Klára csak haza akart ugrani, hogy meglátogassa a nagyanyját 2001 szeptemberében. Ha már itthon volt, elment egy általános iskolai osztálytársnője esküvőjére is Villányba, bár semmi kedve nem volt hozzá. Szombaton naplementekor ráérősen cigizett a fogadó hátsó kertjében, ahogy a nagyapja tanította, csak nyugodtan, egyenként megemésztve minden slukkot, mintha abból nyerné az agya az oxigént a gondolkodáshoz, és közben magában összehasonlította a villányi szőlődombokat a Loire-völgyiekkel. Bent a lagzin már elkezdődtek a beszédek, a vőlegény tanúja volt épp soron, egy idétlen, tepsiképű srác, aki gyerekkori emlékeket felidézve igyekezett vicces lenni, de inkább csak nagyon zavarban volt. Klára visszasietett a helyére, az általános iskolai ismerősöket és vendégeiket, köztük a három hupilila egyenruhás koszorúslányt tömörítő, fehér abroszos asztalhoz és a sült kacsacombhoz, amit már nem fejezett be, mert nagyon száraznak ítélte. Finnyás ízlése volt, ami nem csoda, hiszen négy éve Párizsban élt. Marketing és Sales koordinátor volt egy hotelben, nem messze a Rue Descartes-on fekvő manzárdlakásától. Még így is megadta az esélyt a kacsacombnak, de a Saint-Germain éttermeiben kaphatóhoz nem volt fogható. C’est la vie! – vonta meg a vállát Klára.

A menyasszony, Anna a padtársa volt általánosban. Nem azért, mert annyira szerették egymást, csak egymás mellé ültették őket, aztán úgy maradtak. Klára nyolcadik osztály után Pécsre ment gimnáziumba, Anna Dombóváron maradt, hogy az apja által tulajdonolt cukrászdában dolgozzon. Itt volt törzsvendég a mostani férje, a programozó Tibor. Klárát nem látta azóta, hogy elköltözött Franciaországba, és nagyon sajnálta, hogy Klára a lánybúcsúra sem tudott hazajönni, pedig szívesen várta volna.

De Klárának akkor fontosabb dolga volt. Míg Annáék a pécsi Boccaccio klubban lánybúcsút tartottak, Klára és négy francia barátnője az egyetemről a Café Le Mabillon-ban futott össze, hogy beszéljenek egy esetleges közös New York-i szilveszterről, és Klárának eszébe nem jutott volna hazajönni egy lagzi miatt egyébként sem. Most, az esküvőn is folyton a Nokia 3310-esét nézegette, hátha kap üzenetet valamelyik barátnőjétől a repülőjegy-foglalással kapcsolatban.

Időközben elkezdődött a tánc, és Klárát hívták is a parkettre a mulatós zenekarra táncolni, de nem akarta összegyűrni a Chanel kosztümjét. Kiment inkább a végtelenbe nyúló szőlődombokra néző hátsó kertbe rágyújtani, és beismerte magának, ez a látvány azért mégsem olyan rossz. Leült a kerti padra egy szőke, tízéves forma kisfiú mellé, aki éppen Tomb Raider-t játszott a Game Boy Advance-én. Klára megkérdezte tőle, ez-e a kedvenc játéka.

– Igen, ez az egyik, szeretem, ahogy fut benne a néni! – válaszolta a fiú.

„Olyan hamar felnőnek!” – gondolta magában ironikusan Klára.

A vőlegénnyel mégis beleegyezett egyetlen táncba, koordinálatlan mozgással és sok pörgéssel körítve. Mivel Klára vezetett Szombathelyre a nagyanyjához, és nem ivott, lassan kezdett feltűnni neki, hogy mennyire kezd lerészegedni körülötte mindenki, ahogy fokozatosan hangosodik a nevetésük és egyre pirosabb lesz az arcuk. A tortavágásra még ott maradt, evett egy szeletet, hosszasan búcsúzkodott a nyolcvan vendég kb. felétől, és éjjel kettőkor ült bele a bérelt Fiat Punto-jába.

Három napig tervezett maradni Erzsinél, mielőtt visszautazik Párizsba. Már várta, hogy újra kislánykora egyik legkedvesebb helyszínén legyen, hogy befeküdjön a hintaágyba és hallja a nagyanyja megnyugtatóan búgó alt hangját. A barátnőitől még mindig nem jött üzenete, és nem fogadott hívása sem volt. Mikor hajnali fél hat fele, már a napfelkeltét nézve elfáradt, félreállt egy pihenőnél, és a hátsó ülésre ledőlt kicsit aludni. Úgysem mehetne ilyen korán a nagyanyjához vasárnap.

Klára reggel tíz felé hajtott be a metálpiros Punto-val Erzsi tyúkoktól zsúfolt udvarába, akik egytől egyig ugyanabban a tempóban fejvesztve rohantak az óljuk felé, mikor Klára megérkezett a villogó autólámpákkal. Erzsi azzal a meleg, forró öleléssel fogadta Klárát, ami a gyerekkori nyarakra emlékeztette minden alkalommal. Sűrű, hullámos ősz haja és kedvenc ciklámenszínű virágokkal tarkított otthonkája azóta is változatlan volt. Micó, a fekete macska kiszaladt a kertbe, hogy ne zavarja nagyanyát és unokáját, meg hogy kicsit bosszantsa a tyúkokat. Erzsi éppen főzés közben volt, tyúkhúsleves és túrós csusza készült ebédre, egytől egyig olyan fogások, amik Párizsban mérhetetlenül hiányoztak Klárának, főleg azért, mert Párizsban szigorú szénhidrátszegény fogyókúrán tartotta magát. Jóízűen megebédelt, délután pedig lefeküdt aludni a gyerekkori szobájában. Mikor estefelé felkelt, Erzsike hagyott neki egy gyöngybetűkkel írt üzenetet a konyhaasztalon, hogy elment a barátnőivel kanasztázni, legkésőbb este kilencre itthon lesz. Klára levett a könyvespolcról néhány családi fotóalbumot, átnézte őket, majd unalmában bekapcsolta a tévét, és elbóbiskolt. Erzsi ébresztette fel, mikor hazaért.

Klára végül még egy napot maradt, és egy szerdai repülőt nézett ki magának. Segített a nagyanyjának csirkéket etetni, ment vele a piacra, átvállalta a mosogatást, miután hétfő este Erzsi volt a soros a kanaszta-parti fogadására, öt barátnőjét látták vendégül, akikről Klára azonnal megállapította, ahogy beléptek az ajtón, hogy ugyanahhoz a fodrászhoz járnak, mint a nagyanyja. Mind irigykedve hallgatták Klára beszámolóját Párizsról, és érdeklődtek, miért nincs még harmincegy évesen férjnél, de nem tudták kihúzni Klárából a valódi választ. Egy kollégájával randevúzott a hotelből, Jean-Jacques-kal, aki igazi úriember, de nem volt komoly a kapcsolatuk, és úgysem állt még készen, hogy ilyen komolyan elköteleződjön. Az „ötye” tagjainak kíváncsiskodása elől inkább elrohant az egyetlen internetkávézóba, amiről tudott a városban, és a betárcsázós internettel megnézte a napi híreket magyarul és franciául egyaránt, és válaszolt pár munkahelyi témájú e-mailre, és közben megivott egy üveg Amstelt Erzsike szomszédjával, a postásukkal.

Kedd délután, mielőtt visszaindult volna Budapestre, leült a nagyanyjával tévét nézni a kedvenc világoszöld karosszékébe, bebugyolálta magát a horgolt takaróba, és rájött, fogalma sincs, mit szokott nézni a nagyanyja, azt se tudta, hogy szeret tévézni. Erzsi kedvenc műsora a Terra Nostra című brazil telenovella volt, minden hétköznap háromnegyed négykor tapasztotta a szemüvegét a képernyőhöz, és várta, sikerül-e Paola ördögi terve, és végre elcsábítja-e Augustino-t. Klára még egy részt sem látott a sorozatból, nem is hallott róla, ha már sorozatról volt szó, ő inkább az Elnök embereit szerette, de az összefoglaló alapján úgy érezte, ebbe gond nélkül be fog tudni kapcsolódni.

Paola még csak tíz perce ármánykodott, már-már felkeltve Klára érdeklődését a történet iránt, mikor egyszer csak nagy fehér betűkkel elkezdett egy fehér csíkban megjelenni a rendkívüli közlemény: megszakítják az adást, mert támadás érte a New York-i World Trade Center ikertornyait. Öt perc múlva már át is váltott a képernyő a híradóra, Klára a szájához kapta a kezét ijedtében, Erzsike pedig azt hitte, rosszul lát a szemüvegétől, és nem értette, miért nem megy tovább a sorozata. Mikor felfogta, hogy mi történt, átült Klára mellé a kanapéra, hogy megfogja a kezét, majd a híradót követően azonnali hatállyal elkezdte körbetelefonálni a barátnőit. A város jelképévé vált tornyok füstölésének és az utcán pánikban menekülő emberek képe örökre beégett mindkettőjük emlékezetébe.

Klára aludni akart volna délután, de ezek után nem tudott. Elkezdte olvasni a Harry Potter és a bölcsek kövét, nem tudott rá koncentrálni, pedig érdekelte volna, mi történik Roxfortban a kis varázslótanonccal, de összecsapta és félretette a könyvet: gondolatai mindenfelé cikáztak a párizsi barátaitól elkezdve a telenovellák értelmén át a New York-i tőzsde lehetséges zuhanásáig. Zaklatottan tett-vett a szobájában, majd elkezdett mosogatni a konyhában, hogy valamivel el tudja foglalni magát. Miután végzett a nagy lábassal is, ideje volt összeszedni a holmijait és elbúcsúzni a nagyanyjától. Erzsike nehéz szívvel bocsátotta útjára az unokáját, az események miatti fokozott aggodalommal, de lassan neki is ideje volt átmenni Sári barátnőjéékhez megvitatni a délutáni híradóban látottakat.

Klára még sötétedés előtt akart elindulni, így határozottan és dinamikusan hajtott ki nagyanyja udvarából, és már irányban is volt Budapest felé. Bekapcsolta a rádiót, de az sem tudta lekötni a figyelmét. Csak a fehér szövegcsíkra tudott gondolni, és a híradóban látott lángoló-füstölő toronyházakra. Mikor egy Destiny’s Child számot játszott a rádió, artikulálatlanul kezdett énekelni a kocsiban a dalra, hogy „Bootylicious”, de félbehagyta. Eszébe jutott, hogy behajt egy benzinkútra, de akkor megcsörrent a Nokia 3310-ese.

Jean-Jacques volt. Érdeklődött, hogy Klára hallotta-e, mi történt New Yorkban, hogy van, és mikor érkezik a gépe vissza Párizsba. Klára mondta, hogy holnap érkezik, mire Jean-Jacques felajánlotta, hogy kimegy érte a reptérre, biztos ott is nagy lesz a fennforgás a történtek után.

– Nem úgy volt, hogy pont New Yorkban töltitek a szilvesztert a barátnőiddel? – kérdezte Jean Jacques.

– De igen, úgy volt. De ezek után biztos nem megyünk, vagy nem tudom. Most gondolni sem tudok erre. Inkább Rómába mennék!

Francia dörmögést hallott Jean-Jacques mögül a telefonban, amiből sejtette, hogy éppen dolgozhat, így letették a telefont. Egy óra múlva már Székesfehérvár felé járt az autóval, mikor észrevette, hogy fogy ki a benzin, miután a hívás miatt elfelejtett megállni benzinkútnál. Öt perc sem telt bele, és az autórádió elhallgatott, Klára alatt pedig leállt a Fiat Punto. Még annyi ideje volt, hogy lehúzódjon a leálló sávba. Fogta a retiküljét és a telefonját, és gondolkodás nélkül elkezdett előre sétálni a lemenő nap horizontja felé.

Bár nem tudta, milyen messze lehet a legközelebbi benzinkút, nem is érdekelte. Szerette volna igazán megsemmisülve érezni magát az aznapi híradóban látottaktól, de úgy érezte, a kétségbeesése körül egy hájréteg képződött, amiből tepertő helyett maximum bazsarózsa illatú szappant lehetne főzni. Segítséget egyáltalán nem volt kedve kérni most mástól az autópályán. Csak el akarta képzelni magában, hogy milyen lett volna a New York-i újév a barátnőivel, és közben kifelé nyújtogatta a hüvelykujját, hátha valaki felveszi stoppal.