhány perc múlva le is vitték a konferanciét, az elődás véget ért, és következett Ivan és a Mester. Tizenharmadik fejezet: A hős megjelenik. Szeretem ezt a részt, a beszélgetést, hogy végre találkozik a második világ, az írók értik egymást, és értik Pilátust is. Ekkor egy lány lépett oda hozzám:
– Kölcsönadod a könyved egy sorra? Szeretek beleolvasni abba, amit idegenek olvasnak, ezeknek a soroknak mindig van valami üzenetük.
– Ja.