Húgyszag van, súgnak össze. Kiürült a széksor mögöttem. Hangosan döcög a busz Keresztúr felé. Reggel még az Astorián voltam, a matracomon feküdtem az aluljáróban, de a telefonos hapek felnyomott minket, és a rendőrök mindenkit elküldtek. Még a cigányokat is. Végre megszoktam az új helyem, erre innen is elküldenek. Vettem egy tablettás bort, kiittam az egészet, csak az Örsön eszméltem fel. A kürtőskalácsos mellett aludtam. Fáztam, ezért beleengedtem a gatyámba. Már mindegy ennek a szakadt valaminek, amit még azért gatyának hívok, hogy elmondhassam, hogy van. Legalább ennyim. Meg egy félig kitaposott cipőm, ami inkább már papucs. És egy kopott kabátom, ez is régi volt. Az újat ellopták rólam éjszaka. Pedig aznap kaptam két önkéntestől. Sajnáltam egy kicsit, de még meg se tudtam szokni. Fura volt, hogy nem leng körül a mocsokszag. Fürdeni kéne, veti oda egy kopasz alak, mielőtt leszáll. Hallom, de az agyamig már nem jut el. Leül elém egy lány. Látom rajta, hogy nagyon erősen koncentrál, hogy ne grimaszoljon. Beült a húgyszagba, magára vállalta a terhet, hogy sorstársam lesz még tíz percig, amíg le nem szállok. Büdös volt a seb is az arcomon. De lehet, ezt csak én éreztem, mert közel volt az orromhoz. Összeverekedtem Zolival a téren tegnap. Nem tudom, melyik téren, csak magas oszlopokra emlékszem, meg a fényekre, miután a földre kerültem. Nem kímélt, még a földön is az arcomat rugdosta. Szerintem csak az új bakancsával akart dicsekedni. Nyomot hagyni rajtam, hogy mindenki láthassa, hogy jobb, ha senki se kezd vele. Persze akkor nem volt ekkora szája, amikor még tornacipőben járt. Ha lekevertem neki egyet, mert többet ivott a pálinkámból, összehúzta magát, meg se szólalt. Azok a finom pálinkák! Erzsikétől kaptam. Mindig kérdezte, hogy mit hozzon, mit ennék, mondtam neki, hogy inkább piát hozzon, arra csak legyintett. Próbálkozott zsömlével, párizsival, de ezeket mind megkaptam az ingyenkonyhán. Aztán csak megértette, pálinkát kaptam onnantól. A férje főzte. Azt sosem értettem, hogy minek hord nekem bármit is, de inkább nem kérdeztem, nehogy abbamaradjon. Egy idő után már a cimborák is rákaptak, és nem mondhattam nekik, hogy ne igyatok. Mindenkinek egy kortyot engedtem, de valakinek ez is elég volt ahhoz, hogy a felét leigya. Mondtam Erzsikének, hogy nem elég, hozzon még, mert elvágják a torkomat, ha nem, megígérte, hogy másnap dupla adagot tesz a szatyrába, de azóta se láttam. Begördülünk Keresztúr központjába, engedik, hogy elsőnek szálljak le. A vasútállomás felé veszem az irányt, nincs messze, felesleges újabb buszt várnom. Erre laktunk régen. Pont a sorompónál. Mikor megnéztük a házat, és pont arra járt egy vonat, kérdeztem a feleségemet, hogy nem zavarja-e a zaj meg a dübörgés. Nem felelt semmit, csak mosolygott, és a hasára vonta a kezem. Nyolc hónapos terhes volt Ádámmal. Valahol laknunk kell, mondta. Mi kerültünk a sínekhez közelebbi szobába, Ádám a belsőbe, ahol kevésbé lehetett hallani a zajokat. Nem sírt sosem, nyugodt baba volt. Aztán elkezdték felújítani a síneket, a vonatokat elterelték, megszűnt a zaj. A feleségemet idegesítette, hogy folyton feszülten járok haza a munkából, majd az, hogy később járok haza, mert a feszültséget a kocsmában vezetem le. Nem tudtam eldönteni, hogy akkor mit szeretne, mert csak kettő választása volt, abból egyik sem tetszett neki. Mindig kérdezte, hogy miért iszol ennyit, visszakérdeztem, hogy mennyit, de nem válaszolt. Összepakolta a holmiját, és eltűnt. Ádámmal együtt. Kár volt két napig a kocsma padlóját nyalnom, mert mindent elvitt. Még a bútorokat is. Az üres üvegeket meg kirakta az ajtó elé, hogy biztosan lássam, ha hazajövök. Nemhogy kidobta volna a szelektívbe, úgyis mindig erről beszélt. Ha legalább már iszol, akkor a szelektívbe dobd. Volt egy közös dalunk, a My Blue Heaven Sinatrától. Amikor még nem zavarta, hogy ennyit iszom, vagy nem tűnt fel neki a sok szaros pelenkától, ha rosszat csináltam, betettem a magnón. Táncoltam neki. Direkt rosszul, hogy felvidítsam. Hogy lássa, hogy ez az igazi énem, nem az, amit előtte látott. Amikor megenyhült, felvette Ádámot, és összeölelkezve billegtünk. És nem haragudott tovább. Néha még meg is engedte, hogy ráforduljak. Nem volt olyan jó már, de legalább volt. És most itt állok a szemétdomb közepén, ami egykor a nappalink volt. Kilakoltatott a szemét önkormányzat, visszavették a házat. Nem tudtam mit csinálni, mentem az utcára. Nem akartam a sok csöves között feküdni a szállón. Azóta is csak egyszer voltam ott, amikor tüdőgyulladást kaptam. Egy hetet. Soha többet. Kinyitom a borom, valaki belepisálhatott. Ledöntöm, ne vesszen kárba. Felbontom a bontatlant. Ennek már jobb íze van. Nagyokat kortyolok, minél gyorsabban megiszom, annál jobban kiüt. Kint elkezd esni a hó, összehúzom magamon a kabátot. Most száradt meg a nadrágom, nem akarom összevizelni. Legalább ennyi méltóságom maradjon. Legalább a nappalit ne mocskoljam be. Forog velem a szoba, táncol velem a ház. Kezd hatni az alkohol, nem is fázom már. Itt van velem Ádámka, meg a feleségem. Ádámka kuncogva követ a tekintetével, összecsapja két kezét, a feleségem csípőre tett kézzel vizslat. Dühös rám, de nem érdekel. Táncolok tovább. Miért iszol ennyit, kérdezi. Azért, hogy újra halljam, suttogom. Mit akarsz hallani, óbégat.

A My Blue Heavent.