Már majdnem két órája ittak. Többnyire így végződnek a szakdolgozat-konzultációs esték. Főleg magyar szakosok jönnek, amióta saját rovata van az egyik női magazinban, néha egy-egy média szakos is. Inkább lányok, aminek azért örült. De senkit sem utasított el, szeretett tanítani, jól érezte magát a fiatalok társaságában.

A mosdóból érkezett vissza, amikor először megérintette. Egészen finoman, csak a vállát. Túl voltak már a szakmai témákon, egy ideje csak úgy beszélgettek. Ekkorra már teljesen biztos volt benne, hogy szűz. Ahogy minden alkalommal, most is egyszerűen vezette fel a dolgot.

– Van egy üveg finom borom, felolvasóesten kaptam, nem isszuk meg nálam? – húsz perc múlva már a lakásán voltak.

Kicsit azért kényelmetlenül is érezte magát. Azonnal látszott rajta, hogy nem tehetséges. Hogy hiába szerez netán különleges élményeket azon az éjszakán, mit sem tud majd kezdeni velük, nincs meg hozzá a képessége. A bort egyébként a Sparban vette, akciósan. Nem volt rossz, de jó sem. Sokáig így is derekasan helytállt, hárított, kérette magát. Végül kijátszotta az örök aduászt, ami végtelenül egyszerű, mégis, szinte mindig beválik:

– Most akkor szeretnél író lenni, vagy sem?

Mindig húzott gumikesztyűt, ha férfit ujjazott. Az óvszer is egyértelmű volt. A gondolattól is felfordult a gyomra, hogy amikor kihúzza, talál rajta valamit. Nőkkel még hagyján, náluk egészen más volt a tűréshatára. Csókolózni sem tudott például férfival, pedig ez a srác talán azt sem próbálta még.

Kissé duci, alacsony, szakállas fiú volt, semmiképp sem az esete, inkább amolyan büntetni vágyó megkívánás. Hate fuck, mondaná az angol. Habár nem utálatot érzett, inkább megvetést. Az bosszantotta fel, ahogy egész este fröcsögve szidta a nőket, vagy ahogy ő nevezte: a lányokat. Az írásaiból is érződött, mennyire gyűlöli őket. Frusztrált volt és csalódott, mindezt rájuk vetítette ki. Pedig az egyetlen gondja az volt, hogy nincs tisztában önmagával. Felsorolta az összes közhelyet: hogy minden nő kurva, hogy csak a pénz kell nekik, egy mercis fuvarért leszopnak még egy koszos cigányt is. Szó szerint így mondta, egy koszos cigányt is.

Nem világosította föl. Nem akarta megtéríteni. Nem kezdett vele vitába, nem döntötte meg a korlátolt kis világképét. Nem azért, mert teljesen reménytelen volt, egyszerűen nem volt kedve hozzá. Nem érezte feladatának, és nem is ért akkor rá, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Helyette inkább hosszan ujjazta gumikesztyűben, előbb egy, majd két ujjal, miközben a fiú halkan nyöszörgött. Mikor kellően tágnak érezte, gumit húzott. Szép lassan helyezte be neki, az izomgyűrű fokozatosan engedett. Kitapasztalta már, hogy van egy pont, amikor a legszélesebb rész is becsusszan, a nők olyankor kezdenek vinnyogva sikítani. A fiú is eleresztett egy elfojtott ordítást, mire a párnába nyomta a fejét. Alaptalan volt egyébként a félelme, a srác meglepően tisztának bizonyult.

Maga alá szorította, pumpálta, mint egy gőzhenger, közben a nyakát meg a fülét nyálazta. Néhány lökés után lecibálta az óvszert. Nem szeretett gumiba élvezni, és mégiscsak egy szűz fiúról volt szó. Semmit sem kaphatott el tőle, ha benne megy el. Ki tudja, mikor adódik legközelebb ilyen lehetőség.

*

Lefordult róla, még lihegett. Látszott rajta, ha egyszer bevallja végre magának, hogy micsoda valójában, ő lesz a passzív fél. Valamit mondani akart, de leintette. Neki ilyenkor ne beszéljen. Úgyis csak zavarodottan hebegett volna, esetleg kérdez tőle valami gyerekes ostobaságot. Igazság szerint kicsit már unta a jelenlétét, szerette volna, ha mielőbb túlesnek rajta, és hazaküldheti.

Alapvetően azért kellemesen érezte magát. Szórakoztató volt a zavara, az érzés, hogy az elsőtől az utolsó másodpercig mérhetetlenül szégyelli magát. És amennyire szégyelli, annyira élvezi is. Látta rajta, csak akkor fog ráébredni, hogy buzi, amikor már késő, mondjuk két gyerekkel meg egy boldogtalan feleséggel az oldalán. Ebben nem igazán tudott, bár annyira nem is akart segíteni neki. Főleg úgy, hogy a könnyebb utat választotta, amit mindig is megvetett: kibúvókat keresett, a nőkre hárította, hogy nem jön össze neki.

A srácokkal egyébként összességében könnyebb dolga volt. A lányok hajlamosak belé szeretni, rájuk ereszkedik az az ostoba rózsaszín köd, de a fiúk mások: szégyellik magukat. Általában már a szakdolgozat miatt sem keresik többet, így mégiscsak az a vége, hogy egy csomó munkát spórol meg magának.

Ez a fiú végül bejelölte ismerősnek a Facebookon. Visszajelölte, abból nem lehet baj. A felesége nem gyanakodott férfiakra, bőven el volt foglalva azzal, hogy a nők miatt hisztizzen. Sokáig minden posztját elsőként lájkolta. Rá is írt egyszer, hogy nagyon tetszenek neki a menekültválságról megosztott gondolatai. A srácnak akkor már volt barátnője, egy szőke hajú, jellegtelen arcú lány. Válaszolt neki, hogy köszi, örülök, ha tetszett! Elkezdte begépelni, hogy mi újság veled? Végül inkább kitörölte. Egy darabig talán még várta, hogy elhívja találkozni. De lassan következett a vizsgaidőszak, a nyár, olyankor végképp nincs ideje ilyesmire.