Potozky László októberben megjelent új regénye, az Éles után ismét komplex társadalmi problémák feldolgozását ígéri olvasóinak. Az Égéstermék egy elképzelt forradalomról és annak közepébe csöppenő fiatalokról szól. Várszegi Martin kritikája.

A 2010-es években játszódó történetben Potozky tudatosan nem említ konkrét országot vagy nemzetet, ennek ellenére egyszerre elevenedik meg előttünk az elmúlt öt év romániai, ukrajnai és magyarországi eseményeinek lenyomata. A Club Colectiv leégése, a polgárháborús állapotok a Majdanon és a NER működésének alapelvei rajzolják körbe számunkra azt a valóságot, amelyben az elbeszélő egyetemi diplomával a zsebében tömegnövelő szerek házhozszállításából próbál megélni. Érezhető a már-már közhelyes „magyar valóság” ebben az alaphelyzetben, azonban a történet minden szinten megpróbál túllépni saját keretein.A Minibuller gúnynéven megismert főhős THC füsttől ellazult hétköznapjaiba hamar új színt hoz egy diáklány, Nikka. Kapcsolatuknak köszönhetően a srác hamar olyan társaságban találja magát, amely számára is idegen. Az aktuálpolitika, a sablonos bölcsész eszmecsere és a világ dolgaira való folytonos, kényszeres reflektálás tőle távoli közegnek látszanak. Az elbeszélő nemsokára egy tüntetés közepén találja magát, majd felmond a munkahelyén, később pedig már a polgárháborús állapotokban önjelölt erőszakszervezetté váló széljobbos, Vasárnapi Légió soraiban áll a kékekkel szemben.

Az egész regényben ott feszülnek a közép-kelet-európai régió mai problémái. A generációs konfliktus, a kivándorló fiatalok, a kormányzat korrupciója – mind aktuális témáknak számítanak. A tökéletes forradalom alapanyagai közt pedig felvillan az autoriter hatalmi berendezkedés elnyomásának problémája, a félelemkeltés, valamint a fiatalság, ezen belül is a leendő értelmiség kilátástalansága. Ebből a helyzetből van elege a tüntetőknek, azonban a főhős csak áramlik az eseményekkel, amelyek szép lassan elsodorják.

Minibullerből szinte végig hiányzik a valódi elhivatottság, az igazi tenni akarás. A regény túlnyomó részében minden jellemvonástól megszabadított elbeszélői hanggal könnyen tudunk azonosulni, így képes az Égéstermék az olvasóit is arra késztetni, hogy vele együtt éljék át ezt a céltalan tengődést. A naivitás mellett csak nyomokban szivárog a felszínre az aggodalom, hogy talán komolyabbra fordulhatnak a dolgok, ami aztán később emberi életekbe is kerülhet.

Érdemes megfigyelni, milyen személyiség kerül a női karakter főszerepébe, hiszen az Éleshez hasonlóan Potozky ebben a regényében is egy deformált párkapcsolatot vetít elénk, amiben Nikka pillanatnyi hangulata és kívánságai rángatják az elbeszélőt, akiről lassan kiderül, hogy egy nem kívánt kötelességnek tekinti az egész forradalmat. Érthető, hiszen ki szeretne a saját bátyjával szembenézni a rendőrsorfalban, a saját anyjának hazudozni, esetleg bajba sodorni saját és barátai testi épségét? Azonban hiába várjuk azt, hogy a kötelességtudat a szabadság iránti vágyból fakadjon, rá kell jönnünk, hogy az Égéstermék világában minden egy hisztérikus bölcsészlány kívánságai körül forog.Potozky érzékletes leírásai szinte elviselhetetlenné teszik a nagyvárosi forradalom képeit. Eléri, hogy senki ne kívánkozzon november-december táján rendszert váltani, mert sem a fagyott vér, sem a romlott tejjel való mosakodás, sem a gumilövedék nem játék. A regény végletekig naturalista ábrázolásmódja segít átélni azt az embertelenséget, amit egy ilyen helyzettől – kulturális minták alapján – elvárunk, illetve méltó emléket állít az ukrajnai véres eseményekben elhunytaknak is. Néhány részlet szinte ordít a megfilmesítésért, ami a vizualitásra helyezett nagy hangsúlynak köszönhető. Emellett az Égéstermékben számos, más Potozky szövegből ismerős elemre és figurára is felfigyelhetünk. Ilyen például az Éles tigriscsíkos elbeszélője, aki a barikádok közt felállított táborban tűnik fel egy pillanatra.

Arányaiban véve kifejezetten pozitív tulajdonsága a történetnek, hogy nincs átitatva hősies, vagy nyáltól tocsogó eseményekkel. Csak a rideg valóságot kapjuk kézbe, amiben egy idő után már az olvasó sem érti, hogy melyik oldalra kellene helyezkednie. Szinte már csak azt kívánjuk, hogy legyen vége ennek az egésznek, de hiába – ez a regény elnapolja a megoldást, amivel megmutatja, miről is szól a mi kis történelmünk utolsó hetven éve.

Az Égéstermék kapcsán tehát felmerül az a kérdés is, hogy vajon történelmi regényt olvasunk-e, hiszen a műfaj minden stílusjegyét ötvözni képes írásról van szó. Pontosan tudjuk, hogy minden esemény a regény történelmének részévé válik, hogy nem egy utópisztikus elbeszélést tartunk a kezünkben, pusztán egy alternatív, progresszív narratívát. Éppen ezért a mű fő kérdése az, mi lesz ebből az egészből egy nagy forradalom után, és vajon elhozhatja-e egy város felgyújtása a vágyott szabadságot vagy csak tovább toporgunk a fagyos vértócsában?

Potozky László, Égéstermék, Budapest, Magvető, 2017.

Kiemelt kép: Czene Mariann blogja
Potozky László fotója: HÍD