fától fáig csapódom az erdőben
titkaim repedésekbe súgtam
akkor se leszek ma hanyag
ha felrikoltasz egy odúban
azt az egyetlen fényt kerestem
azt a sugarat mit elém hánytál
ott csorgott le lassan reggel
az erkély hideg vaskorlátján
kinevethetsz naiv vagyok
számban a fog még tejben olvad
de az ujjak lassú valcerében
habcsókká dermed meg a mérged
azzal etetlek mit nem szeretnél
mégis egyben nyeled le a telet
nem akad meg a torkodon
egy elfelejtett rágós perc sem
az ágak végén hegyes gallyak
karmolnak egyet az ólom-égbe
majd kesztyűt húzok és feltekerem
zsinórom a hideg kékben