Az ügy mindig folyik, és többnyire körbe – ez az úgy nevezett magyar valóság. Aki ma fölényeskedő telefonos zaklató, az holnap hoppon marad az ágyban. Az idő előtt távozó csábítót talán majd zavarba hozza egy agresszív taxisofőr, akit meg egy házsártos feleség vár otthon. Másnap pedig az anyagias asszonykára csapják rá a posta ajtaját, mert a pénztárosnőt felbosszantotta egy callcenteres. Vagy ez nem is velük történt? Hát majd megesik valaki mással.

A Folyóügy látszólag meg sem próbálja magát komolyan venni, mégis olyan érzékletes társadalomrajzot készít, amihez foghatót az utóbbi években egyetlen színházban sem láttunk. Ábrázolásának legszembetűnőbb eszköze végtelenül egyszerű, de legalább annyira ötletes is: egy apró forgószínpad, melyet a színészek hoznak mozgásba. A manuális forgatás elsőre költségkímélő megoldásnak tűnik, de a darab előrehaladtával metaforává nő, mintha azt mutatná meg, hogy ezt a végtelen mókuskereket mi pörgetjük magunk körül. Annyi biztos, hogy a minimál-díszlet meghozza a hatását. A részletek hiánya nem okoz értelmezési nehézséget, hiszen a közönség számára ismerős helyszíneken járunk – a buszon, a postán vagy épp a sarki boltban. Az üresség hatására inkább egy általánosabb dimenzióba kerül a cselekmény – még inkább úgy érezzük, hogy ez bárhol, bárkivel megtörténhet.

Erre játszanak rá a sematikus karakterek is – egy csipet agresszióhoz adj hozzá egy fejkendőt, és máris kész a pesti nyugdíjas. Ez persze túlzás, de hasonlóan karikatúraszerű jellemábrázolást látunk a színpadon is. Mindenki csak egy tulajdonsággal rendelkezik, de azzal nagyon, és persze soha senki nem azt csinálja, amit kéne, de főleg nem azt, amihez ért. A szereplők csak akkor villantják meg egy másik arcukat, amikor átbillen a libikóka, a mérleg nyelve vagy a kocka – ahogy tetszik. Folyton változnak az alá-fölérendelt viszonyok, egymásnak feszülnek a korosztályok és a különböző társadalmi rétegek.

Ez a folytonos rohanás ugyan nem hagyja elmélyülni a karaktereket vagy a közéjük ékelődő konfliktusokat, de élesen megrajzolja a nagyvárosi emberek ellentmondását. Több millió idegenként élünk, lelkileg távol egymástól, fizikailag viszont kényelmetlenül szűk helyeken összezsúfolódva. Ritkán kötünk valódi kapcsolatokat, de egy ismeretlennek a legfájóbb titkunkat is kiterítjük, pontosan azért, mert tudjuk, hogy később újra idegenként válunk el. Végül is kinek és miért mondaná el a megszeppent fiú, hogy egy kielégítetlen taxisofőrrel utazott, aki egy új légkondival próbálja visszaédesgetni magához a feleségét?

Az abszurd körforgás közben egyetlen kérdés furdalja a nézőt – már ha a puskagolyóként záporozó poénok között marad ideje a töprengésre: hol lehet abbahagyni egy történetet, amelynek kezdete sem volt, nem hogy lezárása? A válasz pedig: sehol. Az utolsó jelenet visszakanyarodik a legelső párbeszédhez, ezzel bravúrosan kimerevíti a képet az időtlenségben – az ügy pedig folyik tovább.

Folyóügy – #magyarvalóság egy felvonásban
Az RS9 Színház előadása

Szereplők:
Mérai Katalin
Málnai Zsuzsanna
Jászberényi Gábor
Kathy Zsolt
Makray Gábor

Írta: Braun Barna
Rendezte: Csáki Rita

Legközelebb 2018. március 30-án és 31-én 20:00-kor látható az RS9 Színházban

JEGYVÁSÁRLÁS