K.- nak és Z.- nek

Sajnálom, hogy az árnyékokat
nem úgy tudom nézni, ahogy
vannak. Mellettük a fénnyel
visszatérnek hozzám.

Hogy ne menjek el, néha
leereszkedik a ködben –
magamat se látom a dolgokban,
amiket természetem szerint

nézek – hogy nem volt,
amivel megbánthattál volna,
elgondolkodva, hogy mit adna
neked, hasonlít alakodra

bennem mint egy nyárs, egy tengely,
mindig én tisztítom meg a felém
vezető utat. Pályájától
a fák, a bokrok, mint tőlem

lopott gondolatok kapnak
enyhe remegést, szédületet,
míg az én testem szokatlanul
körülöleli ágát, amitől

elválni nem tud, mert nem lehet.
Hiábavaló mozgolódnom,
engem utánzó napsárga levelek,
tűzlegyező szürke hideg égen.

Kecsegtető hívság, hogy van szépségük
megmozdulni, ok, két név,
amivel magamban illetem
szórakozásból, mert nekem

szegényesebb indokaim és
lehetőségeim vannak,
mint ami hervadó, szárától
drótozott, fejénél átdöfött ajándék,

virág, tépett ajtón fehér kopogás.