Budapest

Habfehér a pofám, ha a fővárossal vakrandizok,
Piros lámpa, zebránál, ő átellenben tépi föl,
Marlboronyi szenvedélyét zsebre vágja, füstölög,
Most kezeiben rózsaszál, meg zárjegymentes krémlikőr.

Deréktájon átkarol, taxit hív, egy körre elvisz,
Piknikezni megfelel, de az ígéretek földje nem,
Hisz Paradicsom helyett ez csak kecsapfolt a gyorskajába’,
Lámpaláza várja már a kíváncsit a blokkba zárva,

Körök, KER-ek fürtbe fűzve csüngenek,
Napon forrva megerjednek, szomjasak a közterek,
De túlitatja magát, hazug lakkcipőben andalog,
Port kaparnak ágy alá a steril, detox nappalok.

Butít ez, unisex, a genderekre nem figyel,
A szabadságszoborral, épp a dílereddel szelfizel,
Szélnek ereszt, de tart a póráz, adrenalin, altatógáz,
Jéggel teli kádban a józan eszünk metszi fel.

Messzesajgó halánték a napsütésre botorkál,
Szénfekete kilátások, banánsárga varratok,
Budapestnek egy darabka kell csak, amit kiemel,
A műtőasztal hidegén a sajátjára balzsamoz.

Gyenge pír a képemen, ha újra hív a randira,
Én mondom, hogy merre és ha kérek bármit ő fizet,
Mikrobiom flaszterein, megtanultuk egymást,
Az éjszakája nélkülem, csak szimpla házi őrizet.

Pereg a sár, ha remeg a táj, szeretett gyereke beletalál,
Turbulenciában intek búcsút itt a népnek,
Hogy ha érzem, hogyan húzza ráncra önkéntelen a szemet a száj.

De,

Értéktelen pénzpiac a nagyvilági bazár, ha
Keserédes vonzalmammal wizzair hoz a hazámba,
Lakni várt a büszke nő, csak megpuszilni mentem,
Magam csempészem haza a security checken.

Elfeledett újszülött, kisdiák a szamárpadba’,
Ott tapos, hol fű terem, mégis ad az alázatra,
Függőleges falmászás, kapaszkodnak karmai,
Hogy simítsák a fejét egyszer Európa nagyjai.

Budapestnek egy darabka kell csak, amit kiemel,
A műtőasztal hidegén a sajátjára balzsamoz,
Rabszolgáit védi, így a léte mégis értelem,
Nélkülünk egy ránctalan, de halálsápadt Spartacus.