Idén júliusban huszonnyolcadik alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgye összművészeti fesztivált a Balaton-felvidéki Kapolcson és a környező településeken. A rendezvénysorozat számos, évről évre visszatérő fellépővel büszkélkedhet, például Bognár Szilvia népdalénekessel, aki több népzenei formációval és sokszínű gyermekműsorokkal is megörvendeztette már a közönséget. Arról beszélgettünk, miért húzza a szíve már több mint tizenöt éve Kapolcsra.

Hogy kerültél először a Művészetek Völgyébe?

Pontosan nem emlékszem, de mivel a Vándor Vokál nevű csapattal énekeltem ott először, legalább tizenöt évvel ezelőtt lehetett. A taliándörögdi Klastromnál léptünk fel, és azonnal megragadott a hely szépsége, a szeretetteljes, befogadó közönség. Vicces módon arra is emlékszem, hogy egy mikrobusszal hoztak-vittek bennünket, de több csapat embereit együtt szállították Budapest és a fesztivál helyszínei között, így szokatlan módon meg kellett várjuk egymást. Sokáig igen alacsony költségvetéssel működtek a meghívások, de az előadók elköteleződtek a fesztiválon megjelenő zenei, kézműves és egyéb értékek mellett, így évről évre újra megtelt a fesztiválnaptár.

Mit szeretsz leginkább ebben a fesztiválban?

Az utóbbi időben legjobban a személyességet és az ebből fakadó otthonosságot szeretem, hogy a Manóműhely udvarán mindig megtalálom Bubutimár Évát valahol a manók között serénykedve, hogy Héra Éva sok évtizedes szakmai tapasztalata, szíve-lelke ott van a Muharay Udvar minden pillanatában, hogy Harcsa Veronika kedves, sugárzó jelensége és szakmai profizmusa átszövi udvarának minden mozzanatát, vagy hogy a Kaláka Udvarba mindig „haza” érkezem, és minden összetéveszthetetlenül Gryllus Danis, Kalákás meg Lackfi Jánosos.

Fellépőként mennyi időd van részt venni a fesztivál más programjain?

Sajnos nem sok, ritkán adódik erre alkalom. Ha tudok is kicsit időzni, sok a rég látott ismerős, beszélgetünk. De az adott udvarban előttünk-utánunk zajló programokba azért bele tudok kóstolni, ez mindig jó érzés. Háromgyermekes anyukaként nem sok alkalmam nyílik vásárra járni, koncerteket hallgatni, vagy épp színházba, irodalmi estre látogatni, így ezek a „kóstolók” is sokat jelentenek.

Mi a véleményed a kapolcsi közönségről?

Mivel a fesztivál jellege is változott a zenei kínálatot illetően, a közönség összetétele is átalakult. Ugyanakkor a saját koncertjeimen ebből nem sokat érzékelek, hisz az adott udvarba vagy koncertre a célközönség érkezik. Persze mindig vannak becsöppenő „kakukktojások”, akik nagyon örülnek, hogy véletlenül épp arra jártak. Egy ilyen helyszínen kevésbé fordul elő, ami egy utcai fesztiválon általános, hogy az emberek kicsit belehallgatnak a koncertbe, aztán tovább sétálnak.

Milyenek a fesztiválon megforduló gyerekek? Hogy látod, nyitottak a népzenére?

Mi gyermekkoncertet eddig mindig a Kaláka Udvarban adtunk, ide pedig egyértelműen a célközönség érkezik, akik természetesen lelkesek, nyitottak. De alapvetően azt gondolom, tapasztalom, hogy sok gyermeknek örömet szerez a népzene, a népzenei feldolgozások, versek, ha be tudnak vonódni, és megragadja őket a pillanat, a muzsika, a közös játék élménye.

Mi a legkülönlegesebb élményed a fesztiválról?

A Szájról szájra produkcióval énekeltünk a Kőfejtőben. Kutya hideg volt, így nemcsak egy kupica pálinka, de a takaró is igen jólesett, úgyhogy rendhagyó módon nem három csinosan öltözött énekesnő lépett a közönség elé, hanem három kockás, amolyan utazótakaróba bugyolált nő… nagy volt a vidámság.

Milyen műsorral készülsz idén?

Július 29-én délután 4-kor a Fonó Udvarban adunk Titoktok koncertet a gyermekeknek, családoknak. Július 27-én este 9 körül pedig a Muharay Udvar aznapi koncertjeit zárjuk a Bognár Szilvia Quartettel. Ez a csapat 2017-ben ugyanitt debütált, szerénytelenül állíthatom, hogy nagy sikerrel. Így boldogan térünk vissza a „születés” helyszínére, és természetesen új dalokkal is készülünk.

28. Művészetek Völgye: 2018.07.20–29. Kedvezményes jegyek július 13-ig válthatók a https://tixa.hu/muveszetekvolgye weboldalon.

fotókat Vermes Tibor készítette