Siklósi úr minden vasárnap reggel megjelent a földalatti Kodály köröndi megállójában, az első szerelvény érkezése előtt, pontosan 4:30-kor. A peronőr fülkéje melletti padra szeretett csak leülni, onnan látta legjobban a szemben lévő megállót. A lányához igyekezett a Mexikói úttól nem messze, akit rendszerint ilyenkor osztottak be hajnali ügyeletre nővérként a kórházban, és addig Siklósi úr vigyázott a kisunokájára, a 8 éves Sárira.

Ezen az éjszakán Siklósi úr nagyon nyugtalanul aludt, de nem akart mindenáron altatót bevenni, így 4:19-re lent volt a megállóban. Ha már így ketten voltak a peronőrnővel, gondolta, ez az alkalmas időpont arra, hogy megemlítse neki, a bridzsklubjában többen panaszkodnak a nyugdíjas bérlet és bérletigazolvány indokolatlanul magas ára miatt, igazán nem akarta ő feleslegesen bosszantani vasárnap reggel a kolléganőt, csak meg akarta tudni, kinél lehet reklamálni. A peronőrnőnek – robusztus, kora negyvenes asszony volt, még csak bele sem kezdett az otthonról hozott parizeres/bocisajtos kiflijébe – igazán nem volt ilyen korán erre energiája, így egy „a központban tessék jelezni a problémákat” válasszal elhessegette Siklósi urat, és ugyanazzal a lendülettel becsukta a fülkéje kisablakát, hogy legalább reggeli közben ne zavarják.

Az öregúr visszaült a szokott helyére, és eszébe jutott, ő is mennyire szereti a kiflit reggelire, és szinte látta magát a peronőrnővel szemben ülve a konyhájában, ahogyan együtt szeretik a parizeres/bocisajtos kiflit, miközben az ablak alatt elhaladó kukásautót nézik. Siklósi úr három éve özvegyült meg, miután Ilonka, a felesége 43. házassági évfordulójuk előestéjén agyvérzést kapott.

Augusztus vége volt, már hajnalban 29 fok. Siklósi egy lenge ingben és rövid gatyában is törölgetni kényszerült a homlokát, a megállóban már fél 5-kor elviselhetetlenül áradt a hőség. Ma fokozottan aggódni kezdett Rózsa miatt, és csak reménykedett benne, hogy semmi gond nincs azzal a duzzadt fekete anyajeggyel a bal alkarján, amit az első találkozásukkor véletlenül vett észre. Azon gondolkodott, hogy legszívesebben nem vinné az állatkertbe, majd fagyizni Sárikát, csak bekapcsolná a ventilátorokat a lánya lakásában és Disney-rajzfilmeket néznének, ebédre pedig maximum rendel valamit. De közben eltűnődött, képes-e huszonötödszörre is végignézni a Jégvarázst csak azért, hogy hűvösben ejtőzhessen a karosszékben.

Egy erősen részegnek tűnő lány megjelenése rebbentette szét idilli gondolatait. 18 év körüli lehetett, parányi koktélruhában, telitalpú cipőben, egyedül jött, két ajándékzacskóval és egy Bon Voyage feliratú tiarával a fején, telefonon diskurált vagy inkább artikulálatlanul röhögött valószínűleg hasonlóan részeg barátnőjével, amiből Siklósi számára annyi derült ki, hogy a lány frissen érettségizett, és pár nap múlva költözik Hamburgba. Miután befejezte a hívást, pár milliméterrel arrébb ült, elővette a parányi retiküljéből a német nyelvi kisokost, és részegen elkezdte a leírtak alapján hangosan olvasni az iskolához kapcsolódó mondatokat.

Mire kibökte volna, hogy „Ich mache die Hausaufgabe!”, meg is érkezett az első metrószerelvény, amire felszállva a lány, aki még mindig nem mutatkozott be, a Siklósi úr melletti ülést választotta az üres kocsiban, levette a tiaráját, felrakta Siklósi úr fejére, és ráhajtotta a fejét a flanel ingujjal borított vállára. Az öregember készségesen adta a vállát a lánynak, aki valahol nagyon mélyen az unokájára emlékeztette, őt is úgy magával vitte volna legközelebb a ligetbe kacsákat nézni, a kicsik már totyognak az anyukáikat követve, és Sárika nem tud betelni azzal a mozdulattal. mikor a fiókák a tojók után bizonytalanul, de nagyon bátor nekirugaszkodással beugranak a vízbe.

A következő vasárnap Siklósi úr a szokásos első járata helyett inkább a 105-ös busszal ment egy darabig, majd lesétálta az út maradékát a lánya lakásáig. Nem érte meg neki így jutni el az unokájához. Nem érte meg neki így jutni el bárhová is.