A fiú beletörődően lehunyta szemét. Mire kinyitotta, a lakásán voltak. Szürkülni kezdett. Ez kedvezett neki, mert szíves-örömest bújt a sötétedés bátorító leple alá. Azzal az illúzióval, hogy a lány nem látja, mégis remegő kézzel indított el egy filmet. Bár mozdulatai ingatagok voltak, elhatározása rendíthetetlen volt. A lány némán figyelte a szertartást, ahogy gondosan két pohár bort helyez az asztalra, tökéletes szimmetriában, párhuzamosan a párnák síkjával, melyek közül egyet a lány háta mögé csúsztatott, egyet pedig maga számára ugyanolyan szögben melléfektetett. Megigazította a piros ágytakaró sarkát. Elkészült a kompozíció. A szoba minden tárgya rendbe szedte magát és lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. A fiú leült a lány mellé, egyik poharat a kezébe adta, majd koccintottak.

– Tartozom neked ezzel – mondta, és elindította a filmet.

Úgy ültek, mint két berendezési tárgy. Mereven, szimmetrikusan. Karjaik párhuzamosan feszültek egymás mellett, alig egy centiméter távolságra. Érezték egymás testének melegét. Vágyuk, végső elkeseredettségében, a szőrszálaikon keresztül próbált közelebb férkőzni, ezért merőlegesen meredeztek a két kar között, mintha így – lopva – megérinthetnék egymást.

HA A SZÁMOK FONTOSAK VOLNÁNAK

A fiú, amikor még szűz volt, felírta a naplója utolsó oldalára a következő szót: szex. Aláhúzta, és kettőspontot tett utána. Így:

SZEX:

 

 

 

 

Reményei szerint ide kerültek volna azoknak a lányoknak a nevei, akikkel életében valaha szeretkezett. A fiú várt. Reménykedett.

Majd áthúzta, és ezt írta oda helyette:

CSÓK:

 

 

 

 

Ha a számok fontosak volnának, elmondanám, hogy hány lány neve állt ott, de mivel nem azok, csak annyit mondok, kevés.

Azonban a következő naplója utolsó oldalára már ez került:

KÖNYVEK:

 

 

 

 

Ha a számok valóban fontosak volnának, elmondanám, hány könyv címe szerepelt ott, de csak annyit mondok, sok.

*

Ha a számok mégis fontosak volnának, akkor a pirahák nagy bajban volnának. Ők mindössze két szót használnak a mennyiség kifejezésére. Az egyet és a kettőt. Hói és hoí. E két bámulatosan hasonló szó is tulajdonképpen inkább csak azt jelenti, hogy kevés és sok. A pirahák a nihil birodalmában élnek, a világnak azon a pontján, ahol nem kell a színeket néven nevezni. Elég azt mondani, világos, vagy azt, hogy sötét. Ha valami piros, azt kiáltod: vér! Életükben nincsenek bonyolultabb rokonsági kapcsolatot kifejező szavak sem. A tapasztalat gyermekei, nincsenek isteneik és semmilyen teremtésmítoszuk, csak az érzékszerveiknek hisznek. Az itt élő emberek nyelve független minden élő nyelvtől a világon. Énekelve beszélnek, és másként ejtik a mássalhangzókat a férfiak, és másként a nők. Nincs lehetőség kifejezni a múltat és a jövőt. Csak az “itt és most”-nak van értelme.

A fiú sohasem hallott a világ legnagyobb őserdejének mélyén rejtőző piraha törzs különleges életéről, ezért folyamatosan számvetést készített élete minden részletéről. Pontosan tudta, mennyibe kerül a kedvenc kávéja, és mennyi a havi fizetése. Számon tartotta a lépteit, a pulzusát, a birtokolt kilóit, a leélt éveit. Az utcasarkokat, épületeket, ablakokat. Rokonokat, barátokat, szomszédokat. Napokat, hónapokat, és a lány óta számontartotta a piros színt is.

*

A lány nem csak azt nem tudta, hány emberrel feküdt le, mennyivel csókolózott, vagy mennyi könyvet olvasott el élete során, de azt sem tudta, hányas szám alatt lakik. Hiszen olyan gyakran váltogatta tartózkodási helyét, mire megjegyezhette volna a számokat, feleslegessé váltak. A számokkal amúgy sem volt különösebb barátságban. Ha egy számot mégis meg kényszerült jegyezni, például egy kapukódot, minduntalan megpróbálta kicselezni őket. Megfosztva számbéli mivoltuktól képekké alakította őket az agyában. Így nem a számokat, hanem a bepötyögés mozdulatsorának képét rögzítette emlékezetében.

HA A SZŐRSZÁLAK MESÉLNI TUDNÁNAK

A szőrszálak, amelyek egyértelmű hajlandóságot mutattak a közeledésre, végre egymásba kapaszkodhattak. A fiú karja a lány karjához ért, ami villámcsapásként rázta meg mindkettőjüket. Tekintetük egymásra vetődött, majd, hogy eltereljék zavarukról a figyelmet, csókolózni kezdtek. A film már csak háttérzeneként töltötte be a teret. Csókolózás közben megváltak ruhadarabjaiktól, és ujjaikkal egymás bőrét simogatták. Tetőtől talpig végigpásztázták egymást.  Láthatóan örömüket lelték ebben, de valahogy, valami mégsem stimmelt. A nyelvek nem egy irányba tekeregtek. A karok folyton egymás útjába kerültek. A lábak illetéktelen helyekre szorultak. A csípők két külön irányba indultak el. A két test mintha nem egy célért küzdött volna. Ütődtek, koccantak, hánykolódtak a testrészek. Káosz uralkodott el a szobán. A film is leállt. Egy darabig még próbálták menteni a menthetőt, de végül a szőrszálak is feladták a reményt, és nyugalmi állapotba húzódtak vissza.