Kilencvenhat tizenkettedikhó huszadikán
születtem. Anya a kórházban töltötte velem
a karácsonyt és boldog, steril ünnepeket hoztak
a nővérek. A kilencvenes években még
esett a hó decemberben; ha az emlékei
nem hazudnak, tágra nyílt szemmel néztem
az ablakon túl fehéredő világot. Kétlem
hogy közben bármire is gondoltam volna.
Eltelt húsz év és karácsony-sznob lettem.
Pontozás alapján választom ki az adventi vásárt,
csak ikeás gyömbér-kekszet eszem, és csak
minőségi forralt bort iszom. Nézem az ünnepet,
ablak van előttem: az érzékszerveimet
köti le csupán. Ma sem gondolok semmit. Érzem
a meleget és sajnálom, ha lemaradok a Grinchről.
Azt hiszem, ennyi az egész, nem várok se havat,
se csodát. Próbálj csak meg a kézműves sör
meg a kolbász mellé emlékeket kérni, és
kesztyű nélkül nyúlni érte. Lefagynak az ujjaid.