Távolról öt tizenéves fiút pillantunk meg sportoláshoz öltözve. Egymás mellett, mögött haladnak. Nevetnek, viccelődnek, beszélgetnek.

Az első fiú Barnabás, ő a bandavezér. Hosszú fekete haja van, formás vádlija, közel egynyolcvan magas. Mellette Csaba: barna haj, barna szem, neki a felsőteste izmos, a vádlija kevésbé. Csaba mellett Gergő következik a sorban, ő a legidősebb, szőke hajú, kék szemű, magas srác. Utána jön Mátyás, ő hozza a labdát, amely már viseltes. Játszik vele, pattogtatja, dekázik párat. Ő a leghelyesebb mind közül. Magas, göndör fekete haj, kék szem, fiatalos arc, de megjelennek a férfias vonások is rajta. A nézése erőt sugároz, járása elegáns, légies. Még Albertről nem ejtettünk szót: hatalmas orra van, elálló füle, kancsal szeme, hosszú és vékony lába.

A pályához érve Mátyás beszalad, a labdát leteszi a tizenhatosra, és nagyot belerúg, a labda a kapufán csattan. A többiek is futva követik a pályára, amelynek állapota silány, göröngyös, kemény talajú, a fű magas, már ahol van. Igazi falusi pálya, tehénlegelésre sokkal alkalmasabb lenne, mint labdarúgásra. Hátul egy rozoga öltöző is található, ami arról árulkodik, hogy hajdanán bajnoki mérkőzéseket rendeztek itt. Az öltöző külseje megviselt, téglák esnek le a tetőről, a fal omladozik. Az öltöző mögött egy árnyékszék is található, amely tökéletes lehetőséget ad a titokban való ivásra, cigizésre vagy a dugásra. A pálya melletti réten almafák vannak, a fiúk oda szoktak átjárni almát lopni, ha befejezték a focizást.

A nap égetően süt, az idő rendkívül szeles, de ez csöppet sem zavarja az öt tizenéves focistát, akik passzolgatnak, kapura lőnek.

– Hé, fiúk, Imi merre van, nem jön ki? Nélküle nem vagyunk meg, kellene még egy ember – szólal meg Barnabás.

– Nem jön, az anyja eltiltotta, mert kiszökött a disznó, nem vigyázott rá, és azt keresték egész éjjel – feleli neki Csaba.

– Ó, hogy baszná meg! Kellene még egy ember. Kinek szóljunk? – kérdezi Barnabás.

– Fingom sincs – válaszolja Csaba.

– Megvan, szóljunk Mikinek – mondja Mátyás.

– Ne basszál fel. Neki biztosan nem. Kettőt sem tud rúgni a labdába. Még a szél is elfújja. Ki van zárva. Azzal a kis buzival nem játszunk – szól Csaba.

– De, menjünk, szóljunk neki, kell még egy ember – bizonygatja Mátyás.

– Bánja a faszom – feleli Barnabás, majd köp egyet.

– Ki menjen el érte? – kérdezi Csaba.

– Aki kitalálta, menj te – mondja Barnabás.

A falu csendes, egy lélek sem jár kint az utcán. Mindenki dolgozik, vagy kocsmában van. Mátyás hátrasimítja a haját, és sétál. Miki a falu másik felében lakik, a református templom mellett.

Tíz perc gyaloglás után megérkezik. Odaáll a kapuhoz, és hangosan bekiabál Mikinek. A kiabálásra megjelenik egy kutya, mögötte fut egy macska, két kakas, három tyúk, és battyogva megjelenik Miki nagymamája is a sor végén.  A nagymama apró, törékeny asszony, otthonkát visel, fején csipkés kendő. Meglátja Mátyást, elmosolyodik, majd megszólítja a fiút.

– Matyikám, szia, hogy vagy, jöttél a Mikiért?

– Csókolom, igen, jöttem neki szólni, hogy jöjjön focizni. Hol van?

– Mindjárt szólok neki, Matyikám. De figyelj csak ide. Vigyázzál rá. Rád bízom őt. Jó fiú vagy. Ismerem én a te barátaidat, nagyon vásott kölykök. Ne hagyd, hogy bántódása essen! Ismerem a nagyanyádat, jó barátnők voltunk fiatalon, megmondalak neki, ha nem vigyázol az unokámra! Ha becsületszavadat adod, hogy vigyázol rá, nyugodtan elengedem őt, és nyugton leszek itthon.

– Igen. Megígérem, vigyázni fogok rá.

– Köszönöm, Matyikám. Köszönöm. Én megyek vissza a kertbe. Sok a munka. Te menj be, szólj neki. Játsszatok egy jót, kell neki a mozgás és a levegő.

Kisvártatva megjelenik az ajtóban egy vékony, alacsony, mezítlábas, rosszul öltözött srác.

– Ki az, ki van ott kint?

– Szia, én vagyok az, Mátyás, gyere focizni!

– Most nem mehetek.

– És miért nem?

– Mert büntetésben vagyok.

– Előbb beszéltem a nagyiddal, elenged. Gyere.

A fiú sarkon fordul, becsapja maga mögött az ajtót. Mátyás felhúzza a szemöldökét, kinyitja a kaput. A kutya közel megy hozzá, megszagolja, ugat rá, de Mátyás elzavarja magától. Odalép a ház ajtajához, és beszól Mikinek, aki bent ül a konyhában, és a körmét rágva olvas.

– Ne hisztizz már be! Gyere ki. Focizunk egy jót.

– Úgy, mint a múltkor?

– Nem, most nem fognak bántani. Becsszó. Ígérem. Most ott leszek. Megvédelek.

– Biztosan?

– Igen, igen, csak gyere.

Miki végül rászánja magát, kinyitja az ajtót, és mezítláb kilép. Kezet nyújt Mátyásnak, de a szemével a földet nézi.

– Mehetünk – szól Miki.

– Így akarsz jönni, mezítláb?

– Igen. A kutya szétrágta a csukámat.

– Jól van, gyorsan elmegyünk hozzám, és odaadom a régi csukámat. Biztosan jó lesz a lábadra. Na, menjünk, a többiek már várnak minket.

Miki lassan csoszog az úton Mátyás mögött, a forró beton égeti a lábát. Mátyás nem lakik messze Mikiéktől, csak pár perc séta az út.

– És kik vannak lent?

– Csaba, Barnabás, Albert, Gergő – feleli Mátyás.

– Aha.

– De meg is érkeztünk. Hányas a lábad?

– Negyvenes.

– Rendben, mindjárt hozom a csukát.

Mátyás otthagyja a fiút. Miki nézi a házat, amely kívülről fehér, egyszerű építésű. Az udvara tágas, két macska játszik egymással. Az udvar mögött van egy nagy kert, ott almafák vannak, meg szilvafák. Miki lábujjhegyre áll, nézi a szépen érő almákat, és a gyomra korog egyet.

– Itt is van a csuka. Próbáld fel. Kicsit kisebb, de megteszi.

A fiú kezébe veszi, nézi, leül a földre, és felerőszakolja a lábára. Fájdalmas arccal mosolyog. Feláll, járkál benne párat. Látni, hogy nyomja a cipő a lábát.

– Na, megteszi?

A fiú bólint. Elindulnak. Mátyás megy elöl, őt követi Miki.

– És hogy telik a nyári szünet, olvasol valamit? – kérdezi Mátyás a fiút.

– Telik. Jól. Köszi. Az egri csillagokat meg A kőszívű ember fiait. Nagyon jó könyvek. Nagyon szeretem Jókai Mórt meg Gárdonyi Gézát.

– Aha. Az remek.

Pár perc séta után megérkeznek a pályára.

A négy ott maradt fiú közben passzolgat, kapura lő. Amikor Barnabás meglátja a két érkező fiút, hangosan felnevet, majd odakiabál nekik.

– Nézd már! Hát kit fújt ide a szél! Miki tiszteletét tette közöttünk, lejött focizni. Minő megtiszteltetés, Uram.

A fiú megtorpan, nyel egy nagyot, majd visszafordul. Mátyás meglátja, hogy menni akar. Karon ragadja, és nem engedi el.

– Hagyjad. Csak hülyéskedik. Gyere. Vigyázok rád.

Leraknak két farönköt kapunak, majd húsz méterre tőle újabb két farönköt, és kezdetét veszi a foci. Miki Mátyással és Alberttel van egy csapatban. A játék képe egyoldalú, Barnabás csapata sorra rúgja a gólokat.

– Te hülye fasz, játszani sem tudsz, minek jöttél le, te! – szólja meg Mikit Albert, aki éppen kötényben kapott egy gólt Barnabástól. – Esküszöm, hogy kiheréllek, te fasz.

– Hagyjad már békén, próbálkozik, nem látod? – veti oda Mátyás, miközben Barnabásék járatják hátul a labdát.

– Védjed a kis buzit. Persze. Le is fogod szopni, nem?

– Srácok, elég, focizzunk már! – vet véget a veszekedésnek Csaba.

Tovább folyik a játék, de semmi sem változik. Barnabásék tovább lövik a gólokat, már tízzel vezetnek. Miki csetlik-botlik, ritkán sikerül egy egyeneset rúgnia, de az sem megy emberhez. Albert megunja, odamegy Mikihez az újabb rossz passz után, és pofán vágja. Miki ettől hátraesik, és lent marad a földön. Mátyás odarohan hozzá.

– Jól vagy, minden oké? – kérdi tőle.

Miki kábultan fekszik a földön, nem válaszol semmit sem Mátyásnak.

– Ez most minek kellett, te fasz? He, miért? Ő a legkisebb. Vétlen. Próbálkozik. Nem tehet róla – védi meg Mátyás a fiút.

– Te ebbe ne szólj most bele. Kellett kihívnunk őt. Egy balfasz, nézz már rá, a szél is elfújja, de adok neked is egyet, ha szeretnéd! – fenyegeti meg Albert Mátyást.

Barnabás megunja, a két srác közé lép, és igyekszik rendet tenni.

– Elég, tudjuk, ez egy kis fasz, nem kellett volna kihívni játszani, de a múltkor már elláttuk a baját.

– Most is megtehetjük. Szórakozhatunk megint egyet. A foci úgyis befuccsolt, szóval játszhatunk. Na, benne vagy, te, focisták szégyene, te – szól Albert.

Miki közben próbál felülni, leporolni magát, majd megtapogatja a száját, végighúzza az ujját az ajkán, amely vérzik. Lábra áll, de nem sikerül sokáig talpon maradnia, gyorsan visszahuppan a földre.

– Srácok, igazán, tényleg nem kellene a balhé. Egy csapat vagyunk. Matyi, kísérd haza ezt a kisfiút. Albert, te meg nyugodj le, menj ki hátra, verd ki, látom, túl sok energia van benned. Szívjunk el egy cigit, igyunk egy sört, aztán lépjünk haza – igyekszik lezárni a dolgot Barnabás.

Miki újból próbál felállni, ezúttal sikeres a kísérlete, és talpon is marad, habár az erős széltől egy kicsit meginog. Az ajka egyre erőteljesebben vérzik.

Albert nem hallgat Barnabásra, mihelyt feláll Miki, odamegy hozzá, és újból arcon vágja. A fiú megtántorodik, de ezúttal állva marad. Albert ezután tökön rúgja.

– Elég legyen! – kiált közbe Mátyás.

– Mondtam, ne pofázzál bele, mert különben te is kapsz egyet. Miért is véded ezt a kis senkit? Elverjelek, mint régebben, amikor óvodás voltál? He? Kérsz egyet? Aztán mehetsz az anyádhoz sírni, mint kicsiként. Nézz már rá. Emiatt kaptunk ki. Milyen kis buzipofája van. Vékony kis senki, ruhára sincs pénze. Mi van anyuciddal, Mikike? Dögös kis punci volt. De mivel egy ilyen nyomorék fiút szült, inkább felakasztotta magát. Jól tette. Na, mi lesz, skacok, szórakozunk? Etetünk vele homokot, meg füvet? Vagy kikötözzük? – kérdi Albert a többiektől.

Miki letérdel, kezét az arca elé teszi.

– Na, mi van, puncik vagytok? Gyertek már, verjetek be ti is egyet ennek a senkinek – biztatja a többieket Albert.

Mátyás közben távolodik az eseményektől, hátra, az árnyékszékhez fut, onnan nézi tovább az eseményeket.

– Hova futsz, te, ezután, ha végeztünk vele, te következel! Gyáva fasz. Nem azt mondtad, hogy megvéded? Kis buzi vagy te is! Félsz, hogy a szart is kiverem belőled, mint az óvodában – kiabál Albert Mátyás után.

– Bandatagot nem bántunk. Mátyás tag. Őt hagyjuk.

– Faszom a hülye szabályokba – feleli Albert, majd a földre köp egyet –, na, gyerünk, szórakozzunk.

Albert lehajol, kitép egy kis füvet, meg földet, és odalép Mikihez.

– Egyél. Hoztam neked vacsorát. Remélem, éhes vagy.

A fiú remeg, szorosan összehúzza magát, és rázza a fejét.

– Márpedig enni fogsz. Gyertek, fiúk, fogjátok le, hadd etessük meg ezt a kis vékony buzit.

A többiek megvonják a vállukat és követik Albert utasítását. Lefogják Mikit, amíg Albert igyekszik a szájába tömni a földet és a füvet.

Mátyás közben megérkezik az árnyékszékhez. Miután végzett a dolgával, elbújik az öltöző mögé, és onnan nézi, hogyan kínozzák tovább a fiút.

Miután nagy nehezen lenyomták torkán a füvet, Miki ráhány Albert cipőjére. A fiú erre mérges lesz, teljes erejéből megüti Mikit, aki az ütés hatására kiköpi két fogát a földre.

– Te fasz. Nemrég kaptam ezt a csukát. És te lehányod. Te kis buzi. Szereted, ha fasz van a seggedben? Vagy mit szoktál magadnak feldugni? Csabi, menj el, hozzál egy faágat. Végre olyan dolog következik, aminek még örülni is fogsz – mihelyt Albert befejezi a mondanivalóját, arcul köpi a fiút.

Mátyás továbbra is az öltöző mögül figyel. Homlokáról folyik a verejték. Két lépést tesz előre, majd megáll, visszalép. Kettőt előre. Egyet vissza.

Közben Csaba megérkezik egy szép, méretes faággal.

– Ezt azért talán mégsem kellene – szólal meg Gergő.

– Pofa be – feleli Albert.

Albert kezébe veszi a botot, nézi, méregeti, a szeme csillog, kajánul vigyorog.

Zihálva, izzadva felébred. Kinyitja a szemét, lenyúl az ágy mellé, a sör elfogyott. Nagy nehezen felül az ágyról, megropogtatja az ujjait, fejkörzéseket végez, majd feláll. A sötétben bukdácsol, a sok sörösdobozban, sörösüvegben megbotlik, elesik. Hangosan káromkodik egyet, megtörli magát, feláll, elcammog a villanykapcsolóig. Kapcsolná fel, de semmi. Sóhajt egyet, kinyitja az ajtót, áthalad a középső szobán. Megérkezik a konyhába, felkapcsolja a villanyt, odamegy a hűtőhöz. Kinyitja, belenéz: sertéspörkölt, vaj, sonka, szalámi, és egy félig megevett tortaszelet van benne. Kiveszi a sertéspörköltet, kenyeret vesz mellé, kanalat, leül az asztalhoz, és eszik. A ruháját leeszi, ránéz, majd folytatja az evést. Kikanalazza az utolsó húst is, megeszi a kenyeret is, a végén pedig büfög egyet. Az arcán elégedettség jelenik meg. Otthagyja az asztalon az edényt, amiben a pörkölt volt, kinyitja az ajtót. Kimegy a teraszra. Felkapcsolja a lámpát, előveszi a zsebéből a cigit, és rágyújt. Az elszívott cigi után feláll, a kocsma felé veszi az irányt.

Baktat felfelé. Az utca kihalt és csendes. A lámpák szórt fénye éppenhogy megvilágítja az utcát. Elhalad a templom mellett, jobbra fordul, megpillantja a kocsmát. Nincs még záróra. Két alkoholista ül a kocsma teraszán, mind a ketten olcsó sört isznak. Mátyás belép, körbetekint, biccent a két alkoholistának, akik visszabiccentenek. Bent a kocsma helyisége kicsi, szűk, pár szék van benne, illetve két asztal. Odalép a pulthoz, zsebébe nyúl, kotorászik, de két sörös kupakon kívül semmit sem talál benne, de reménykedve megszólítja a kocsmárost.

– Egy sört kérnék. Meg egy felest. Felírod a többi mellé?

– Nincs több sör, se feles. Ennyi volt. Így is sok a hiteled. Majd ha fizetsz. Addig semmi.

– Csak egy sört. Kérlek. Szükségem van rá, muszáj innom. Remegek, nézd meg a kezem.

Közben belép a kocsmába Miki. Magas, jólfésült, ápolt külső, fekete zakó, fekete cipő. Széles mosollyal az arcán odalép a pulthoz, kér két sört, meg egy feles pálinkát.

– A vendégem vagy, Mátyás. Gyere, üljünk le. Rég láttalak.

Mátyás felhúzza a szemöldökét, furcsa szemmel néz az idegenre. A sört örömmel fogadja.

– Olyan rég voltam már a faluban. De téged megismertelek, ahogy megláttalak. Igaz, máshogyan nézel ki, mint legutóbb, tíz éve. Akkor a nagymamám temetésén láttalak. Fiatal voltál. Húszéves, ahogyan én is. Most is temetésre jöttem haza. Másra nem is járok. Holnap temetik az öreg Kovácsot, a volt iskolaigazgatót, gyermekkori pótapámat. Biztosan ismerted, jó ember volt az öreg.

Mátyás üveges tekintettel néz az idegenre. Próbál valamit előhívni az agyából, mégis ki ez, aki meghívja őt egy sörre, aki kisegítette. Kinek az unokája, meg milyen temetésről beszél?

– Fogalmad sincs, ki vagyok, ugye? Rég láttál. A temetésen nem találkoztunk. Tizenöt éve láttál utoljára. Egy nyári napon. Én mindenre emlékszem. De mindegy is, ne firtassuk a múltat. Ami megtörtént, az megtörtént. Mi van veled, Mátyás? Nem nézel ki valami jól.

Mátyás felemeli a kezét, megvakarja a fejét, iszik a sörből, feláll, kimegy a mosdóba. Ott elidőzik pár percet, visszaül az asztalhoz, és tovább issza a sörét.

– Nem ilyen szótlannak ismertelek. Miklós vagyok. Balog Miki. Fent laktam az Arany János utcában. Vékony fiú voltam. A nagymamám ismerte a te nagymamádat. Jóban voltak. Tizenöt éve költöztem fel Budapestre. Semmi?

Mátyás kiissza az utolsó cseppet is a sörből.

– Fizetsz még egy sört? Meg egy felest.

– Persze, hozok még egy sört, meg egy felest is.

Miki feláll, kér két sört, meg két felest. Leül az asztalhoz, az egyik sört odateszi Mátyás elé, a másikat maga elé.

– Tizenöt év bizony hosszú idő. Megértem, ha elfelejtettél. Sokat változtam. Mit csinálsz itt, mi lett veled? Mondj valamit.

Mátyás egy hajtásra lehúzza a felest, aztán a sört is hamar megissza, majd feláll, és köszönés nélkül otthagyja Mikit.