Kábé harminc összecsukható székem van, a kempingszékekről nem is beszélve, ezek inkább összehajthatóak. Egy egész szoba tele van székekkel, de a többi szobában is van bőven. Vannak olyan székeim is, amiknek az ülés nem az elsődleges lényege, de összecsukhatónak összecsukhatóak, abban az értelemben, hogy szállítani lehet. Szóval van olyan székem, amit tolhatok magam mellett, nem kényelmetlen, csak ha sokat ülök rajta, de van két kereke, gyorsan gurul lejtőn lefele. Az összecsukható székeket nem az ikeában veszem, az ikeába be nem tenném a lábam. Az fontos nekem, hogy a szék különösebben ne legyen szép, hogy ne hagyjam az előszobában büszkén, mármint úgy, hogy folyamatosan lássam, hogy gyakran ránézzek, hogy megszokjam, hogy helye legyen, olyannyira, hogy rendszeresen oda betoljam, mikor elmegyek mellette. Összekaristoljam a padlót azért, mert nem tettem el időben. Olyan székeim is vannak, amiket időről-időre előveszek, úgymond ünnepi székek, de cserébe mindig máshova teszem el őket, ha a szekrény tetején voltak, az ágy alá mennek be, ha székes szobába teszem vissza, akkor elbújtatom a tömegben, a villanyt is rákapcsolom kifele.

Két dolog van, mikor félek. Amikor lefele félek, a térdhajlatom viszket, nem tudom, hogy a korlát fenyeget, vagy a beton alattam. Időnként a könyökhajlatom viszket, ez még ehhez tartozik, mert a beton és a korlát is ugyanaz, de olyankor van, mikor valaki más és valami más van kitéve, betonon innen, korláton túl, de ebben én nem játszok szerepet, az áthidalható távba sincs beleszólásom. Amikor hátrafele félek, a fenékcsontom fáj, akkor olyasmi fenyeget, amit nem ismerek. A fenékcsontom vihar előtt is fájhat, még hittantáborban megrepedt. Olyan hellyel kínáltak, ami végül ott se volt. Mikor leültem.

Az ikeából összecsukható széket szerezni olyan volna, mintha körforgalomból ástam volna ki virágot, amit aztán otthon cserépben nevelgetek. Ennek mi értelme lenne. Milyen virágok vannak a körforgalomban? Kimegyek az ecserire, vagy még messzebbre is, de nem úgy megyek, hogy na, nekem most egy székre van szükségem mindenképpen, de azért nyitva tartom a szemem. Azok a székek, amik tetszenek, általában hátulra vannak támasztva, a kocsinak, meg ennek, annak, ezekre rendszeresen rákívánok, viszem haza. Nem is alkudozom, minek. Első körben akkor a széket elkényeztetem, viszem, és otthon kiderül, hogy mi baja. Hogy hol működik, hogyan, meg ugye, hogyan nem. Nem tartom magam semmihez, addig maradhatnak elöl, amíg be nem bizonyítják, hogy nem valóak oda. És utána se mennek a süllyesztőbe, mert minek vennék új székeket, ha már egyszer olyanok is vannak, amik fölöslegesek.

Apukámat és anyukámat és mamám, papám, meg a testvéreimet, őket nem hívom vendégségbe, mert mit mondjak, mikor megkérdezik, mire ülök napközben. Kiteszek egy széket a nappaliba, imádom, mondom nekik, i-má-dom, így, tagoltan, egyszerűen tökéletes, ha tehetném, rajta ülnék egész nap, de akkor meg a piacra ki megy. Vagy homályosan utalok egy székre, ami valahol van, de ne tudják meg, elő nem veszem, mert rá akarnának ülni mindannyian, még az öreg is, biztosan. Inkább nem hívom őket.

Este lehúzom a redőnyt, a székek között sétálok, pucér seggel. Nem tudom, ezek a székek mit akarnak, tűzifának sem lenne jó egyik sem. Hogy télen ezt a hatalmas lakást kicsit bemelegítsem. Mikor itt mászkálok pucér seggel, néha a tumultusban valamelyik széknek nekimegyek, ettől baromi ideges leszek, félek, hogy nyoma marad.

Volt egy nyár, mikor azt gondoltam, elég meleg van, most már mindig így lesz, most már nem öltözök fel többet, és akkor a nagyszobában és a kisszobában is fel-alá járkáltam, tologattam a székeket, és az egyiknek úgy nekimentem, hogy a korlátot, a betont meg a kettő közötti távolságot is elfelejtettem. Úgy nekimentem, hogy ahhoz képest semmi volt az elrepedt farcsontom, meg a vihar előtti csend. Csak tudnám, hogy az a szék mi a fenét keresett a nappaliban, már ki tudja, mióta, biztos meghúzta magát sunyiban, az út kellős közepén, ezt a széket nem is én vettem, hogy került hozzám ilyen észrevétlen, ilyen számítóan, ez az utolsó, rohadék mocskos kurva?