Baskir népzene: Három hangszeres dallam (kuraj) (Finnugor és török népek zenéje, gyűjt. Vikár László, 1984)

*

mendegélés van, nézem a fákat.

a valamelyik madárnak a fáját, amelyikre fölrakta a kicsi földre esett ágacskákból a házat. a farkasét, aki velem jön, mutogatja a fáját, ehhez szokott odamenni, mikor bele akar bújni egy sötétségbe, de csak olyanba, ami fa alatt gömbölyög. a bogárét, amelyiknek az a kérgek alá bebújós mozdulatlansága van, hogy olyan laposan lakik ott.

a tűk kezdték a leeséseket, mert a kövek kezdték, az égből ugrálnak le. fájt a fáknak a rájuk esés, hogy a kő az nem kerüli ki őket.

és akkor letörik egy ág. letörik egy gyökér. egész kicsikék.

szaladtunk a farkassal, ugrottunk, mert minket kikerült a kő, de fájtak nekünk a fák.

hangosan ugrálkodtak, csapkodták össze a földet, hogy messze csattogott. és akkor jöttek azok a hangok, a fényesekkel leesve, belebújtak a fákba, a földbe.

csináljunk levest a fáknak!

de a vizek kimentek a fákból, fölfelé, és a cseppek nem cseppeskedtek már, hanem összegömbölyűdtek, kőnek, egymásra csatangoltak, ugródozták egymást egész kicsikékre.

nincsenek bántatlan erdők?

kik vágják a fákat?

vártam a beszélést, de álmodás van, ilyenkor másak a beszédek.

és akkor egy kicsi fát egészen levágtak. elesett, leesett a lábáról, amiről levágták. az már földnek megy, visszaadja az erőt.

estek a fák. sokat kell visszaadni, sok elvevés van. amit itt elvesznek, ott adják vissza.

megálltak a kövek, visszafeküdtek. mendegélés van. nézem a fákat. ráállok az elvitt fáknak a lábára, az is láb. élem a fát, belém éled.

nem merek cseppet, hátha kőárnyéka lesz, beleszúr a levélbe.

annak csak a tetejéből vágtak le, az fa?

fa.

a növésben van tovább a fa, de nem tudtam tovább.

akkor is tud nőni a fa, ha belevágnak.

ha csak kicsit vágnak le belőle, nem egész a lábig, akkor tovább nő. talán még nő a növése is. és akkor csálén, ferdésen, görnyedve is, de felnő a Naphoz. felnő egész a Naphoz, odakuporodik hozzá.

és ő úgy fa.

úgy, hogy nem egyeneskedik.

lenézett a Nap, láttam, hogy a fáit keresi, akik bennem laknak.

ő úgy tanítja a tiszteletet, hogy meghajol. ő úgy erős, erősen kell tartsa magát, meghajolva.

mert ő akkor is erős, ha levágnak az erejéből. ha bántják. lebántják. egész kicsire bántják, hogy már alig kapaszkodik, de kinő. úgy kapaszkodik fel a fényre, mintha a földből kellene újra kibújnia.

ő így fa, hogy más. a sebe miatt nem lesz nemfa.

a Nap megérti a sebét. a Nap gyógyítja a sebét.

a hal is felnéz a madárra, látja!

nem gyógyul meg, de nem fáj a seb. a seb akkor is seb, ha nem fáj.

engedtem, hogy befolyjon a levegő, a víz. a farkas. mert a cseppjeim azok sósak, azok nem tisztulnak könnyen.

levest csináltam a fáknak, esőcseppekből és leesett virágból, megittam. kisimogattam a bántást a hajamból, ki a kezemből. a kezemmel simogattam a kezem, egyiket a másikkal. kicsit lehunyták a szemüket a fák, amíg a szememből. a Nap minden sugara fent volt.

akkor is fent van a Nap, amikor lent fájdalmak nőnek.

kisimogatja a fájdalmak növekedését, mosolyokká.

*

A Hajós Eszter Bejárati égbolt című kötetéhez (Napkút Kiadó, 2017) kapcsolódó irodalmi és zenés est 2018. június 5-én 18:30-tól kerül megrendezésre a MagNet Közösségi Házban.