Ctrl+Alt+Backspace

Én kívül hordom a titkaimat.
Pillantásom szögbelövő.
Mozdulatlan ülök a tömegben,
köröttem mindenki testtelen hologram.

Kölcsönadhatnád
az érzést, hogy jó,
csak amíg fonalként kivezet
ebből a bordó labirintusból, amit építettem.
Kezdetben magam köré,
de aztán egyre mélyebbre merészkedtem
az elefántcsonttornyokon és a süllyesztőkön,
a tövislétrákon meg a bánatúton keresztül.
Egyszer egy csipkepókhálóban
találtam magam, és fontam, horgoltam,
mert ha elszakad, sötét éjbe esem
le, a csillagok közé.

most hajótöröttebb sem lehetnék
az elítéltek szigetén

Szürke tengerparton kémlelem,
látszanak-­e falak a távolban.
Gyalogszerrel visszajutok­ még?
A homályból elővilágló szentjánosbogár
egyetlen reményem,
az is, lehet, lidércfénynek bizonyul.

Olyan messzire értem,
már nem tudom, visszafordulni érdemes
vagy a megkezdett, járatlan utat folytatni,
kifelé, elfelé.
Vad is, vadász is törődött.

Tényleg kölcsönadhatod,
úgyis visszaadom.

Sötét anyag

Álmaimban holdjáró cipőben állva hallgatom,
hogy üvöltenek felém a farkasok.
Hercules és Cassiopeia rajtam keresztül leveleznek.
A teremtés titkait csillogja a por,
holdfázistól függően hol vagyok, hol nem vagyok.