Szabó Edit újságíró, a Borsmenta főszerkesztője, a Magvető kávézóban tartott „Vörösen-fehéren – Irodalmi borkóstoló” estsorozatának második alkalmával Bodó Judit borászt (Bott Pince) és Závada Pál írót hívta meg. Friss, 2016-os Bott borokkal és a Borsmenta stábja által készített ötcsillagos borkorcsolyával vártak minket. Az első bort azonnal ki is töltötték nekünk, hogy a lehető legjobb hangulatban induljon az este.

Edit egy mondókából ismeri Tótkomlós település nevét, amit az angolkönyvében talált: a present perfectet tanították ezzel, „have you ever been to Tótkomlós?” Závada Pál azonban ott született. Úgy emlékszik rá vissza, hogy nem volt bor soha, most sincs, azonban volt helyben főzött, minőségi szilvapálinka.

Bodó Judit Bősön született, a határon túl. A helyzet borszempontból ugyanaz, mint Tótkomlóson, sőt kicsit rosszabb is. Bősön fekete föld van, ami a gabonának kedvező, ennek ellenére a gazdák hátsó kertjében találni szőlőültetvényeket. Mindenki tudja, hogy nem lesz jobb 16-17 foknál a must, de nem hajlandók cukrot venni, és akkor is beültetik szőlővel a kertjeiket, ha tudják, hogy 100 évben egyszer lesz jó a termés. A nagyapja mindig azt mondta, a muskotály a bornak a szaga, a rizling a bornak a sava, a kék szőlő meg a színe.
„Szegény édesapám mindig azt mondja, a nagyapám abba halt bele, hogy a saját borát itta: cukorbeteg lett. Előttem van, ahogy a nagymamámmal kergetőznek a konyhában az asztal körül, mert ha nem forrt a must, szegény nagyapám a nagyanyám télikabátjával takargatta be az üvegballonokat, mondván, a mustnak meleg kell. Persze később meg ráforrt a bor a kabátra. Bős amúgy nagyon szerethető falu, közel 20 egyesület működik ott, pedig alig vagyunk ötezren. Mindenki mindenkit támogat.” Miközben Judit meséli a Szeleburdi család bősi verzióját, a közönség nevetve forgatja poharában a szinte áttetsző, törtfehér bort. Vannak, akik nem bírják tovább, és nekiesnek a borkorcsolyának; én még egyelőre kitartok.



Amikor Judit Tokajba került, számára ez volt a legnagyobb negatívum: Hegyalján a kommunizmus nem csak a bor minőségét tette tönkre, hanem az emberek fejében is hatalmas változást okozott, elvette a közösségi gondolkodást és a közösségi létet. Judit a férjével, Bodó Józseffel („Jóskámmal”) sokat tesz azért, hogy a hegyaljai létbe ezt a támogató szellemiséget visszacsempéssze: a szíve mélyén még mindig felvidéki lánynak érzi magát.

Závada is járt már Bősön, kétszer is: először, hogy a Tótkomlósra áttelepült szlovákok sarjaként ellátogasson a Felvidékre, azokba a falvakba, ahol aztán az 1946-48as szlovák-magyar lakosságcsere után az apjának, és az apja jó barátjának, Bandi bácsinak, a „két lábon járó helytörténetnek” iskolás kori barátai kerültek. Tavaly aztán a kisfiát is elvitte Bősre.

A helyenként keserédes, mégis izgalmas gyerekkorról szóló történetek után megkóstoljuk az első bort, amely egy 2016-os Három grácia, ehhez pedig a puha, ropogós kérgű krumplis pogácsát majszoljuk el. A Három grácia története 2011-re nyúlik vissza: a címkén a három lány Bodó Judit, Bárdos Sarolta és Berecz Stephanie. Mivel a gyerekeik egykorúak és ők is sok időt töltenek együtt, a minőségi borászkodás egy partra sodorta őket. „Létre akartunk hozni egy közösségi bort, amivel a fogyasztóknak és a helyi termelőknek is példát mutatunk. Kevesen hiszik el Hegyalján, hogy van értelme összefogni. Mindhárman hoztunk egy minta bort, és próbáltunk az adott évjáratnak megfelelően reprezentatív cuvéet csinálni, amit mindannyian vállalunk. Ezeket a borokat pincelátogatás alkalmával megmutatjuk, és ajánljuk a másik két pincészetet is, hogy náluk is ott van, tessék őket is meglátogatni. Az elfogadható árnak köszönhetően sok házibuliból simán kisöpörtük a sört a mi Három gráciánkkal. Nem gondoltuk, hogy 2011 után is, minden évben össze tudjuk majd hozni, de azóta is mindig van száraz és édes változatban”. Illatos, mégis elegáns, jól iható tétel, szívünk szerint kérnénk még egy pohárral: a Bott pince már az első borával levett minket a lábunkról.

A tétel bemutatása után „Pali” (Edit már csak így szólítja) felolvas a Jadviga párnájából, a hatalmas, hetedhétországra szóló lakodalomról és a falusiak szertartásosságáról, egyes részeket szlovákul is elismétel. Ízesen beszél, átjön az életigenlő, professzionális szinten mulató felvidékiek életérzése.

A második bor szintén 2016-os és „Kulcsár” névre hallgat, amely egy dűlőről kapta a nevét. Botték 9 hektárt gondoznak, hétről szüretelnek, amely hat különböző dűlőn terül el. A Kulcsár egy negyven éves hárslevelű ültetvény, amely az olaszliszkai templomtoronnyal van egy szinten; vulkáni kúp alatt terül el, a szegényesnek tűnő, ásványi anyagokban gazdag talajon. Judit szabadkozik, hogy ez még friss bor, minél több ideje van érlelődni, annál jobb lesz: a közönség mosolyog. Hiszen a Kulcsár csodálatosan esik a Borsmentás csapat által sütött, visszafogottan fűszeres pesto-s csigához, ráadásul ugyanazt a kovaköves illatot érezni a dűlőn is, amit a borban: a bor közvetíti a talaj üzenetét, ez pedig, ahogy Judittól megtudtuk, a bio eljárásnak tudható be. A Bott pincészetben nem nyúlnak a borhoz, nincs ezim és élesztő, a borok tölgyfahordóban erjednek, spontán, csupán agyagos derítés történik a palackozás előtt. Judit szerint – aki, ehhez már kétség sem fér, maga a megtestesült lelkesedés – „a bor isteni csoda; bár segítenünk kell olykor a természetet, a bor szinte magától létrejön.”

Edit visszatér a lakodalmakra: bár ő is falusi lány, és náluk is megvolt a lakodalmak szertartásos rendje, a Pali által megjelenített világ még szigorúbbnak tűnik. „Ezek valójában a saját emlékem rekonstrukciói a hatvanas évek béli gyerekkoromból, amelyet Bandi bácsi is megerősített, tehát igazak! Az étrend, a lánykérés menete, a zenekar és a tánc: Deák Kriszta filmjében nagyon jól sikerült megjeleníteni mindezt, hiszen helybéli fúvószenekart kértek fel, illetve olyan tánccsoportot, amely még őrizte a tótok táncait, tökéletesen összehozták azt a hangulatot.” Judit szerint az ő „lakodáréjukon” is le lehetett volna forgatni a Jadviga párnáját. Igaz, ők megkérték a vendégeiket, hogy ne étkészletet adjanak nekik ajándékba, hanem pénzt, hogy vehessenek szőlőt. A vendégek természetesen nem átallottak üres borosüvegekbe tenni a pénzt. Másnap a kuka felett törték őket, mint a hajléktalanok.

Edit az alkotói folyamatról kérdezi a vendégeit, kiderül, hogy – az egyébként vele szemben csücsülő – Parti Nagy Lajossal szemben Závada Pált egyáltalán nem motiválja a határidő, hanem éppen ellenkezőleg, illetve, hogy Judit úgy gondolja (a többi borászhoz hasonlóan) a borkészítés valódi alkotói folyamat, hiszen már a tőkébe bele kell látni, hogy milyen bort szeretnének majd később.
A harmadik bor neve Határi, a Kulcsártól 100 méterre fekvő dűlő után. A tengeri üledékes, könnyen málló talajon a furmint és a hárslevelű is megterem, ez a bor ennek a kettőnek a házasítása: hozzá Edit pazar, libazsírral készült zsidótojása képezi a borkorcsolyát.
Editnek elárulja Pali, hogy volt már Tokajban többször is, a legmaradandóbb élmény számára az volt, amikor Ungváry Krisztián meghívására ment le a Bor, Mámor, Bénye bornapokra: szörnyűségekre számított, hiszen az általa ismert Ábrahámhegyi Bornapok egy műanyagsátorból és néhány részegeskedő borászból állt. Erdőbényén azonban két napon keresztül evett és ivott, jazz-t hallgatott az aszú mellé, bensőséges volt és ízletes. Ráadásul piaca is volt, hiszen Szlovákiából és Lengyelországból rengeteg kifinomult borturista érkezett, akik kóstoltak és vásároltak is bőven.

Következik a negyedik és egyben utolsó tétel, az édes Három grácia. Olyan késői szüret ez, amely könnyen érthető és élvezhető, amelyből nem csak az első pohár esik jól, hanem akár a negyedik is, vagy az egész flaska. Edit, a borhoz sütött banánkenyere olyan, mintha a bor utóíze lenne, a szánkban tökéletes a harmónia. „Talán Jadvigáéknál is az volt a baj, hogy nem ittak eleget. Higgyék el, van a borfogyasztásnál az a határ, amit ha átlépünk, akkor sokkal könnyebb megbocsátani és elengedni dolgokat. Egy késői szüret pedig különösen jó erre: a Három grácia egy erkölcsbontó bor, de ez néha kell.” Judit végezetül még elmondja, amit az aszúról gondol, hogy többet, és bátrabban kellene fogyasztanunk, akár gyömbéres, chilis, tejszínes ételekhez, gyümölccsel tálalt húsokhoz. Lehet egy átlagos kedd este is elég ürügy arra, hogy elővegyünk egy palackkal és átéljük azt a gazdagságot, amit egy korty aszú rejt magában. „Ez egy olyan csoda, amit meg kell őrizni, ezt a hagyományt nem szabad feladni sem a borászoknak, sem a fogyasztóknak”.

Edit arra kéri az egybegyűlteket, hogy kóstoljanak össze egy Bott bort egy Závada regénnyel, és próbálják ki, hogy ízlik-e a végeredmény – mi az est alapján megelőlegezzük, hogy kifogástalan párosítás. A következő borkostóló november 29-én lesz, szintén a Magvetőben, Dragomán Györggyel és Luka Enikővel.

A szerző fotói