Csináltam drámát, hogy legyen. Ültem otthon a kivasalatlan ingek és gatyák halma mellett, mint lakó a fölösleges dolgok tárházában. De valamit ki kellett találni. A huszonötödik. Ez nem egyszerű évforduló. Ez a huszonötödik, amit arannyal címkézünk fel, és dobunk a többi doboz közé. Már előre utáltam. A rózsákat, a sunyítást, a szégyent, ami úgy tapadt a testünkre szeretkezés közben, mint a kátrány. Tudtuk mindketten, hogy megtörtént, de abban bíztunk, javul majd idővel. De persze ez már csak a hideg, matematikai alapokon nyugvó remény.

Végül kipattant a szikra. Ócska, kurvás megoldás, de akkor jó ötletnek tűnt. A vöröset, vagy a feketét? A vöröset, annak fájdalomszíne van, annak indulatszíne van, a vörös az csak hús. Próbálgattam, simán bugyira, legalább röhögjek magamon. Ahogy elnézem, én se kívánnám ezt a segget így, nagyibugyival, rajta valami vadvörös madzag, mellé diszkrét dzsumbuj. Csendélet. Végül vittem, nem tehettem mást. Otthon nem bírtam magammal, felpróbáltam. A fogselyem felértékelődött a szememben, de nem akartam mártírt játszani. Megint.

Szóval csak vártam a pillanatra. Reggel szemérmesnek álcázott felöltözés. Kínos mosolygás, de minek. Ebéd A vendéglőben, szóba sem jöhetne más, mert megtudnám, amit már tudok. Nézzük a menüt, zsenge borsólevest rendelünk. Bab, borsó, nők, én is csak egy vagyok a többi hüvelyes közül. Kanalazunk. Emlékszel, amikor? Az nem én voltam. Vita, hogy úgy tűnjön, beszélgetünk. Érzem, a ruhám alatt elszakadt egy szalag. Legalább szellőzik.

Hotelszoba. A portás megismeri. Milyen jó arcmemóriája van, hogy megjegyzett tavalyról. Az év poénja. Belenyomnám a fejét a csengőbe. De itt a pillanat. Fújtatok egy kicsit a lépcsőtől, ha nagyon megerőlteti magát, még azt is hiheti, csábosan pihegek. Várj itt, édes, kimegyek a mosdóba. A rúzsomat sikerül az orromig felkenni, sebaj, úgysem azt fogja nézni, ha ügyes vagyok. Pánik gőzöli tele a fejemet, az elszakadt szalag konkrétan a fehérneműm, de nyugalom, valaha pecázni jártunk, rohadtul untam, de legalább a halászcsomó megmaradt. Én vagyok a nagy fogás.

Helló, rosszfiú, nyivákolom, és látom, hogy lefagy. Szeme helyén két üveggolyó, valahová a távolba mered. Kínos. Percek múlva nyöszörög valami olyasmit, hogy tetszel, bébi, de a hangjában semmi tesztoszteron. Leülök mellé az ágyra, kibomlik a szalag. Sebaj, látta már eleget. Nem érzek semmit. Gyülekeznek a felhők az agyamban. Várok. Végül kimondom. Ilyen volt rajta is? Pontosan ilyen.